Eger ostroma (1596)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Eger ostroma
Eger ostroma 1596-ban
Eger ostroma 1596-ban

Konfliktus Tizenöt éves háború
Időpont 1596. szeptember 20. - kb. október 10-12.
Helyszín Eger
Eredmény Oszmán-török győzelem
Szemben álló felek
Imperial Coat of Arms of Austria.svg Habsburg Ausztria
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Coa Hungary Country History (14th century).svg Magyar Királyság
Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Parancsnokok
Nyáry PálIII. Mehmed oszmán szultán
Szemben álló erők
Kb. 7000 főna.
Veszteségek
na.na.

Eger 1596-os ostroma a tizenöt éves háború egyik jelentős fejezete volt, mely 1596. szeptember–október között zajlott le Eger vár védői és az oszmán haderő csapatai között. A megközelítőleg 7000 fős véderő háromhetes csata után feladta a várat, az ostrom III. Mehmed oszmán szultán döntő győzelmével végződött.

Előzmények[szerkesztés]

Az 1552 őszi sikertelen ostromot követően a sérült vár helyreállítását megkezdték. Az erre elkülönített királyi összegeket azonban meglehetősen szigorúan mérték, a ki nem fizetett zsoldok összege nagy méretekre rúgott. Az építkezés szigorú védői előírások mellett zajlott, a várlovasság a várból a környéken messzi portyákat vezetett. A helyreállítás az 1560-as évekig eltartott – Francesco Pozzo építőmester és Martino Remiglio építész vezette, Paulo Mirandola több tervet is kivitelezett a Huszárvárban és a belső várban[1] – ekkoriban készültek el az ó-olasz rendszerű ötszögletű bástyák is. 1569-től itt dolgozott Octaviano Baldigara olasz várépítész is. 1572-ben kezdték el építeni az új-olasz rendszerű fülesbástyák építését Baldigara tervei alapján. Tíz évnyi építkezés alatt azonban a munkák lelassultak és elakadtak: a belső várban csak a délkeleti és az északkeleti fülesbástyája készült el. Baldigara 1582 után átadta a vezetést Cristoforo Stellának. Ekkoriban a városnak 1100 fős állandó helyőrsége volt, melyből mindössze 400 fő volt magyar, a többi külföldi zsoldoskatona. Egy várvizsgáló bizottság szerint a tisztek visszatartották a zsoldot, mire a katonaság a parasztságot sarcolta, télen pedig nyomorogtak. A védelem kritikán alul gyengének lett minősítve.[2]

Az ostrom[szerkesztés]

1596-ban III. Miksa főherceg háromhetes ostrom után bevette Hatvant, majd a védőket leölték, mely vérengzésben jelentős részt vállaltak az egri külföldi zsoldosok is. Büntetésképpen egy hónappal később megindult Eger ellen az ostromló török sereg, mire a királyi hadvezetés is számított, ezért az egri védők létszámát hétezerre egészítették ki.

Szeptember 20-án teljessé vált az ostromzár a város körül, az ostromot maga III. Mehmed szultán vezette. Kétheti tartós ostromot követően október 4-én feladták a várost és felhúzódtak a várba, melyet még aznap ágyúzni kezdett a török. A külső várat egészében a zsoldosok védték. Az ostrom alatt a zsoldosok bort követeltek Nyáry Pál várkapitánytól, majd egy részeg katona által felgyújtott ágyúpor lángra lobbantotta a várárokban lerakott rőzsét (idő előtt). A lángok nyomán pánik tört ki és a külső várból rendezetlenül a belső vár bejárata – a Sötét-kapu – felé rohantak a védők. Az ostromlók folyamatosan nyomták előre a védőket, közben aláaknázták a délkeleti fülesbástyát. Ennek elhárítására önkéntesek – köztük Stella építész – lettek kiküldve, akik az akna felrobbantásakor életüket vesztették. Több akna is megrongálta a várfalakat. A reményvesztett védők, először a zsoldosok, majd a magyar védők is, szabad elvonulás fejében feladták a várat. Másnap a kapun át kivonulókat a janicsárok letámadták, a zsoldosokat megölték a hatvani vérengzés okán, a magyar védőket pedig rabigába és börtönbe vetették.[3]

Utóélete[szerkesztés]

A várbevételt követően a törökök rövid időn belül megkezdték a vár kijavítását és erős, jól felfegyverzett csapatot tartottak a városban. Innen indultak portyázni és vezettek támadásokat Felső-Magyarország várai és települései ellen. A törökök építették az Alsó-kapu elé a Törökkertnek[4] nevezett bástyát (kapuvédőművet) és a belső vár déli oldalán felépített két ágyúdombot (közülük a keleti a Szépbástya). A várbörtönben alkalmanként háromszáz rabot is őriztek, melyek közül több vakolatba karcolt írása máig fennmaradt.[5]

A vár majd csak 1687. december 18-án[6] került ismét keresztény kézre, mikor a tavasztól tartó körülzárást végül megelégelő, élelem nélkül maradt törökök, Rusztem pasa vezetésével Dori János őrgrófnak átadta a várat. A nyár folyamán az ostromlók felégették a város közelében levő földeket, a fontosabb útvonalakat megszállták, elvágták a várat az utánpótlástól. Októberben elestek Eger elővárai, Cserépvár, Sirok, Szarvaskő. Az időnként kitörő törökök decemberben már éhezve kezdték el a tárgyalásokat. December 17-én[6] a vári levéltár szerint 4000 török 300 szekérrel hagyta el a várat és 400 magyar lovas kíséretében elvonult Nagyvárad felé.[5]

A várvisszavételt követően királyi védősereg szállta meg, majd jelentősége a török kiűzését követően egyre csökkent. I. Lipót király és a bécsi Haditanács döntése nyomán Dumont hadmérnök 1702-ben az egész külső várat felrobbantotta.[1] Az aknákkal felrobbantott várfalak és bástyák kőanyagát a helyiek építkezéseikre széthordták. A vár további bontását a Rákóczi-szabadságharc idején állították meg.[7]

Lábjegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Lásd Kiss Gábor (1984) 224. oldal.
  2. Lásd Eger. A vár hadi története 12. oldal.
  3. Lásd Eger. A vár hadi története 13. oldal.
  4. Kiss Gábor (1984) Török-kertnek nevezi, lásd 224. oldalt.
  5. a b Lásd Eger. A vár hadi története 14. oldal.
  6. a b Ez a december 18-i dátum a Cartographia (1993) szerint december 17.
  7. Lásd Eger. A vár hadi története 15. oldal.

Források[szerkesztés]