Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij
Anatoly Lunacharsky.jpg
Született
1875. november 11.
Poltava[1]
Elhunyt
1933. december 26. (58 évesen)[2][3][4]
Menton[1]
Állampolgársága
Házastársa Natalya Rozenel
Foglalkozása
Iskolái Zürichi egyetem

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij témájú médiaállományokat.

Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij (Poltava, 1875. november 24.Menton, Franciaország, 1933. december 26.) bolsevik művelődéspolitikus, esztéta, kritikus, író, műfordító.

Életútja[szerkesztés]

Lunacsarszkij magas rangú tisztviselő fia volt. 1892-ben, még a kijevi gimnázium tanulójaként, csatlakozott a munkásmozgalomhoz. 1895 és 1898 között a zürichi egyetemen hallgatott természettudományokat és filozófiát. Itt kapcsolatba került Plehanovval és Akszelroddal. 1898-ban hazatért Moszkvába, illegális propagandát terjesztett, letartóztatták, börtönbe került. Itt ismerkedett meg Bogdanovval, aki filozófiai fejlődésére is hatással volt. 1904-ben kiszabadult, külföldre utazott, a Vperjod és a Proletarij című újságokban dolgozott. Leninnel is ekkor ismerkedett meg, jó barátok is maradtak. Az 1905-ös felkelés hírére Lunacsarszkij hazasietett, agitált, letartóztatták. 1907 nyarán újra emigrált, a Bogdanov vezette bojkottistákhoz, 1909-től a Vperjod-csoporthoz csatlakozott. Az istenépítők eszméjét vallotta, ezen össze is veszett Leninnel. Jó ismerőse volt Gorkijnak is. 1913-ban a Pravda publicistája lett, Leninnel rendeződött úgy-ahogy a viszonya. A világháború alatt békepárti volt. Publikált Trockij lapjában, a Goloszban, a Novij Mirben, a Vperjodban. 1917-ben kibékült Leninnel, és belépett a bolsevik pártba (VI. pártkongresszus). Az októberi fordulat után az egyik legbefolyásosabb kultúrpolitikus lett. 1929-ig közoktatásügyi népbiztos. Leninnel többnyire jóban volt, csak a proletkult-kérdésen vesztek össze. 1929-ben a Tudományos Bizottság elnöke lett, Sztálinnal való rossz viszonya miatt aztán nagykövetnek nevezték ki Spanyolországba. Szolgálati helyére utazott, amikor a dél-franciaországi Mentonban meghalt.

Munkássága[szerkesztés]

Lunacsarszkij irodalomtörténésznek kevésbé jelentős. Persze írt Gorkijról, Csehovról, aztán Dosztojevszkijről, a modern színházról, Hauptmannról stb. Magyarul ilyen művei az Irodalmi tanulmányok (Gondolat, 1959), a Viták és kritikák (Szính.Tud.Int., 1965) és a Válogatott esztétikai munkák (Kossuth, 1968) c. kötetben jelentek meg. Írt néhány zeneelméleti tanulmányt is. Lefordította oroszra Petőfi Sándor egy pár művét.

Saját művei nem ilyen jók: drámáit (Don Quijote, Cromwell stb.) általában egy-két hét alatt ütötte össze. A furcsa az, hogy ezekre volt a legkényesebb.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 28., Луначарский Анатолий Васильевич
  2. Integrált katalógustár, 2014. április 9.
  3. Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 27., Луначарский Анатолий Васильевич
  4. data.bnf.fr, 2015. október 10., http://data.bnf.fr/ark:/12148/cb134832006

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]