Almási Gyula Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Almási Gyula Béla
Született1908. október 13.
Makó
Meghalt1976. augusztus 2. (67 évesen)
Hódmezővásárhely
Nemzetisége magyar
Stílusa népi realizmus
Iskolái Képzőművészeti Főiskola, Budapest
Mestere(i) Rudnay Gyula

Almási Gyula Béla (Makó, 1908. október 13.Hódmezővásárhely, 1976. augusztus 2.) festőművész, grafikus.

Életpályája[szerkesztés]

Szülei: Almási Gyula Károly és Holler Mária Anna voltak.[1] Tanulmányait szülővárosában, a állami főgimnáziumban kezdte; tanára volt Juhász Gyula, és szoros barátságot kötött a fiatal József Attilával.[2] A Rudnay Gyula által vezetett makói művésztelep hatására iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Rudnay maga lett a mestere. Egy év után itt félbeszakadtak tanulmányai, de Rómában és Párizsban tanulmányúton járt, tovább képezte magát. Tisztviselői állást vállalt, de munkája mellett tovább alkotott. 1930-ban pár hónapot a fővárosban töltött, de hamarosan visszatért Makóra, ahol megismerkedett Espersit Jánossal, a szűkebb régió legnagyobb művészetpártoló mecénásával. 1942-ben áttelepült Hódmezővásárhelyre, ahová Tornyai János hatása alatt nosztalgikusan vonzódott; odaköltözése után azonban rövidesen csalódnia kellett a város festői világáról alkotott elképzeléseiben. 1945 után Kurucz D. Istvánnal és Kohán Györggyel együtt komoly szerepet játszott a vásárhelyi művészeti élet újraindításában. A művésztelep alapítója, 1953-tól haláláig vezetője, a mártélyi telep gondnoka, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok egyik kezdeményezője volt.[3] Halála után özvegye tárlatot rendezett Almási szülővárosában, majd annak teljes kollekcióját a makói múzeumnak ajándékozta.

Munkássága[szerkesztés]

Makói korszakában főként olajfestményeket és fametszeteket készített. Utóbbiakat Alföldi magyarok címmel önálló kötetben adta ki. Szőcs Pál Verseskötetét illusztrálta, Erdei Lajos és Hoffmann Ádám köteteit fametszetekkel látta el. Akvarelljeiben felfedezhető a természet hétköznapiságának, apró rezdüléseinek felemelő, festői megközelítése.

A vásárhelyi festők második generációjához tartozott, az alföldi népi realizmus képviselője. Szűk színskálájú (többnyire csak alapszíneket használt) pasztelljeit síkban oldotta meg, nagy távlatú tájakat, hódmezővásárhelyi utcákat örökített meg. Ábrázolta az ártéri füzeseket, a fényben úszó tisztásokat is.[4] A tájban rejlő monumentalitás és szűkszavúság, a népéletképekben a részletesség valósághű visszaadására törekedett. Az ember csak távoli, apró alakként, vagy a messzeségbe néző hallgatag személyként jelenik meg. Erősen grafikus alkat volt, olaj- és olajpasztell festményein is könnyen kivehető az éles, határozott körvonal.

Ismertebb festményei[szerkesztés]

  • A második honfoglalás
  • Nagyanyámék
  • Tiszaparti fák
  • Virágcsendélet

Kiállításai[szerkesztés]

Csoportos kiállítások (válogatás)[szerkesztés]

  • 1947: Postások Országos Szabadszervezete, Budapest
  • 1954-től: Vásárhelyi Őszi Tárlatok és Dél-Alföldi Kiállítások, Szeged
  • 1969: Vidéki művészek kiállítása, Fészek Klub, Budapest
  • 1970: Az Alföld mai művészete, Berlin, Zenta
  • 1974: Magyar tájak, Hatvani Galéria, Hatvan

Egyéni kiállításai[szerkesztés]

Művei közgyűjteményekben[szerkesztés]

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Tornyai-plakett, 1957

Emlékezete[szerkesztés]

  • Mártélyon a festők dombján emléktáblát helyeztek el tiszteletére.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]