A méla Tempefői

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
A méla Tempefői
Adatok
Szerző Csokonai Vitéz Mihály
Műfaj szatirikus színjáték
Eredeti nyelv magyar

A méla Tempefői Csokonai Vitéz Mihály első eredeti színdarabja. 1793-ban, a debreceni kollégium húszéves diákjaként írta. Az ötfelvonásos szatirikus színjáték befejezetlen; teljes címe: A méla Tempefői, vagy az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.

Történet[szerkesztés]

Dialog-stop-hand.svg Alább a cselekmény részletei következnek!

A vígjáték hőse Tempefői, a szegény poéta, aki a költészetből szeretne megélni, de csakhamar be kell látnia, hogy Magyarországon nem törődnek a költőkkel.

Művét kinyomatta Betrieger nyomdájában, de az árat nem tudja megfizetni. A szívtelen német nyomdász az adósok börtönébe akarja vettetni, de haladékot ad neki. Tempefői elindul hát pártfogót keresni. Kinyomtatott költeménye a gazdag Fegyverneki-család egyik őséről szól. Csakhogy gróf Fegyvernekitől hiába vár segítséget, mert az oktalanságnak véli a könyvekkel való vesződést, ingyenélő hazudozóknak tartja a poétákat. Az egyik grófkisasszony utálja a könyveket. Testvére és ellenpólusa, Rozália azonban lelkesedik az irodalomért, bele is szeret a kóbor poétába. Báró Sertepertinek, „Szemétvára örökös urá”-nak a gróféhoz hasonló a véleménye, szerinte a verskoholás alávalóság.

Tökkolopi kártyajátékával dicsekszik, más nem is érdekli. Koppóházy privilegizált henyélőknek mondja a költőket, akik könyvekkel csalnak ki pénzt a becsületes emberek zsebéből. Tempefőiből még az inasok is csúfot űznek, az olcsó rigmusokat gyártó Csikorgó megalázza; az egyháznak van ugyan pénze, de azt más célra tartogatja.

Végül Rozália, a szerelmes grófkisasszony ajándéka segíti ki szorongatott helyzetéből Tempefőit, de ezért meg a gróf kezdi őt üldözni. A bonyodalmaknak nincs vége, Csokonai ugyanis nem fejezte be a darabot. A fennmaradt vázlatok szerint Tempefőiről végül kiderült volna, hogy valójában gróf.

Dialog-go-hand.svg Itt a vége a cselekmény részletezésének!

Jellemzése[szerkesztés]

A szerző egy levelében így jellemezte a darabot: "Comoedia formába öntött satyricum roman a tudományok barátságtalanjai eránt".[1] Műve valójában keserű panasz és tiltakozás korának műveletlensége, a provinciális állapotok ellen.

Csokonai a vígjáték hősét önmagáról mintázta, szinte saját későbbi sorsát, pártfogó-keresését is megírta. Nézeteit a darabban Tempefői és Rozália képviselik, az irodalomért lelkesedő Rozália alakja azonban kevéssé valószerű, ő „a magyar felvilágosodásnak inkább csak képzeletszülte nőalakja, akár a Kármán Fannyja”.[2]

A többi szereplő rajzában az író sok vonást az életből vett. Kora magyar társadalmának alakjai közül felvonultatja a régi nemesi házak három műveletlen, komikus gavallérját: Tökkolopit, a kártyahőst; Koppóházyt, az ebbarát földesurat; báró Sertepertit, a főurak körül lebzselő hízelgőt; mindegyikük nagy összegeket költ haszontalan mulatságokra, de az irodalomról egyik sem akar tudni. Joggal ismételgeti a darabban Tempefői: „Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon!”

A vígjáték felépítése nem követi a drámaírás szabályait, ezt mindig is hibájául rótták fel kritikusai. Epikus szerkezete, a sűrű eszmefuttatások, a monológok sokasága nehézkessé teszik a darabot. Ezekért kárpótol az író szatirikus vénája, a jellemrajz és a csípős humor, mellyel mellékalakjait ábrázolja.

Előadása[szerkesztés]

1790-ben megalakult és 1792-ben Kelemen László vezetésével Pesten megkezdte rendszeres előadásait az első magyar világi színtársulat. Amikor Csokonai erről tudomást szerzett, megírta a Tempefőit és debreceni diákként felajánlotta szolgálatait a pesti színészeknek. Hogy mi lett a sorsa ajánlkozásának, nem ismeretes. Életében a darabot nem adták elő. Modern változatát 1938-ban a Független Színpadon játszották, 1948-ban a Nemzeti Színház tűzte műsorára.

Források[szerkesztés]

  • Pintér Jenő. A magyar irodalom története: tudományos rendszerezés, 5. kötet. (Magyar irodalom a 19. sz. első harmadában c. fejezet) (1930–1941) 
  • Czibor János.szerk.: Vajda György Mihály: Színházi kalauz. Budapest: Gondolat Kiadó, 402–404. o. (1962) 
  1. szerk.: Pándi Pál: A magyar irodalom története III.. Budapest: Akadémiai Kiadó (1965). ISBN 963-05-1642-X. Hozzáférés ideje: 2011. február 17. 
  2. Czibor János.szerk.: Vajda György Mihály: Színházi kalauz. Budapest: Gondolat Kiadó, 403. o. (1962) 

További információk[szerkesztés]