Dzimma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A dzimma (arabul: ذمة, ad-dhimmah) a muszlimok megállapodása „a könyv népeivel(ahl al-kitáb), mely alapján azoknak adófizetés fejében nem esik bántódásuk (védelmet, dzimmát élveznek) és nem kell áttérniük.[1] A különleges státuszt biztosító dzimmát élvező személy elnevezése dzimmí, a védett rétegek összessége pedig az ahl adz-dzimma, azaz „a dzimma népe”.

A Korán szerint Ábrahám, az ősatya, sem zsidó, sem keresztény nem volt, hanem lényegében ő volt az első "muszlim". A zsidók és a keresztények pedig, akik üldözték és gyakran meg is gyilkolták saját prófétáikat, meghamisították az eredeti isteni üzenetet, amelyet azután a maga teljes igazságában Mohamed hozott nyilvánosságra.[2] Az iszlám “Millat Ibráhímnak” (Ábrahámi vallási közösség) nevezi magát, hiszen Ibrāhīm/Ábrahám a próféták atyja „Abú al-Anbijá”, aki elsőként kapott szent iratokat, tekercseket. Ábrahám a monoteizmus felismerője és így vele kapcsolatban jelent meg először az iszlám szó (maga az arab iszlám szó alapvető jelentése: „Isten akaratának való alávetés” vagy „Isten akaratában való megbékélés, megnyugvás”), önmaga Allahnak való alárendelése. Ez arabul a millat, azaz Ábrahám vallása. Ábrahám a mekkai Kába szentély építője, aki a gyermeke feláldozására is kész.[3]

A védelem feltételei[szerkesztés]

A védelem alatt állók, az ahl al-dzimma megtarthatták szokásaikat, de felvonulásaik és vallási megmozdulásaik korlátozások alá estek; nem rendezhettek felvonulásokat, nem mutogathatták nyilvánosan vallási jelképeiket, és különösképpen tiltották a muszlimok térítésére irányuló törekvéseiket. A bíróságon tanúként nem ért annyit a szavuk, mint egy igazhívő férfié, valamint nem vállalhattak szerepet a közéletben, és nem viselhettek katonai vagy adminisztratív hivatalt.[1] Cserében a hitközségükön belül felmerülő kérdéseket saját hatáskörben orvosolhatták, és csak muszlimokat is érintő esetben ítélkezett felettük a kádi.

A védelem alatt állók adóztatása[szerkesztés]

Az egyistenhívő nem muzulmán lakosok egyrészt fejadóval (dzsizja), másrészt az általuk birtokolt földterület adójával (harádzs)[1] tartoztak a rendszert kialakító kalifátusnak, míg a muszlimok mentesek voltak ezen adók alól, nekik a zakátot (évenkénti kötelező adomány, "szegényadó") kellett megfizetniük.

Al addhimmah (a védelmi szerződés népe)[szerkesztés]

Mohamed próféta életében a „könyv népei” a keresztények, zsidók, szamaritánusok, zoroasztriánusok voltak. Az iszlám hódítás alatt a dhimmik, a könyves népek fejadót (dzsizját) fizettek, amely alapján adófizetés ellenében nem esett bántódásuk, különleges státuszt biztosított és nem kellett áttérniük az iszlám hitre.[4] A Korán megparancsolja, hogy a muszlimok harcoljanak a zsidók és a keresztények ellen addig, „ … amíg készségesen meg nem fizetik a dzsizját (fejadót), megadva magukat.” (Korán 9:29.)[5]

A Szent Korán, a jog legfőbb forrása, a Fikh alapja
dhimmi [ar.]

A „védelmezett emberek” (al addhimmah) csoportjához tartozó személy az iszlám államon belül. A zsidók és a keresztények eleve megkapták ezt a pozíciót. A dhimmiknek teljes joguk volt vallásuk gyakorlására, illetve vallási törvényeik alkalmazására közösségeiken belül. Az iszlám jog szerint egy dhimmi (nem muszlim állampolgár) életét, tulajdonát és becsületét éppen úgy védelmezni kell, mint a muszlim polgárokét. Védelmük szavatolása, illetve a katonai szolgálat alól való mentességükért cserébe a dhimmik az államnak adót (dzsizját) fizettek.

– Ferenci D. Ebubekir: Iszlám kislexikon

A Korán szerint a védelmi pénzt csak a könyves népektől lehetett beszedni, és csak ők élvezhettek védelmet. Az ahl al-ḏimma (a védelmi szerződés népe) egyszerre jelent olyan embereket, akik védelem alatt állnak, illetve olyanokat, akik bűnösök. Dhimmi minden muszlim hatalom alatt élő nem muszlim. A dhimmi az a jogi környezet, amelynek a dhimmik alá vannak vetve. Nem létezett külön világi törvénykezés, a jog legfőbb forrása a Korán. Magyarországon a török hódoltság idején a legfontosabb állami adón a hadiadón (harádzs) kívül, a nem muzulmán vallásúaktól védelem fejében külön fejadót is szedett a török hatóság, aki azonban áttért az iszlám hitre, az mentesült a fizetése alól, ami természetesen az iszlám terjedésének kedvezett.

A kalifátus eszméjének terjedése, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 2014-es fellépésekor,[6] az eretneknek tekintett siítákat (arabul as-sía (الشيعة) az iszlám legnagyobb vallási kisebbsége, mely ma a muszlimok 10-13%-át egyesíti), a jeziditákat (kurd nemzetiségű vallási kisebbség) és a „könyv népeit” is, a szunnita iszlámra való áttérésre vagy a menekülésre kényszerítette. Bár a dhimmi védelmet biztosít a könyves népek csoportjainak, azonban ők mégis többnyire a menekülést választották és az elvándorlás felerősödött.

A dhimmikre vonatkozó szabályok a középkorban[szerkesztés]

A muszlimok jogi értelemben a dhimmiket sohasem tekintették magukkal egyenlőeknek. Számtalan különbséget tevő szabály vonatkozott a dhimmikre: megkülönböztető (zunnār) kellett viselniök, nem építhettek a muszlimokénál magasabb házat... I. al-Mutavakkil abbászida kalifa olyan diszkriminatív intézkedéseket hozott, hogy a keresztények és általában a dhimmík hordjanak mézszínű csuklyát (ṭaylasān) és övzsinórt (zunnār), továbbá:

  • a muszlimok közötti jogi vitákban egy dhimmi véleménye vagy tanúskodása mit sem számított;[7]
  • a dhimmi csakis szamáron ülhetett, oldalról, egyenesen nem, lovon sehogyan sem.[8]
  • Ha muszlim férfi vett el (vagy ejtett teherbe) keresztény nőt, a gyerekeiknek muszlimként kellett felnőniük; ha keresztény férfi vett el muszlim nőt, halállal bűnhődött.[9]
  • ha egy keresztény sértőleg beszélt a prófétáról (Mohamed), halállal bűnhődjék; a próféta megsértése a "védelmi szerződés" megsértésének számított.[10]
  • a dzsízja egyfajta védelmi pénz volt, amit megalázó körülmények között kellett beszedni, hogy a dhimmit alávetett voltára emlékeztesse. [11]
  • a muszlim aki megerőszakolt egy szabad keresztény nőt, megkorbácsoltatott. A dhimmi aki megerőszakolt egy szabad muszlim nőt, halállal lakolt.[12]
  • aki megrágalmazott egy muszlimot, megkorbácsoltatott; aki megrágalmazott egy dhimmit, nem korbácsoltatott meg.[13]
  • a dhimmi a vérdíj (kompenzáció sérülésért vagy halálért) felére volt jogosult a muszlimhoz képest;[14]
  • egy muszlimnak lehetett dhimmi szolgája, egy dhimmininek nem lehetett muszlim szolgája;[15]
  • amikor egy muszlim és egy dhimmi találkozott, a dhimminek előre kellett köszönnie;[16]
  • a dhimminek állnia kellett a muszlim jelenlétében;[17]
  • a dhimmi nem hordhatott semmiféle fegyvert;[18]
  • a keresztény templomoknak nagyobb vásárok alkalmával be kellett zárniuk; míg a müezzin naponta ötször szólított imára, a keresztényeknek meg volt tiltva harangozni; mecseteket nem alakíthattak templommá, de az gyakran előfordult, hogy a templomból mecsetet csináltak. Új templomokat csak a városfalon kívül építhettek, engedéllyel; szintén engedély kellett meglévő templomot renováltatni. A keresztény templomoknak alacsonyabbnak kellett lenniük a mecseteknél. A keresztényeknek meg volt tiltva keresztet vagy feszületet közterületen és templomok falán kiállítani, és testükön, ruhájukon viselni. Ezen korlátozások többségét a dhimmik megalázására hozták létre.[19]

Ezek a törvények az Oszmán Birodalom görög és balkáni alattvalóira is sokáig érvényesek voltak.[20] Az iszlám területeken a dhimmik több esetben tömegével tértek át az iszlámra.[21] Hajdani virágzó keresztény közösségek és központok sokasága tűnt el, vált muszlimmá.[22] Bár Egyiptom középkori történetében hoztak törvényeket a koptok és a egyéb keresztény felekezetek szerzett jogainak csorbítására, ennek többnyire nem szereztek érvényt. [23] Meg kell jegyezni, hogy a keresztes hadjáratok nagyban rontották a könyv népeinek muszlim megítélését is.[23]

Ugyanakkor ezek a törvények koronként és vidékenként rendkívüli mértékben eltértek, finomodtak. A mórok uralta Ibériai-félszigeten a nem muszlim vallásúak nagyfokú szabadságot élveztek. A zsidók és keresztények szabadon gyakorolhatták vallásukat, saját törvényeik szerint éltek és maguk intézték az adók beszedését, maguk gondoskodtak a közrendről. [24] A könyv népei egyes iszlám területeken megőrizhette kultúráját (lásd. a zsidók, szír keresztények, koptok), a zsidók és keresztények néhány foglalkozásban megbecsülést szereztek (pl. orvoslás). A cordóbai kalifátus alatti u.n. convivencia a vallások és kultúrák békés egymás mellett élésének kiugró példája.[23][25]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c Dr. Kéri Katalin: Kislexikon a középkori muszlim civilizáció tanulmányozásához. [2018. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 27.)
  2. A muszlim zsidóellenesség gyökerei
  3. Az iszlám modernizációs törekvései. [2018. június 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 28.)
  4. Dr. Kéri Katalin: Kislexikon a középkori muszlim civilizáció tanulmányozásához. [2018. július 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 28.)
  5. Erőszakos vallás-e az iszlám?
  6. Besenyő János-Prantner Zoltán-Speidl Blanka-Vogel Dávid: Az Iszlám állam – Terrorizmus 2.0: Történet, ideológia, propaganda
  7. Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  8. Fernandez-Morera i.m. 253. old.
  9. Dario Fernandez-Morera: The Myth of the Andalusian Paradise: Muslims, Christians, and Jews under Islamic Rule in Medieval Spain. Wilmington: ISI Books, 2016, 148. old
  10. Fernandez-Morera, i. m. 150. old
  11. Rendszerint a helyi elöljáró elé kellett járulni, aki a torkánál megfogta a dhimmit, e szavak kíséretében: "Ó dhimmi, Allah ellensége, fizesd meg a dzsízját, amit a védelemért adunk neked cserébe." A muszlimok közül aki akart, eljöhetett az ilyen alkalmakra, és ő is részt vehetett e megalázásokban. Fernandez-Morera i.m. 251. old.
  12. Fernandez-Morera i.m. 252. old.
  13. Fernandez-Morera i.m. 252. old.
  14. Fernandez-Morera i.m. 252. old.
  15. Fernandez-Morera i.m. 253. old.
  16. Fernandez-Morera i.m. 253. old.
  17. Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  18. Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  19. Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  20. John S. Koliopoulos and Thanos M. Veremis, Greece: The Modern Sequel, from 1831 to the Present (New York: New York University Press, 2002), 266.old, idézi: Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  21. Fernandez-Morera i.m. 254. old.
  22. Fernandez Moreira szerint a közel-kelet virágzó keresztény közösségei szinte teljesen eltűntek; Egyiptom 90%-a muszlim lett; Észak-Afrikából csaknem teljesen eltűnt a kereszténység; a nesztoriánus kereszténység, mely több mint 700 püspökséget számlált Ázsiában és nyugati kereszténység riválisa volt lélekszámban, szinte nyomtalanul eltűnt. Fernandez-Morera i.m. 270. old.
  23. a b c Ahl al-Kitáb. In Simon Róbert: Iaszlám kulturális lexikon. (hely nélkül): Corvina. 2009. 27. o.  
  24. Michael Brett – Werner Forman: A mórok: Az iszlám nyugaton. (hely nélkül): Gondolat. 1985. ISBN 963281522X  
  25. A convivencia létezésének ugyanakkor kritikusai is vannak, pl. Fernández-Morera, Darío : "The Myth of the Andalusian Paradise" ; in: the Intercollegiate Review, Fall 2006, pp. 23–31.

Források[szerkesztés]