Gyatlov-rejtély

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Gyatlov-hágó (Oroszország)
Gyatlov-hágó
Gyatlov-hágó
A Gyatlov-hágó elhelyezkedése

A Gyatlov-rejtély a Szovjetunióban 1959. február 1-jéről 2-ra virradó éjszaka történt, máig megoldatlan tragikus esemény, melynek során egy egyetemistákból álló kilencfős, Igor Gyatlov vezette turistacsoport tagjai az Urál északi részén, a Holatcsahl hegy közelében igen furcsa részletek mellett haltak meg.

A helyszínt a csoport vezetőjéről azóta Gyatlov-hágónak nevezték el. A csoport tagjai halálának oka máig ismeretlen. A holttesteken talált különös sérülések (pl. belső sérülések, hiányzó testrészek, a bőr furcsa elszíneződése) miatt az idők folyamán számos elmélet látott napvilágot.

Előzmények[szerkesztés]

A szverdlovszki Uráli Műszaki Főiskola hallgatóiból és néhány végzőséből álló turistacsoport az SZKP XXI. kongresszusának tiszteletére sítúrát szeretett volna végrehajtani a Szverdlovszki terület északi részén. Az Urál hegység északi részén, nehéz terepviszonyok mellett 16 nap alatt 350 km-es utat akartak megtenni, melynek során el akarták érni az Otortyen és az Ojko-Csakur hegyet.

Az eredetileg tízfős csoportból öt fő az Uráli Műszaki Főiskola 4–5. évfolyamos diákja volt (Zinaida Kolmogorova, Jurij Dorosenko, Ljudmila Dubinyina, Alekszandr Kolevatov, Jurij Jugyin), három fő a főiskolán frissen végzett mérnök (Rusztyem Szlobogyin, Georgij Krivinyiscsenko, Nyikolaj Thibeaux-Brignolles), a csoport vezetője, Igor Gyatlov pedig a főiskola 5. évfolyamára járt. Egy további személy, Igor Zolotarjov, a Kourovszkaja turistabázis hegyi túravezetője csatlakozott még a túrázókhoz, akit az engedélyek kérelmezése után az illetékes hatóság rendelt a csoport mellé. 

A túra[szerkesztés]

A csoport 1959. január 23-án indult útnak vonattal Szverdlovszkból.  Másnap reggel érkeztek meg Szerovba. Még aznap este szintén vonattal továbbutaztak Ivgyelbe, ahová éjfél körül érkeztek meg. Onnan 25-én reggel autóbusszal utaztak tovább Vizsajba, ahol éjszakára szállodában szálltak meg. Másnap reggel teherautón tovább utaztak észak felé, majd 27-én megkezdték a túrát. Még aznap a csoport egyik tagja megbetegedett, Jurij Jugyin lábában ideggyulladás alakult ki. Az azonnali visszafordulás helyett ő azonban még a csoporttal tartott a következő táborig, hogy kőzetmintákat gyűjthessen az egyetemnek. Jugyin január 28-án fordult vissza Vizsaj felé, ennek következtében ő lett az egyetlen túlélője a túrának. A felszerelését és a meleg ruházatát szétosztották a csoport többi tagja között. 

A túra Jugyin kiválását követő szakaszáról nem maradt szemtanú, a további eseményekre csak naplóbejegyzésekből és a résztvevők után maradt fényképfelvételek alapján lehet következtetni. 

Január 28-án – már Jugyin nélkül – a csoport a Lozva folyó mentén haladt északra, majd a folyó partján éjszakáztak. Másnap a folyó mentén, a manysik ösvényein haladtak tovább az Auszpija folyó torkolatáig. 30-án az Auszpija folyót követték tovább a manysik által használt ösvényeken. Egy nap múlva, január 31-én a csoport megérkezett a Holatcsahl hegy lábához és megkezdték az utat felfelé a hegy melletti hágóra. Az erős szél miatt azonban vissza kellett fordulniuk, így aznap az Auszpija folyó partján éjszakáztak. Február 1-jén az út további, magashegyi részén nélkülözhető felszerelést az Auszpija partján kiépített fedezékben hagyták, majd ismét elindultak felfelé, hogy átjussanak az 1096,7 m-es Holatcsahl hegy melletti hágón. A terv valószínűleg az volt, hogy a hágón átkelve a hegy túloldalán éjszakáznak. Az erős havazásban a rossz látási viszonyok miatt az eredeti útvonaltól nyugatra, a hegy irányába eltértek, így a hegy lejtőjén, nyílt terepen építették fel a sátrat éjszakára.

Kutatás a csoport után[szerkesztés]

A csoport összeroncsolt sátra, amit az esemény után több mint három héttel fedeztek fel

A csoportnak az útvonalat teljesítve a terv szerint február 12-re kellett volna visszaérnie Vizsajba, majd onnan február 15-én Szverdlovszkba. Az előzetes megbeszélés alapján Gyatlov táviratban jelezte volna az egyetemi sportklubnak, hogy sikeresen visszaértek Vizsajba. Amikor a túra elején Jugyin kivált a csoportból és visszatért, Gyatlov azt az üzenetet küldte vele, hogy előreláthatóan néhány nappal hosszabb lesz a túra. Emiatt a február 12. után sem jelentkező csoportot pár napig nem keresték az otthoniak. Először Jurij Blinov, az egyetemi turistacsoportok vezetője kezdett nyugtalankodni. (A túra egy szakaszán, Szverdlovszktól Vizsajig együtt utazott a csoporttal, de ő Vizsajtól a Molebnij Kameny hegylánc felé indult el nyugatra, és célja az Iserim hegy megmászása volt.) Később a hozzátartozók és az egyetemi vezetők is aggódni kezdtek. Február 16–17-én az otthoniak kapcsolatba léptek Vizsajjal, de nem kaptak híreket a turistacsoportról. A csoport keresését először a lehetséges útvonal meghatározásával kezdték. Kiderült, hogy Gyatlov indulás előtt nem adott le útvonaltervet az egyetemi sportklubnak, így pontos adatok nem álltak rendelkezésre a kereséshez.

Zavaró tények[szerkesztés]

  • A sátor fala belülről késsel fel volt vágva.
  • A sátortól rendezett sorban vezettek el a menekülők lábnyomai (ez pánik esetén furcsa)
  • Öt holttestet a sátortól 900 m-rel odébb, egy 5 m magasságig lecsupaszított fenyőfa alatt találtak meg.
  • A holttestek közül kettőn nem volt lábbeli (a komoly mínuszok ellenére).
  • Hárman csak alsóneműben menekültek a sátortól messzire a külső –18 °C-os hőmérséklet mellett.
  • Zinaida mellett vércseppeket találtak, amik a vérvizsgálatok alapján egyikőjüktől sem származhattak.
  • Egy holttestnek az orra, egy másiknak a nyelve hiányzott, többeken égési sérülések nyomai látszottak.
  • Mindegyik test bőrszíne narancssárgásra változott.
  • Májusban, a hóolvadás után megtalálták a többi négy holttestet, egy vízmosás szélén, 70 m-re a többiektől.
  • Hat holttesten radioaktivitás nyomait mutatták ki.
  • Zolotarjov fényképezőgépéből hiányzott a filmtekercs, amire fényképezett.
  • A szorost jó néhány évig lezárták, senkinek nem adtak engedélyt a területen való áthaladásra.
  • A vizsgálat anyagait titkosították, amit 1990-ben oldottak fel.

Magyarázatok[szerkesztés]

Kulcskérdés, hogy miért menekültek ki az éjszaka közepén hirtelen mindannyian a sátorból (némelyikük felöltözés és lábbeli nélkül) olyan távolságra, ahonnan már nem találtak vissza. Többé-kevésbé megalapozott elméletek léteznek ezzel kapcsolatban, amik nem magyaráznak meg minden tényt, hanem csak részben adnak magyarázatot egyes mozzanatokra.

  • A leggyakoribb magyarázat az UFO-tevékenység. Az ellenséges idegen lények földi tevékenységének elméletét megalapozó momentum a szemtanúk által a kb. 50 km-re lévő hegy fölött látott fényjelenség, továbbá a rejtélyes belső sérülések és csonkolások, amiket egyesek más esetekben is UFO-knak tulajdonítanak. Ebben a konkrét esetben azonban feltételezhető, hogy a csonkolások miatt egyes dögevő állatok tehetők felelőssé.
  • Lavina. Egy lavina morajlása megmagyarázná a fejvesztett menekülést a sátorból, lavina azonban nem volt. A lavina keletkezéséhez túl alacsony volt a hőmérséklet (-18...-20 °C), továbbá a terep miatt (lapos lejtő) sem alakulhatott ki lavinaveszély. A lavina által megmozgatott hómennyiség megmaradt volna.
  • Infrahang, amit például a szél keltett (a helyiek a térséget a Holtak hegyének nevezik), ami pánikot okoz, emiatt nem tudtak racionálisan gondolkodni, ezért volt az esztelen menekülés.[1]
  • Nagy hidegben, hipotermia során létezik egy jelenség, amikor a páciens úgy érzi, hogy borzasztó melege van, és ezért megszabadul a ruházatától. (Ez nem ad magyarázatot a menekülésre, a belső sérülésekre, illetve a hiányzó ruhadarabokat, bakancsokat a sátron belül találták meg.)
  • Titkos katonai akció, aminek során kísérleti termobarikus bomba robbant a levegőben. Ez megmagyarázza a belső sérüléseket, és esetleg a radioaktivitást is, továbbá a vizsgálati anyag titkosítását. Az elméletet erősíti, hogy katonai dokumentumok szerint a megadott időszakban két bombázó repülőgép haladt át a terület felett, amelyek légiaknát dobtak le, és azok felrobbantak, továbbá, a sátor nem a megfelelő hegycsúcs közelében volt, hanem pár kilométerrel távolabb, és nem szakszerűen lett felállítva (ami tapasztalt hegymászóktól nem várható).

A csoport tagjai[szerkesztés]

  1. Igor Alekszejevics Gyatlov – 1936. január 13-án született, a túra vezetője, a rádiótechnikai kar 5. éves hallgatója.
  2. Szemjon (Alekszandr) Alekszejevics Zolotarjov – 1921. február 2-án született, magashegyi túravezető, négy kitüntetést szerzett a második világháború folyamán, 1946-ban lépett be a Kommunista Pártba. Nem sokkal indulás előtt csatlakozott a csapathoz.
  3. Jurij Jefimovics Jugyin – Az egyetlen életben maradt, aki még a túra elején visszafordult. 1937. július 19-én született, 4. éves mérnök-közgazdász hallgató. A csoport nem akart semmit sem kockáztatni, ezért Jurijt visszafordították az alig húsz kilométerre található Vizsajba – ahol biztosított volt az orvosi ellátás –, mivel hastáji fájdalmakra panaszkodott, valamint hőemelkedése is volt.
  4. Jurij Nikolajevics Dorosenko
  5. Ljudmila Alekszandrovna Dubinyina
  6. Zinaida Alekszejevna Kolmogorova
  7. Nyikolaj Vlagyimirovics Tibo-Brinyol
  8. Rusztyem Vlagyimirovics Szlobogyin
  9. Alekszandr Szergejevics Kolevatov
  10. Jurij (Georgij) Alekszejevics Krivonyiscsenko

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Donnie Eichar: Halálhegy – A Gyatlov-csoport tragédiájának igaz története c.könyvének ismertetője (Park Kiadó, Budapest, 2016) a Magyar Nemzet honlapján.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyatlov-rejtély témájú médiaállományokat.