Gauss-törvény

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Gauss-törvény lényegében az elektrosztatika törvényeinek integrális alakú megfogalmazása, mely az E(x) elektromos térerősség és az elektromos töltéssűrűség között teremt kapcsolatot.

Tekintsünk egy zárt felület belsejében lévő q ponttöltést! Legyen r a töltés és a felület egyik pontjának távolsága, n a felületnek ebből a pontból kifelé mutató normálisa, dF pedig a tetszőlegesen kicsi felületelem. A q töltés által az adott pontban keltett E elektromos térerősség a felület normálisával Θ szöget zár be. Ekkor fennáll, hogy

Az E térerősség vektor a felületelemet a q ponttöltéssel összekötő egyenes irányába mutat, ezért

ahol a felületelem által átfogott térszögtartomány a töltés pontjából nézve. Ezt visszahelyettesítve az első képletbe, azt kapjuk, hogy

Ha E normális komponensét integráljuk a teljes felületre, akkor az egyetlen ponttöltésre vonatkozó Gauss-törvényt kapjuk:

ha q az S tartományon belül van, és
ha q az S tartományon kívülre esik.

Több töltésből álló diszkrét töltésrendszerre

Az egyenletben szereplő i index az S felületen belül található töltéseken fut végig.

Folytonos ρ(x) töltéssűrűség esetén a Gauss-törvény

alakú lesz. Itt V az F felület által határolt zárt tartomány térfogata.

A fenti integrális alakban felírt Gauss-tételt a Gauss-Osztrogradszkij-tétel segítségével differenciális alakban is felírhatjuk. Differenciális alakban az elektrosztatikai feladatok közvetlenül megoldhatók.

Források[szerkesztés]

  • Klasszikus elektrodinamika (Typotex, Budapest, 2004)
  • Matematikai zsebkönyv (Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1974)