Ugrás a tartalomhoz

Halikarnasszosz ostroma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Halikarnasszosz ostroma
Halikarnasszosz erődítményeinek romjai
Halikarnasszosz erődítményeinek romjai

KonfliktusNagy Sándor perzsa hadjárata
Időponti. e. 334.
HelyszínHalikarnasszosz (ma Bodrum, Törökország)
Eredménya makedónok győzelme
Szemben álló felek
MakedóniaÓperzsa Birodalom
Parancsnokok
Nagy SándorRhodoszi Memnón
Orontobatész
Térkép
Halikarnasszosz (Törökország)
Halikarnasszosz
Halikarnasszosz
Pozíció Törökország térképén
é. sz. 37° 02′, k. h. 27° 26′37.033333°N 27.433333°EKoordináták: é. sz. 37° 02′, k. h. 27° 26′37.033333°N 27.433333°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Halikarnasszosz ostroma témájú médiaállományokat.

Halikarnasszosz ostroma i. e. 334-ben történt, amikor III. Alexandrosz makedón király (népszerű nevén Nagy Sándor) megostromolta a Perzsa Birodalom kezén lévő Halikarnasszosz városát.

Története

[szerkesztés]

Amikor i. e. 334-ben Nagy Sándor elindította a perzsák elleni hadjáratát, a kor legfejlettebb ostromgépeivel rendelkezett. Ezeket a gépeket apja, II. Philipposz, idején fejlesztették a makedónok ilyen magas színvonalúra. Sándor granikoszi csatában aratott győzelme után Kis-Ázsiában megszűnt a perzsa ellenállás, így a makedón sereg zavartalanul masírozhatott dél felé az Égei-tenger partján. Útjuk közben a városok egymás után adták meg magukat, miután a perzsa helyőrségek elmenekültek a hódító közeledtére. Sándornak azonban kis flottája volt, amely a szárazföldi sereg nélkül hasznavehetetlen volt, így a perzsa hajóhadnak teljes volt az uralma a tenger felett. A perzsák Halikarnasszoszban alakították ki egyik fontos támaszpontjukat, ahova a makedón sereg hamarosan megérkezett. A város három szárazföldi oldalát a széles várárkon kívül erős, tornyokkal megerősített falak védték, ahonnan íjászok és íjkatapultok tudták lőni nyilaikat a támadókra. A falakon belül még három hatalmas fellegvár is volt. A tenger felől könnyen megközelíthető volt, a perzsa flottát pedig semmi nem akadályozta, hogy biztosítani tudja az utánpótlást. A védelmet a rhodoszi Memnón szervezte meg Orontobatész káriai satrapával együtt, aminek áttörése Nagy Sándor addigi legnagyobb katonai kihívását jelentette.

A makedónok a figyelmüket a város északkeleti kiszögellésére összpontosították. Először feltöltötték a falakat övező védőárkokat, majd ostromtornyokat építettek, hogy a védőket torziós hajítógépekből kilőtt nyíl- és kőesővel űzzék el az erődítményekről. Eközben alul faltörő kosokkal igyekeztek ledönteni a falakat. A védők egyre elkeseredettebb kitörésekkel válaszoltak, és megpróbálták felgyújtani az ostromgépeket, a falakat pedig járulékos téglaépítménnyel erősítették. Az íjászok és a katapultok mindkét oldalon megállás nélkül tüzeltek, így mind a támadóknak, mind a védőknek védeniük kellett a fejeiket. A makedónoknak rövidesen két bástyát és a köztük húzódó falat sikerült lerombolniuk, és a mögötte épített másodlagos, félhold alakú téglavédművön is sikerült már egy kisebb lyukat ütniük. Ekkor történt, hogy egy éjjel két ittas makedón katona egymaga próbálta áttörni a falat a sérült helyen, mire az őrök kitörtek, makedón társak pedig utánuk zúdultak, és nagyszabású harc alakult ki. A védőket végül sikerült visszaszorítani, azonban az íjászok nyílzápora arra kényszerítette Sándort, hogy átmeneti tűzszünetet kérjen, amíg halottaikat összegyűjtik.

A tűzszünet után viszont folytatódott az ostrom, és mivel a hevenyészve épített téglavédmű nem állhatott sokáig ellen a makedón ostromgépezetnek, a védők egy utolsó nagy kitörésre szánták el magukat. Az ostromtornyok egy részét sikerült felgyújtani, a makedón ellentámadás viszont visszaszorította a védőket a városba. Memnón és tisztjei, látva a helyzet reménytelenségét, úgy döntöttek, hogy visszavonulnak a falakról a két belső fellegvárba, amelyeket a tengerről könnyen el lehetett látni, maguk után pedig felgyújtották fegyverraktárakat és a falakra épült ellentornyokat. Sándor lemondott a fellegvárak megostromlásáról, inkább felgyújtotta a várost, és egy kisebb helyőrséget hátrahagyva (3000 gyalogos és 200 lovas) kelet felé folytatta hadjáratát. Az ostrom nagyobb veszteségeket okozott Sándornak, mint a védőknek, a város pedig még egy évig tartotta magát, csak i. e. 332 elején volt kénytelen feladni az ellenállást, addig a perzsák bázisa maradt.

Lásd még

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Bosworth, A. B.. Nagy Sándor: A hódító és birodalma. Bp.: Osiris Kiadó, 74-77. o. (2002). ISBN 963-379-371-8 
  • Pietrykowski, Joseph. „With winged soldiers: Six sieges of Alexander the Great”. Ancient Warfare IV (2), 17-18. o.