FIDE Women’s Grand Prix 2015–16

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(FIDE Women's Grand Prix 2015–16 szócikkből átirányítva)

A FIDE Women’s Grand Prix 2015–16 egy kiemelt erősségű sakkversenysorozat volt nők számára a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezésében, amely öt versenyből állt. A versenysorozat a 2017-ről elhalasztott 2018-as női sakkvilágbajnoki páros mérkőzés kvalifikációs versenysorozatának egyik eleme, amelynek győztese megmérkőzhet a 2017-es női sakkvilágbajnokságon győztes, regnáló világbajnokkal a világbajnoki címért.

Az első verseny megnyerését követően a háromszoros Grand Prix-győztes, világbajnok Hou Ji-fan visszalépett a versenysorozattól, mert nem értett egyet a világbajnokság lebonyolítási módjával.[1]

A 2015–2016-os női Grand Prix versenysorozat győztese a kínai Csü Ven-csün lett, aki ezzel jogot szerzett arra, hogy a kieséses rendszerű 2017-es női sakkvilágbajnokság győztesével a világbajnoki címért mérkőzzön meg.

A versenysorozat[szerkesztés]

A versenysorozat öt versenyből állt, amelyek közül minden résztvevőnek három versenyen kellett elindulnia. A versenysorozatra összesen 22 versenyző kapott meghívást, közülük az egyes versenyeken 12-en játszottak. A versenyek körmérkőzéses formában zajlottak.

A versenyek helyszíne és időpontja[szerkesztés]

A versenyek helyszíne és időpontja a következő:[2]

Az eredmények pontozása és a díjazás[szerkesztés]

A versenyeken elért helyezésekért előre meghatározott pontszám járt, és ezek összesített eredménye alapján hirdették ki a győztest és a helyezetteket. Holtverseny esetén a helyezéseknek megfelelő pontokat, illetve díjakat összeadták, és elosztották a holtversenyben végzettek számával. A versenysorozat végeredményét ennek figyelembe vételével a versenyeken összesen szerzett pontok adták. A versenysorozat végén az összesített eredmény alapján az első nyolc helyezett még külön díjazásban részesült.[4]

H. Versenydíj
euró
Végeredmény díj
euró
Grand Prix
pontok
1 10 000 25 000 160
2 8 250 20 000 130
3 6 750 15 000 110
4 5 750 10 000 90
5 5 000 7 500 80
6 4 500 5 500 70
7 4 250 4 000 60
8 4 000 3 000 50
9 3 250 40
10 3 000 30
11 2 750 20
12 2 500 10

A résztvevők[szerkesztés]

A kvalifikációt szerzett versenyzők[szerkesztés]

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2015. augusztusban nyilvánosságra hozta azoknak a versenyzőknek a névsorát, akik kvalifikációt szereztek a Grand Prix versenysorozatára.[2]

Versenyző Ország Kvalifikáció
Marija Muzicsuk  Ukrajna A 2015-ös női sakkvilágbajnokság elődöntősei
Natalja Pogonyina  Oroszország
Pia Cramling  Svédország
Drónavalli Hárika  India
Hou Ji-fan  Kína (2674,83 – 88 játszma alapján) Élő-pontszám alapján (2014. augusztus–2015. július közötti átlag, legalább 30 játszma alapján)
Kónéru Hanpi  India (2585.83 – 39 játszma alapján)
Nana Dzagnidze  Grúzia (2568,50 – 50 játszma alapján)
Csü Ven-csün  Kína (2557,91 – 92 játszma alapján)
Anna Muzicsuk  Ukrajna (2548,41 – 63 játszma alapján)
Valentyina Gunyina  Oroszország (2532,91 – 83 játszma alapján)
Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország[2] A FIDE-elnök szabadkártyájával
Antoaneta Sztefanova  Bulgária
Almira Skripchenko  Franciaország (Monte-Carlo, Monaco)[5] A rendező városok szabadkártyásai
Sarasadat Khademalsharieh  Irán (Teherán, Irán)[6][7]
Natalija Zsukova  Ukrajna (Tbiliszi, Grúzia)[5]
Nino Baciasvili  Grúzia (Teherán, Irán)[7]
Csao Hszüe  Kína (Teherán, Irán)[7]
Tan Csung-ji  Kína (Csengtu, Kína)
Olga Girja  Oroszország
Elina Danielian  Örményország
Lela Javakhisvili  Grúzia

A tartalék az Élő-pontszám szerint következő legmagasabb értékszámú versenyző: Alekszandra Kosztyenyuk 2532,00 ponttal 69 játszma alapján.

A versenyek eredményei[szerkesztés]

Monte-Carlo, 2015[szerkesztés]

1. verseny, Monte-Carlo, Monaco, 2015. október 2–16.
H. Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont Ee[8] Nyert SB GP-pont
1 Hou Ji-fan  Kína 2671 X 1 0 1 1 1 ½ 1 1 1 ½ 1 9,0 8 45,00 160
2 Marija Muzicsuk  Ukrajna 2528 0 X 1 ½ ½ 1 ½ 1 ½ 1 ½ ½ 7,0 1 4 36,00 120
3 Kónéru Hanpi  India 2578 1 0 X ½ ½ 0 1 1 1 1 0 1 7,0 0 6 36,00 120
4 Pia Cramling  Svédország 2513 0 ½ ½ X ½ 1 ½ ½ 1 0 ½ 1 6,0 ½ 3 29,00 85
5 Natalja Pogonyina  Oroszország 2445 0 ½ ½ ½ X 0 ½ 1 ½ ½ 1 1 6,0 ½ 3 28,25 85
6 Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2500 0 0 1 0 1 X 1 0 ½ ½ ½ 1 5,5 1 4 26,75 65
7 Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország 2525 ½ ½ 0 ½ ½ 0 X 1 ½ ½ ½ 1 5,5 0 2 27,25 65
8 Nana Dzagnidze  Grúzia 2573 0 0 0 ½ 0 1 0 X 1 ½ 1 1 5,0 4 21,25 50
9 Almira Skripchenko  Franciaország 2441 0 ½ 0 0 ½ ½ ½ 0 X ½ 1 1 4,5 1,5 2 20,25 30
10 Natalija Zsukova  Ukrajna 2485 0 0 0 1 ½ ½ ½ ½ ½ X ½ ½ 4,5 1 1 22,25 30
11 Anna Muzicsuk  Ukrajna 2549 ½ ½ 1 ½ 0 ½ ½ 0 0 ½ X ½ 4,5 ½ 1 26,50 30
12 Sarasadat Khademalsharieh  Irán 2402 0 ½ 0 0 0 0 0 0 0 ½ ½ X 1,5 0 8,00 10

Teherán, 2016[szerkesztés]

2. verseny, Teherán, Irán, 2016. február 11–23.
H. Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont Ee[8] Nyert SB GP-pont
1 Csü Ven-csün  Kína 2671 X ½ ½ ½ 1 1 ½ ½ ½ 1 1 ½ 7,5 4 160
2 Sarasadat Khademalsharieh  Irán 2403 ½ X 1 ½ ½ ½ 0 1 ½ ½ 1 1 7,0 1 4 120
3 Csao Hszüe  Kína 2506 ½ 0 X 1 ½ 0 1 ½ 1 1 ½ 1 7,0 0 5 120
4 Natalja Pogonyina  Oroszország 2454 ½ ½ 0 X 1 1 0 ½ 1 1 0 1 6,5 1 5 85
5 Nana Dzagnidze  Grúzia 2529 0 ½ ½ 0 X ½ 1 1 1 0 1 1 6,5 0 5 85
6 Kónéru Hanpi  India 2583 0 ½ 1 0 ½ X ½ 1 ½ ½ 1 ½ 6,0 3 70
7 Natalija Zsukova  Ukrajna 2484 ½ 1 0 1 0 ½ X 1 ½ 0 ½ ½ 5,5 3 60
8 Valentyina Gunyina  Oroszország 2496 ½ 0 ½ ½ 0 0 0 X ½ 1 ½ 1 4,5 ½ 2 45
9 Drónavalli Hárika  India 2511 ½ ½ 0 0 0 ½ ½ ½ X ½ 1 ½ 4,5 ½ 1 45
10 Pia Cramling  Svédország 2521 0 ½ 0 0 1 ½ 1 0 ½ X ½ 0 4,0 2 30
11 Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2509 0 0 ½ 1 0 0 ½ ½ 0 ½ X ½ 3,5 ½ 1 18,75 15
12 Nino Baciasvili  Grúzia 2485 ½ 0 0 0 0 ½ ½ 0 ½ 1 ½ X 3,5 ½ 1 17,00 15

Batumi, 2016[szerkesztés]

3. verseny, Batumi, Grúzia, 2016. április 19–május 2.
H. Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Pont Ee[8] Nyert SB GP-pont
1 Valentyina Gunyina  Oroszország 2497 X 1 ½ 1 1 0 ½ 1 1 0 1 ½ 7,5 6 160
2 Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország 2557 0 X ½ ½ 1 1 ½ ½ 0 1 1 ½ 6,5 4 130
3 Nino Baciasvili  Grúzia 2476 ½ ½ X 1 ½ 0 ½ ½ 1 1 0 ½ 6,0 1 3 100
4 Anna Muzicsuk  Ukrajna 2555 0 ½ 0 X 1 ½ 1 ½ 1 ½ ½ ½ 6,0 0 3 100
5 Csao Hszüe  Kína 2504 0 0 ½ 0 X 1 1 ½ 1 0 ½ 1 5,5 2 4 70
6 Nana Dzagnidze  Grúzia 2535 1 0 1 ½ 0 X ½ 0 ½ 1 ½ ½ 5,5 ½ 3 70
7 Almira Skripchenko  Franciaország 2453 ½ ½ ½ 0 0 ½ X 1 ½ ½ ½ 1 5,5 ½ 2 70
8 Marija Muzicsuk  Ukrajna 2561 0 ½ ½ ½ ½ 1 0 X ½ 1 0 ½ 5,0 2 40
9 Lela Javakhishvili  Grúzia 2489 0 1 0 0 0 ½ ½ ½ X ½ 1 1 5,0 1 3 40
10 Olga Girja  Oroszország 2442 1 0 0 ½ 1 0 ½ 0 ½ X 1 ½ 5,0 ½ 3 40
11 Elina Danielian  Örményország 2445 0 0 1 ½ ½ ½ ½ 1 0 0 X ½ 4,5 2 20
12 Bela Khotenashvili  Grúzia 2493 ½ ½ ½ ½ 0 ½ 0 ½ 0 ½ ½ X 4,0 0 10

Csengtu, 2016[szerkesztés]

4. verseny, Csengtu, Kína, 2016. július 1–15.[9]
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Össz Élő-p.
vált.
Ee[8] Nyert SB Telj. ért. GP-pont
1 Drónavalli Hárika  India 2526 * 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 ½ 1 ½ 7 +13 1 3 37.5 2612 145
2 Kónéru Hanpi  India 2575 0 * ½ 1 0 ½ 1 1 ½ 1 1 ½ 7 +5 0 5 36 2607 145
3 Csü Ven-csün  Kína 2578 ½ ½ * ½ 1 ½ 0 ½ ½ ½ ½ 1 6 -6 2 32 2541 93⅓
4 Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2512 ½ 0 ½ * ½ ½ 1 ½ 1 ½ ½ ½ 6 +5 1 2 31.75 2547 93⅓
5 Anna Muzicsuk  Ukrajna 2545 ½ 1 0 ½ * 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 6 -1 ½ 2 33.25 2544 93⅓
6 Bela Khotenashvili  Grúzia 2454 ½ ½ ½ ½ 0 * ½ 1 ½ 0 ½ 1 +9 2 29.25 2516 60
7 Csao Hszüe  Kína 2510 ½ 0 1 0 ½ ½ * ½ ½ ½ ½ 1 +0 1 2 28.5 2511 60
8 Marija Muzicsuk  Ukrajna 2545 ½ 0 ½ ½ ½ 0 ½ * ½ ½ 1 1 -6 ½ 2 27.75 2508 60
9 Lela Javakhishvili  Grúzia 2487 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ * 1 ½ ½ 5 -1 1 1 26.5 2477 35
10 Olga Girja  Oroszország 2444 ½ 0 ½ ½ ½ 1 ½ ½ 0 * ½ ½ 5 +6 0 1 27.25 2481 35
11 Tan Csung-ji  Kína 2495 0 0 ½ ½ ½ ½ ½ 0 ½ ½ * ½ -12 0 0 21.25 2411 20
12 Pia Cramling  Svédország 2463 ½ ½ 0 ½ ½ 0 0 0 ½ ½ ½ * 4 -12 0 0 20 2383 10

Hanti Manszijszk, 2016[szerkesztés]

5. verseny, Hanti-Manszijszk, Oroszország, 2016. november 19–december 1.[10]
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Össz Élő-p.
vált.
Ee[8] Nyert SB Telj. ért. GP-pont
1 Csü Ven-csün  Kína 2580 X 1 1 1 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 1 + 2612 160
2 Nino Baciasvili  Grúzia 2489 0 X 0 ½ 1 ½ 1 1 1 ½ 0 1 2553 130
3 Valentyina Gunyina  Oroszország 2525 0 1 X 0 ½ 1 1 0 0 ½ 1 1 6 5 2520 82
4 Sarasadat Khademalsharieh  Irán 2435 0 ½ 1 X ½ ½ ½ ½ ½ 1 ½ ½ 6 2 2529 82
5 Drónavalli Hárika  India 2543 ½ 0 ½ ½ X ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 6 2 2 2519 82
6 Olga Girja  Oroszország 2450 ½ ½ 0 ½ ½ X ½ ½ 0 1 1 1 6 3 2527 82
7 Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország 2555 1 0 0 ½ ½ ½ X ½ 1 1 ½ ½ 6 3 2518 82
8 Natalija Zsukova  Ukrajna 2448 ½ 0 1 ½ 0 ½ ½ X ½ ½ ½ 1 5,5 2491 50
9 Bela Khotenashvili  Grúzia 2426 ½ 0 1 ½ ½ 1 0 ½ X 0 ½ ½ 5 2457 40
10 Natalja Pogonyina  Oroszország 2492 ½ ½ ½ 0 ½ 0 0 ½ 1 X ½ ½ ½ 1 30,25 2422 25
11 Lela Javakhishvili  Grúzia 2461 0 1 0 ½ ½ 0 ½ ½ ½ ½ X ½ ½ 1 25,5 2425 25
12 Almira Skripchenko  Franciaország 2455 - 0 0 ½ 0 0 ½ 0 ½ ½ ½ X 2280 10

A pontverseny végeredménye[szerkesztés]

A világbajnok Hou Ji-fan visszalépett a versenysorozattól.[11]

A Grand Prix pontversenyének végeredménye:

H. Versenyző Ország Élő-p.
2015.09.
Monte-Carlo Teherán Tbiliszi Csengtu Hanti-
Manszijszk
Összp.
1 Csü Ven-csün  Kína 2580 160 93⅓ 160 413⅓
2 Kónéru Hanpi  India 2557 120 70 145 335
3 Valentyina Gunyina  Oroszország 2525 45 160 82 287
4 Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország 2555 65 130 82 277
5 Drónavalli Hárika  India 2543 45 145 82 272
6 Csao Hszüe  Kína 2508 120 70 60 250
7 Nino Baciasvili  Grúzia 2489 15 100 130 245
8 Anna Muzicsuk  Ukrajna 2561 30 100 93½ 223⅓
9 Marija Muzicsuk  Ukrajna 2532 120 40 60 220
10 Sarasadat Khademalsharieh  Irán 2435 10 120 82 212
11 Nana Dzagnidze  Grúzia 2507 50 85 70 205
12 Natalja Pogonyina  Oroszország 2492 85 85 25 195
13 Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2512 65 15 93½ 173⅓
14 Hou Ji-fan  Kína 2635 160 160
15 Olga Girja  Oroszország 2450 40 35 82 157
16 Natalija Zsukova  Ukrajna 2448 30 60 50 140
17 Pia Cramling  Svédország 2461 85 30 10 125
18 Bela Khotenashvili  Grúzia 2426 10 60 40 110
19 Almira Skripchenko  Franciaország 2455 30 70 10 110
20 Lela Javakhishvili  Grúzia 2461 40 35 25 100
21 Elina Danielian  Örményország 2444 20 20
22 Tan Csung-ji  Kína 2492 20 20

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Why Hou Yifan has dropped out of the cycle (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2016. május 20. (Hozzáférés: 2016. július 27.)
  2. a b c FIDE Women’s Grand Prix 2015–16 (angol nyelven). World Chess Federation, 2015. augusztus 12. (Hozzáférés: 2015. augusztus 31.)
  3. FIDE Calendar 2016 (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2016. október 29.)
  4. Regulations for the 2015–2016 Women’s FIDE Grand-Prix (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. augusztus 31.)
  5. a b Monaco Women's Grand Prix Participants (angol nyelven). World Chess Federation, 2015. szeptember 14. (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  6. Twitter bejegyzés (angol nyelven). Chess Club Live, 2015. augusztus 31. (Hozzáférés: 2015. október 3.)
  7. a b c Iran Women's Grand Prix Participants (angol nyelven). World Chess Federation, 2016. január 21. (Hozzáférés: 2016. február 13.)
  8. a b c d e Egymás elleni eredmény
  9. Chengdu Grand Prix: Official site (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2016. július 14.)
  10. FIDE Women's Grand Prix (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2016. december 2.)
  11. The third leg of the FIDE Women GP Series 2015/2016 starts in a few days in Batumi, Georgia (angol nyelven). FIDE. (Hozzáférés: 2016. július 14.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap