Daniel Charles Brandenstein

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Daniel Charles Brandenstein
Daniel Brandenstein.jpg
Született
1943. január 17. (73 éves)
Watertown
Állampolgársága amerikai
Foglalkozása tiszt
űrhajós
Kitüntetései Distinguished Flying Cross
legionnaire of Legion of Merit
Air Medal
Legion of Merit
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Charles Brandenstein témájú médiaállományokat.

Daniel Charles Brandenstein (Watertown, Wisconsin, 1943. január 17.–) amerikai haditengerészeti pilóta, űrhajós.

Életpálya[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1965-ben a University of Wisconsin River Falls keretében matematikából és fizikából diplomázott. Vietnamban 192 harci bevetést hajtott végre. Több mint 6400 órát töltött a levegőben (repülő/űrrepülő), töb mint 24 -féle repülőgépen szolgált. 400 alkalommal landolt repülőgép-hordozó felületére.

1978. január 16-tól a Lyndon B. Johnson Űrközpontban részesült űrhajóskiképzésben. Kiképzését követően az STS–1, valamint az STS–2 támogató (feladatmegoldó) egységének tagja. 1987-1992 között az Astronaut Office (Űrhajózási Hivatal) vezetője. 1996-tól alelnöke a Kistler Aerospace Corporation Seattlenek. Négy űrszolgálata alatt összesen 32 napot, 21 órát és 3 percet (789 óra) töltött a világűrben. Űrhajós pályafutását 1992. október 10-én fejezte be. 1999-től az űrrepülőgép program támogatási csoportjának alelnöke.

Űrrepülések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • STS–8, a Challenger űrrepülőgép 3. repülésének pilótája. Az űrrepülőgép program történetében először fordult elő, hogy éjszakai indítás/leszállás történt. Az Apollo–17 esetében volt az első éjszakai start. Elsötétített körülmények között gyakorolták az indítást, de a rakétahajóművek fényei szinte nappali világosságot produkáltak. Műholdat telepítettek, műholdat teszteltek, valamint teljesítették a mintegy 54 kutatási, kísérleti programot. Tesztelték a Canadarm manipulátor képességeit. Első űrszolgálata alatt összesen 6 napot, 1 órát és 8 percet töltött a világűrben. 4 046 660 kilométert (2 514 480mérföld) repült, 97 alkalommal kerülte meg a Földet.
  • STS–51–G, a Discovery űrrepülőgép 4. repülésének parancsnoka. A küldetés során a legénység pályairányba állított három kommunikációs műholdat – a mexikói Morelos-t, az Arab Liga Arabsat-ot, valamint az amerikai AT & T Telstar-t. Következett a Spartan–1 műhold, amit a robotkar segítségével később visszanyertek és vizsgálati céllal a Földre szállítottak. Második űrszolgálata alatt összesen 7 napot, 1 órát és 39 percet (170 óra) töltött a világűrben. 4 693 051 kilométert repült, 112 alkalommal kerülte meg a Földet.
  • STS–32, a Columbia űrrepülőgép 9. repülésének parancsnoka. A küldetés során útnak indítotakt egy katonai kommunikációs műholdat, mely később geoszinkron pályára állt. Az út negyedik napján sikerült a beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor robotkarjával befogni, majd a Földre visszahozni a 9724 kilogramm tömegű LDEF (Long Duration Exposure Facility) tudományos műholdat, amely a Challenger űrrepülőgép 1984-es STS–41–C küldetése óta keringett orbitális pályán. Harmadik űrszolgálata alatt összesen 10 napot, 21 órát és 00 percet töltött a világűrben. 7 258 096 kilométert repült, 172 alkalommal kerülte meg a Földet.
  • STS–49, az Endeavour űrrepülőgép első repülésének parancsnoka. Az egyik legfontosabb feladat az űrrepülőgép tesztelése volt. Az 1986-ban megsemmisült Challenger űrrepülőgép pótlására megépített űrrepülőgép első útján a legénység négy űrséta során megjavította és új hajtóművel szerelte fel az Intelsat VI (F–3) kommunikációs műholdat, amely két évvel korábban eredeti hajtóművének hibája miatt nem volt képes geoszinkron pályára állni. A szerelési munkálatok következtében a világ első hármas – és addig a valaha volt leghosszabb – űrsétájára került sor. Negyedik űrszolgálata alatt összesen 8 napot, 21 órát és 17 percet (213 óra) töltött a világűrben. 5 948 166 kilométert repült, 141 alkalommal kerülte meg a Földet.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]