Ugrás a tartalomhoz

Gázai csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gázai csata
KonfliktusKeresztes háborúk
Időpont1244. október 17.
HelyszínGáza (ma: Palesztina) mellett, Hiribyah falunál
EredményMeghatározó egyiptomi–hvárezmi győzelem, a keresztesek és szíriai szövetségeseik felett
Szemben álló felek
  Jeruzsálemi Királyságnak és más keresztes államoknak a keresztesei, valamint
 Templomos Lovagrend
 Johannita Lovagrend
 Német Lovagrend
Damaszkusz szultánja
Aleppó emírje
Homsz emírje
Kerak emírje
hvárezmiek
Egyiptomi Ajjúbida Szultanátus
Parancsnokok
IV. Valter (IV. Gauthier /[1]/), Brienne grófja, valamint Jaffa és Aszkalon grófjaAsz-Szálih Ajjúb szultán és Bajbarsz emír (később szultán)
Szemben álló erők
10 000 gyalogos (körülbelül)
1000 lovag (körülbelül)
5000 lovas (körülbelül)
6000 gyalogos (körülbelül)
Veszteségek
több, mint 5000 főismeretlen
Térkép
Gázai csata (Palesztina)
Gázai csata
Gázai csata
Pozíció Palesztina térképén
é. sz. 31° 36′ 21″, k. h. 34° 32′ 47″31.605767°N 34.546358°EKoordináták: é. sz. 31° 36′ 21″, k. h. 34° 32′ 47″31.605767°N 34.546358°E
A Wikimédia Commons tartalmaz Gázai csata témájú médiaállományokat.

A gázai csata 1244. október 17-én zajlott le.[2] Az egyik fél a Jeruzsálemi Királyságnak és más keresztes államoknak a keresztes serege, továbbá a Templomos Lovagrend, a Johannita Lovagrend, a Német Lovagrend és szíriai szövetségeseik, az Ajjúbida-házból származó damaszkuszi szultán, aleppói emír, homszi emír és keraki emír volt. A másik fél a hvárezmiek és az Egyiptomi Ajjúbida Szultanátus volt.

A csata előzményei[szerkesztés]

Miután a mongolok megdöntötték a Hvárezmi Birodalmat, a birodalomból, de a szomszédos közép-ázsiai területekről is, nagy tömeg menekült el. A menekülők közé tartózott, a korabeli arab és latin forrásokban, gyűjtőnéven, hvárezmieknek („khwarezmiyya”) nevezett had. Ez az elnevezés nem az etnikai eredetre utal. A hvárezmiek túlnyomó részben a törökökhöz tartoztak (pl. kipcsakok, tatárok), de voltak közöttük perzsák, és más irániak is [3].

A Barka (? - 1246) kán vezérelte hvárezmiek, az 1240-es években, szövetségre léptek Egyiptom Ajjúbida-házi szultánjával, Asz-Szálih Ajjúbbal (1205-1249), aki zsoldosként felbérelte őket.

A hvárezmiek, 1244. július 11-én, elfoglalták, és feldúlták Jeruzsálemet. Azután, hogy augusztus 23-án, a fellegvár is megadta magát, Jeruzsálem végleg elveszett a keresztesek számára, annak ellenére, hogy a hvárezmiek tovább vonultak dél felé, az egyiptomi szultán seregével történő egyesülés végett.

A keresztesek és a már említett, szíriai muzulmán uralkodók, egy időre, de félretették nézeteltérésüket, és szövetséget kötöttek, az egyiptomi szultán ellen.

A keresztesek gázai csatavesztése[szerkesztés]

A keresztesek és szíriai szövetségeseik Gázától északnyugatra csaptak össze az ellenséggel.

A keresztesek fővezére IV. Valter (1205-1246), Brienne grója, valamint Jaffa és Aszkalon grófja; alvezére Montforti Fülöp (1206?–1270), Türosz és Toron ura volt.

Az ellenfél vezére, formálisan, Asz-Szálih Ajjúb szultán, valójában azonban Bajbarsz (1223-1277) emír, a későbbi szultán volt [4].

A véres küzdelem során, a damaszkuszi csapatok komoly veszteségeket szenvedtek, és megfutamodtak, az aleppói egységekkel együtt. A keresztesek viszont keményen helyt álltak, de a küzdelmet végül a hvárezmiek lovasságának, a jobb szárnyon indított, a keresztesek elleni rohama döntötte el, amellyel a kereszteseket neki szorították az egyiptomi egységeknek, azaz, a keresztesek gyakorlatilag harapófogóba kerültek.

A borzalmas vérontás áldozatainak számát illetően, a források megoszlanak. A győztesek veszteségeit nem ismerjük, a keresztesek esetében 5000 halottól 10 000, sőt, 13 000-15 000 halottig becsülik az elesettek számát, az utóbbi adatok, nyilvánvalóan, túlzóak, hiszen a keresztes sereg létszáma aligha volt több, mint 10 000-12 000 fő. Legalább 310 templomos lovag esett el, 33-an túlélték a csatát, 365, avagy 325 johannita lovag esett el, közülük 26-an voltak a túlélők, és 397 teuton lovag is elesett, a német lovagok közül 3-an élték túl a csatát. A fogságba esettek számát, a legtöbb forrás 800 főre becsüli, de 4000 főről szóló adat is szerepel a forrásokban [5].

Montforti Fülöpnek sikerült elmenekülnie, de IV. Valter gróf a hvárezmiek fogságába esett, akik később kiadták őt az egyiptomiaknak, és végül Egyiptomban meggyilkolták a keresztesek fővezérét [6]. A Templomos Lovagrend nagymesterének, Armand de Périgordnak a sorsa tisztázatlan, vagy elesett a csatában, vagy később (1247-ben?) egyiptomi fogságban halt meg [7].

A csata következményei[szerkesztés]

A keresztesek súlyos vereségével, Jeruzsálem visszafoglalásának reménye elillant, a Közel-Kelet keresztes (avagy latin, illetve frank) államai, teljesen defenzívába szorultak, a gázai csatavesztést, sokan, az 1187-es, hattíni csatavesztéssel azonos súlyúnak tartják. A keresztes államok helyzetét, később, pedig gyakorlatilag kilátástalanná tette az, hogy 1260-ban, Bajbarsz egyiptomi mameluk szultán, az Ajn Dzsálút-i csatában, döntő győzelmet aratott a Kitbuga (Kitbuka) (? - 1260) kán vezérelte mongol sereg felett, a kán is elesett a csatában. Így füstbe szálltak a kereszteseknek a mameluk szorítás enyhülésével kapcsolatos reményei.

A gázai győzelemben döntő szerepet játszó hvárezmiek csillaga azonban hamarabb leáldozott. A hvárezmiek, Asz-Szálih Ajjúb szultán számára, ellenőrizhetetlenül veszélyessé váltak; a szultán – a segítségükért – nem adta meg nekik az általuk várt jutalmat, a hvárezmiek pedig elpártoltak tőle. A szultánhoz hasonlóan, szintén az Ajjúbida-házba tartozó két uralkodó, Al-Mansur Ibrahim (? – 1246), homszi emír, és An-Nasir Yusuf (1228 – 1260) aleppói emír, 1246-ban, a Homsz közelében vívott csatában, végül legyőzte a hvárezmieket, és ekkor Barka kánt megölték [8].

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A keresztesek vezérének, Brienne grófjának, a keresztneve, francia nyelvén, „Gauthier” volt, azonban – általában – az uralkodók, illetve a nemesek keresztneveként, a névnek a magyar nyelvű megfelelőjét alkalmazzuk; a „Gauthier” megfelelője ezért a „Valter”.
  2. A csata számos forrásban „La Forbie-i csata” néven szerepel, ugyanis az ütközetre egészen pontosan Gáza városa mellett, Hiribyah (franciául: La Forbie) falunál került sor.
  3. Lásd: [1] - hozzáférés: 2022. augusztus 18.
  4. Vannak olyan web-lapok, amelyek szerint, a gázai győztes Bajbarsz emír, nem azonos Bajbarsz szultánnal. A korszak nagy kutatójának, Steven Runcimannek a műve szerint (A keresztes hadjáratok története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 807. oldal), a gázai győztes és a későbbi szultán, ugyanaz a személy volt. Ugyanakkor, ha Bajbarsz valóban 1223-ban született, akkor is csak 21 éves volt a gázai csata időpontjában.
  5. A csatában résztvevők, az elesettek, és a fogságba esettek számának becslését illetően, lásd a források között megjelölt műveket, továbbá e weblapokat: [2], [3], [4], [5], [6] és [7] – valamennyihez hozzáférés: 2022. augusztus 18.
  6. Lásd: [8] és [9] - mind e kettőhöz hozzáférés: 2022. augusztus 18.
  7. Lásd: [10] és [11] – mind a kettőhöz hozzáférés: 2022. augusztus 18.
  8. Lásd: Simon Sebag Montefiore: Jeruzsálem. Egy város életrajza. Alexandra Kiadó, Pécs, 2014. 323-325. oldalak; Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002. 806-809. oldalak; továbbá: [12], [13], [14], [15], [16], [17], [18], [19] és [20], a web-lapokhoz hozzáférés: 2022. augusztus 18.; egyébként Barka kán leánya Bajbarsz szultán felesége lett (a kán nevét, tévesen, úgy is írják, hogy „Berke”).

Források[szerkesztés]

  • Bozsóky Pál Gerő: Keresztes hadjáratok, Agapé Kft., Szeged, 1995.
  • Bozsóky Pál Gerő: A Jeruzsálemi Latin Királyság rövid tündöklése és hosszú haldoklása, Agapé Kft., Szeged, 2004.
  • Simon Sebag Montefiore: Jeruzsálem. Egy város életrajza. Alexandra Kiadó, Pécs, 2014.
  • Steven Runciman: A keresztes hadjáratok története, Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona, Maecenas Könyvkiadó, Budapest, 2000.
  • Vajda Tamás: A német lovagrend szentföldi és erdélyi szereplése.