Halikarnasszoszi mauzóleum

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Halikarnasszoszi mauzóleum (görögül:Μαυσωλεῖον τῆς Ἁλικαρνασσοῦ) egy i. e. 353 és i. e. 350 között épült síremlék, amely Mauszólosz, perzsa királyi helytartó (satrapa) és felesége számára épült a kis-ázsiai Halikarnasszoszban (jelenleg Bodrum, Törökország). Szatürosz és Pütheosz görög építészek tervezték, Pütheosz faragta ki az épület tetején található négyesfogatot is márványból.[1] A díszítő szobrok elkészítését az ókor híres szobrászai, Szkopasz, Brüaxisz, Timotheosz és Leókharész vállalták.[2] Az ókori világ hét csodájának egyike. Minden nagy síremlék elnevezése Mauzolosz nevére vezethető vissza (mauzóleum).

Leírása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mauszólosz
Schubert van Ehrenberg elképzelése a 17. századból
A mazóleum elképzelt modellje a Miniatürkben

Mauszólosz Kária uralkodója volt, Kária pedig i. e. 377–353-ig a Perzsa Birodalom részét képezte. A tartomány fővárosa Halikarnasszosz volt. Mauszólosz apját követte a trónon, mint a perzsa király tartományi kormányzója, de uralkodása megkezdése után hamarosan független király lett. Testvérét, Artemisziát vette feleségül, és elhatározta, hogy síremléket készíttet maga és felesége számára.

Az építés megkezdése után a király meghalt (i. e. 353–350 között),[3] a munkálatok Artemiszia irányítása alatt folytak. Az építkezés befejezését ő sem élte meg, hamvai aranyurnában férjével együtt a sírkamrába kerültek, amelyet kőoroszlánok őriztek (a kőoroszlánok egyike ma is megtalálható a British Múzeumban). A mauzóleumról idősebb Plinius adott részletes leírást, amely azonban nem alkalmas a pontos rekonstrukcióra.

A 45 m magas, pódiumon (platformon) álló sírépület görög templomra hasonlított. Piramisszerű tetőzetét 36 ión oszlop vette körül, tíz-tíz oszlop oldalanként (a sarkokban megosztozva egy-egy oszlopon). Az oszlopok – melyek között szobrok álltak –, egy szilárd cellaszerű blokkot képeztek, amely viselte a hatalmas tető tömegét. Csúcsán márványból faragott négyesfogat helyezkedett el, amelyben Mauszólosz és Artemiszia foglalt helyet.

A sír egy dombon épült, kilátással a városra. Az egész építmény zárt udvarban, az udvar közepén álló, kőből készült platformon állt. Az épülethez vezető lépcsősort kőoroszlánok fogták közre, és a külső falakat számos, isteneket és istennőket ábrázoló szobor díszítette. Minden sarokban márványból faragott lovasharcosok őrizték a sírt. A platform felső szakaszán csatajeleneteket bemutató domborművek, például a kentaurok és lapidák csatája, az amazonok görögök elleni küzdelme, illetve az amazonok versenyfutása volt látható. Ezeknek a domborműveknek a töredékei a mauzóleum újabb kori ásatásai során kerültek elő (ma a londoni British Museumban láthatók).

Pusztulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az épület 16 századon át állt. Sértetlen maradt, amikor Nagy Sándor bevette a várost i.e. 334-ben, és az i.e. I. század közepén rendszeres kalóztámadások során is. Később azonban földrengések sorozata romba döntötte. A 15. századra már csak a talapzata maradt felismerthető, és amikor johannita lovagok vették be a várost, akkor a bodrumi erőd (Szent Péter vár) megépítésekor, ill. későbbi megerősítések során a mauzóleum romjainak köveit is felhasználták, – a század végére szinte teljesen. A romok maradványait 1852-ben a British Museum archeológusa (Charles Thomas Newton) kezdte el újra felkutatni és összegyűjteni, az erődbe beépített részek nyomán.[4]

Galéria[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szobrok és frízek a British Museum gyűjteményében:

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Kostof, Spiro. A History of Architecture. Oxford: Oxford University Press (1985. július 15.). ISBN 0-19-503473-2 
  2. Smith, William: Dictionary of Greek and Roman Antiquities, page 744, 1870 (Hozzáférés: 2006. szeptember 21.)
  3. Thiollet, Jean-Pierre. Bodream. Paris: Anagramme Ed. (2010. július 15.). ISBN 978-2-35035-279-4 
  4. The Mausoleum of Halicarnassus bodrumpages.com (Hozzférés: 2015. Július 15.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Művészeti lexikon III. (L–Q). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983. 271. o.