Fehér csillagfürt

Fehér csillagfürt
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények;
Törzs:	Zárvatermők;
Csoport:	Valódi kétszikűek;
Rend:	Hüvelyesek;
Család:	Pillangósvirágúak;
Nemzetség:	Lupinus;
Tudományos név
	Lupinus albus; L.
Hivatkozások
	A Wikifajok tartalmaz Fehér csillagfürt témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Fehér csillagfürt témájú kategóriát.

A fehér csillagfürt (Lupinus albus) a pillangósvirágúak családjába tartozó kultúrnövény, amelyet állatok takarmányozására és zöldtrágyázásra termelnek. Régebbi változatainak magvai mérgezőek.

Megjelenése[szerkesztés]

A fehér csillagfürt 30-120 cm magas, lágyszárú, egyéves növény. Karógyökere 50-70 cm mélyre hatol a talajban. A többi pillangóshoz hasonlóan gyökerein nitrogénmegkötő baktériumok élnek. Szára felálló, dúsan elágazó, felülete selymesen szőrös. Váltakozó állású levelei ujjasan összetettek, 5-9 levélkéből állnak, amelyek 2-6 cm hosszúak és 0,5-2 cm szélesek. A levelek színe csupasz, alsó oldala szőrös.

Május-júniusban virágzik. Virágzata 3-30 cm hosszú, szárvégi, sokvirágú fürt. A rövid kocsányon ülő virágok fehérek vagy lilásfehérek, 15-18 mm magasak és 8*-12 mm szélesek.

Termése 9-15 cm hosszú, 1-2 cm széles, megnyúlt, sárga hüvely, amely 3-6 magot tartalmaz. A magok nagyok (7-16 mm hosszú, 6-12 mm széles, 2-5,5 mm vastag), simák, laposak, lekerekített négyszög alakúak. Színük fehéres vagy halványbarna, néha sötétebb barnával tarkítva. Ezermagtömege 280-360 g. Magvai éretten nem peregnek ki.

Elterjedése és élőhelye[szerkesztés]

Mediterrán eredetű faj, vadon Délkelet-Európában, (Dél-Olaszország, Dél-Balkán, a Földközi-tenger szigetei), Anatóliában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában élt. Először valószínűleg az ókori egyiptomiak termesztették, majd Görögországban háziasították; legalábbis itt található ma a legtöbb változata. Ma Európában, Észak-Amerikában, Nyugat-Ázsiában, Észak-Afrikában és Ausztráliában termesztik. Édes magvú változatai csak az 1930-as években jelentek meg.

A közepes vagy jó vízellátottságú, tápanyagokban közepesen gazdag, enyhén savanyú vagy semleges kémhatású (pH 4,5-6,5) talaj a legkedvezőbb számára, de jól bírja a sovány, homokos talajt is. Melegkedvelő, de a kora tavaszi fagyokat tolerálja.

Jelentősége[szerkesztés]

A fehér csillagfürt viszonylag ritkán vetett (Magyarországon régebben a csillagfürtöket 10 ezer hektáron is termesztették, de területe mára erősen lecsökkent) szántóföldi kultúrnövény, amelyet elsősorban takarmányozásra (zöldtakarmányként, silózva vagy szemes takarmányként) vagy zöldtrágyaként hasznosítanak. A szója alternatívájaként használható magvainak fehérjetartalma eléri a 34-42%-ot. Nitrogénfixációjának köszönhetően a vetésforgóba jól beilleszthető, megfelel előveteménynek, és másodnövényként is termeszthető. Keserű- és édesmagvú változatai ismertek, előbbiek mérgezőek és takarmányozásra nem alkalmasak.

A Földközi-tenger térségében a szegényebb lakosság is fogyasztotta a magokat, amelyek mérgező alkaloidtartalmát előzőleg napokig tartó áztatással eltávolították.

Toxicitása[szerkesztés]

Magvai 0,03-2,5% mennyiségben tartalmaznak mérgező lupinidin, allolupinin, lupanin alkaloidokat és vernin glikoalkaloidot. A csillagfürtmégezés (lupinózis) tünetei: kitágult pupillák, zavarodottság, dezorientáltság, szédülés, akadozó beszéd, kipirult arc/láz, szapora szívverés, magas vérnyomás, égő, kiszáradt száj, gyomorfájdalom.

A takarmányként használt magvakon elszaporodhat a Diaporthe toxica gombafaj, melynek toxinjai gyomor- és bélgyulladást, zsíros májelfajulást, majd akut májsorvadást, parenchimatikus vesegyulladást okoznak az állatokon.