Friss István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Friss István
Született 1903. május 31.
Nagyvárad
Elhunyt 1978. október 11. (75 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása közgazdász,
politikus

Friss István (Nagyvárad, 1903. május 31.Budapest, 1978. október 11.) állami díjas közgazdász, politikus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Életútja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felsőfokú tanulmányait 1924-ben fejezte be a berlini kereskedelmi főiskolán.

1922-ben a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja lett. 1925-ben tiltott politikai tevékenység miatt négyévi börtönbüntetést kapott. 1928-ban az illegális Kommunista szerkesztője lett, később a kommunista párt ideiglenes titkárságának tagjai közé választották. 1935–1936 folyamán a Szovjetunióban, 1936-tól 1939-ig Prágában élt. A német megszállás után Lengyelországba, onnan Svédországba menekült. 1941-ben Moszkvába került, ahol egy darabig nem jutott se munkához, se lakáshoz. 1945-ben tért haza.

1945-től 1954-ig a kommunista párt Állampolitikai, majd Államgazdasági, végül Terv-, Pénzügyi és Kereskedelmi Osztályát, 1956 és 1961 között a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Államgazdasági Osztályát vezette. 1948-ban a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, 1956-ban az MSZMP Központi Bizottsága tagja lett. 1949 és 1967 között országgyűlési képviselőként is működött. 1954-ben kinevezték az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatójává. 1974-től haláláig az intézmény tudományos tanácsadója volt.

1953 májusában az MTA levelező, 1960-ban rendes, 1973-ban elnökségi tagjává választották. 1965 és 1970 között a Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya titkári, 1970-től 1973-ig elnöki posztját töltötte be. 1965-ben a Magyar Közgazdasági Tanács alelnöke lett.

Munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gazdaságpolitika egyik irányítójaként jelentős szerepet játszott egyfelől az 1945–1946-os hiperinfláció leküzdésében, a stabil forint megteremtésében, a magyar gazdaság fellendítésében, másfelől az erőltetett iparosításban és az első ötéves tervvel kapcsolatos döntések meghozatalában. Ebben az időszakban született cikkeit és tanulmányait A jövőt építjük című 1951-es kötetében gyűjtötte össze. Az 1956-os forradalom után részt vett a gazdaságirányítás túlközpontosításának enyhítésében, az új agrárpolitika kialakításában, az 1960-as években az új gazdasági mechanizmus kidolgozásában.

Kutatómunkájában a gazdaságpolitika tudományos megalapozására törekedett. Nézeteit Gazdasági törvények, tervezés, irányítás című 1968-as kötetében és a Gazdaságpolitikánk tapasztalatai és tanulságai. 1957–1960 című, általa szerkesztett 1976-os könyvben összegezte. Úgy vélte, a szocialista gazdaságot egységes termelési rend, de sokféle érdek jellemzi. Véleménye szerint egyetlen népgazdasági terv sem teljesíthető tételesen; a végrehajtásnak folyamatos viták közepette kell történnie, hogy többféle gazdaságfejlesztési koncepció közül lehessen kiválasztani az általános társadalmi érdekeknek leginkább megfelelőt. A gazdaságpolitikát tudomány, politika és népgazdasági tervezés hatékony együttműködésének eredményeként képzelte el.

Tudományszervezői munkásságából a Közgazdaságtudományi Intézet létrehozása és irányítása kiemelendő.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1947-ben megkapta a Magyar Szabadság Érdemrend ezüst fokozatát, 1949-ben a Kossuth-érdemrend második osztályát, 1950-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend harmadik fokozatát, 1951-ben a Magyar Munka Érdemrend arany fokozatát, 1953-ban és 1973-ban a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. 1963-ban Munka Érdemrenddel, 1967-ben Szocialista Hazáért érdemrenddel, 1970-ben Felszabadulási Jubileumi Emlékéremmel tüntették ki. 1970-ben az Állami Díj első fokozatát kapta „a közgazdaság-tudomány területén a felszabadulás óta kifejtett elméleti és tudományos szervező munkásságáért”. 1977-ben Akadémiai Aranyéremben részesült. 1978-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendjét.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nyers Rezső „a magyar progresszió jeles képviselőjének” nevezte, akinek életműve „jelentős hozzájárulás a magyar haladásért és a szocialista Magyarországért folyó társadalmi küzdelmekhez.”[1] 1984-ben Friss István emlékezete címmel emlékkönyv jelent meg tiszteletére a Közgazdaságtudományi Intézet kiadásában. 1984 és 1991 között Budapest XI. kerületében utca viselte nevét. (Ezt a rendszerváltás után átnevezték Késmárki utcára.)

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A magyar demokrácia gazdasági stabilizációja (H. n., 1946)
  • A jövőt építjük (Budapest, 1951)
  • A Kommunisták Magyarországi Pártjának harca 1929 októberétől 1939 augusztusáig (Budapest, 1955)
  • Népgazdaságunk fejlesztésének üteméről (Budapest, 1955)
  • A személyes érdekeltség kérdése a szocializmus építésében (Budapest, 1956)
  • Népgazdaságunk vezetésének néhány gyakorlati és elméleti kérdéséről (Budapest, 1957)
  • A Magyar Dolgozók Pártja gazdaságpolitikája (Budapest, 1961)
  • Gazdasági törvények, tervezés, irányítás (Budapest, 1968)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nyers Rezső: Friss István 1903–1978. Magyar Tudomány, 1979. 4. sz. 307., 309. o.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Budapest teljes utcanévlexikona. Szerk.: Ráday Mihály. Budapest, é. n. [2004], Sprinter. 280. o.
  • Hevesi Gyuláné Lányi Olga: „Moszkoviták”. S. a. r.: Szerdahelyi István. Budapest, 1992, Hevesi Gyula Alapítvány.
  • Kossuth-díjasok és Állami Díjasok almanachja 1948–1985. Szerk.: Darvas Pálné – Klement Tamás – Terjék József. Budapest, 1988, Akadémiai.
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 I. (A–H). Főszerk.: Glatz Ferenc. Budapest, 2003, MTA Társadalomkutató Központ. 374. o.
  • Nyers Rezső: Friss István 1903–1978. Magyar Tudomány, 1979. 4. sz. 306–309. o.

További irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Rózsa György: Emlékezés Friss Istvánra. Magyar Tudomány, 1983. 10. sz. 784–785. o.
  • Rózsa György: Emlékezés Friss Istvánra, a gazdaságpolitikus és tudománypolitikus emberre. Az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének Közleményei, 1984. 32. köt. 60–64. o.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]