Habán kerámia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Habán váza a neszmélyi baptista kápolnában
1686-ban készült habán tányér és csészék
1612-ben készült fedeles korsó (Vancouver, Antropológiai Múzeum)
1668-ban, a Felvidéken készült tányér (Vancouver, Antropológiai Múzeum)

A hutteriták (habánok) Magyarországon letelepült közösségei a 16. század végétől foglalkoztak fehér, ónmázas edények gyártásával; a fajansz készítéséhez Európa e tájékán akkoriban egyedül ők értettek. Ezt az ismeretet gyaníthatóan a Faenzából 1577 után a Kárpát-medencébe menekült anabaptista „eretnek” mesterek hozhatták magukkal. A magyar népi kerámiát nemcsak újszerű formáikkal és díszítményeikkel gazdagították, de technikai újdonságaikkal is.

Története, korszakai[szerkesztés]

A habánok legalapvetőbb újítása (mármint a Magyar Királyságban) az volt, hogy edényeiket ónmázzal fedték. Díszítményeik színei az ún. izzótűz-színek:

  • antimonsárga (nápolyi sárga),
  • kobaltkék,
  • mangánlila és
  • réz-zöld (türkizzöld).

Főleg díszkerámiákat és a főúri háztartásokba szánt edényeket készítettek, de emellett használati célokra gyártottak olcsóbb, ólommázas és mázatlan kerámiákat, például kályhacsempéket is (zöld mázas, virágmintás kályháik rendkívül népszerűek voltak).

A habán kerámiákat stíluskritikai szempontok alapján a következő korszakokra osztják:

  • a 16–17. századi habán fajansz fehér alapszínen itáliai ízlést tükröző virágmintáival jól illeszkedik a magyarországi reneszánsz virágos stílusába,
  • a 17. században erősen érezhető a delfti fajansz fehér-kék stílusának hatása.
  • a 18. században népiesedik, és egyúttal erősen hat rá a kínai famille verte stílus, amelyben a zöld szín uralkodik; az edényeken a korábban meghatározó növényi motívumokat egyre inkább (addig tilalmasnak tekintett) figurális elemek váltják fel; a díszek között megjelennek a különféle címerek.

A 18. században sok késő habán tárgyat szállítottak az ország különböző vidékeire, így Erdélybe is, ahol ezeket többek között „győri edény” néven ismerték. A század közepétől a habán közösségek felbomlása miatt egykori tagjaikat a nagy fajansz manufaktúrák kezdték foglalkoztatni.

Stílusjegyei[szerkesztés]

Az edények alapszíne általában tejfehér; a 17. század elején világoskék, majd sötétkék. A sárga alapszín ritka, főleg a szlovák területen fordul elő az ottani lakosság ízlésének megfelelően. Jellegzetes edényformák:

  • kulacs,
  • hasas kancsó,
  • talpas tál.

Legkedveltebb edényformái a tál és a tányér. A legkorábbi, évszámos, rácsos peremű tál 1598-ban készült. A széles peremű, kis öblű tálak 17–18. századiak. Az első, évszámos korsót 1599-ben égették; az első, magyarországi darabot 1606-ban: alakjuk tojásdad és gömbforma. A korábbiakat felnyíló ónfedővel látták el.

Az ovális és a gerezdes tálak olasz és delfti hatást mutatnak. Sok korsót is készítettek. Különlegesség a gerezdes testű korsó. A 17. század közepén jelent meg a körte idomú korsó. A 17. századból jellegzetesek a négy-, hat- és nyolcszögletes hasáb alakú palackok; a legkorábbi 1609-ben készült. Ezeken a tárgyakon jelenik meg először díszítő motívumként a szarvas; további jellegzetességük az épületcsoportokat ábrázoló díszítmények.

A habánok készítettek között kisebb boros- és pálinkás hordókat, valamint kézmosókat és víztartókat is. Patikaedényeik eleinte hengeresek voltak, később ezeket tojásdad testűek váltották fel.

Az edényeken mesterjegy vagy monogram csak a 19. századtól fedezhető fel.

Hatása[szerkesztés]

A 18. századi felföldi habán munkákat az erdélyi magyar fazekasok utánozták, de ólommázas technikával.

A 19. század elején a habánok fajansz technikáját átvette több szlovák fazekas központ is, például:

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]