Ugrás a tartalomhoz

A Naprendszer legmagasabb hegycsúcsainak listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Olympus Mons, a legnagyobb bolygón található hegy, összehasonlítva a Mount Everest (Csomolungma) és a Mauna Kea magasságával. A feltüntetett adatok a tengerszint feletti magasságot mutatják

Az alábbi lista a Naprendszer legmagasabb hegycsúcsait sorolja fel. Megeshet, hogy egyes esetekben nincs pontos ismeretünk arról, hogy a hegyek milyen magasak, így lehetséges, hogy több adat is meg van adva. A Naprendszer legmagasabb hegycsúcsa valószínűleg a 4 Vesta kisbolygó felszínén található Rheasilvia, aminek magassága számítások szerint 25 és 20 kilométer közé esik. A legmagasabb hegycsúcs egy bolygó felületén az Olympus Mons, a Marson, ami 21,9 kilométer magas. Abban az esetben, ha a Rheasilvia alacsonyabb mérései a pontosak, akkor az Olympus Mons lenne a Naprendszer legmagasabbja.[1]

Lista

[szerkesztés]
Égitest Kép Hegycsúcs neve Magasság hegylábtól a csúcsig Égitest sugarának %-a Eredete Jegyzetek
4 Vesta Rheasilvia központi csúcsa 20–25 km[a][2][3] 8,4% becsapódás Közel 200 km széles kráter közepében található.
Mars Olympus Mons 21,9 km[a][4][5] 0,65% vulkanikus A pajzsvulkán az északi síkságok föl emelkedik, relatív magassága 26 km. A kalderák 60x80 km szélesek és akár 3,2 km mélyek. A szélein található lejtők akár 8 km magasak is lehetnek.
Iapetus A hold egyenlítői hegygerince ~20 km[6] 2,7% nem ismert A hegygerinc különböző csúcsait még nem mérték.
Io Boösaule Montes 17,5–18,2 km[7] 1,0% tektonika Dél-keleti oldalán van egy 10 km magas lejtője.[8]
Mars Ascraeus Mons 14,9 km[4] 0,44% vulkanikus Tharsis Montes hegységhármas legmagasabbika.
Io Ionian Mons 12,7 km[8][9] 0,7% tektonika
Mars Elysium Mons 12,6 km[4] 0,37% vulkanikus Az Elysium legnagyobb hegycsúcsa.
Io Euboea Montes 10,5–13,4 km[10] 0,74% tektonika A kaldera 108–138 km átmérőjű.[4]
Mars Arsia Mons 11,7 km[4] 0,35% vulkanikus
Oberon
(A kép bal alsó sarkában)
 Nincs elnevezve 11 km[11] 1,4% becsapódás A Voyager–2 eredetileg 6 kilométeres magasságot mért.
Föld[b] Mauna Kea és Mauna Loa 10,2 km[12] 0,16% vulkanikus Ebből 4,2 km a tengerszint felett.
Föld[b] Haleakalā 9,1 km[13] 0,14% vulkanikus Ebből 3,1 km a tengerszint felett.
Mars Pavonis Mons 8,4 km[4] 0,25% vulkanikus A kaldera 4,8 km mély.[4]
Föld[b] Teide 7,5 km[14] 0,12% vulkanikus Ebből 3,7 km a tengerszint felett.
Mimas Herschel központi csúcsa 7 km[11] 3,5% becsapódás A Naprendszer egyik legnagyobb kráterében.
Vénusz Skadi Mons 6,4 km[15] 0,11% tektonika
Mars Anseris Mons 6,2 km[16] 0,18% becsapódás A Mars egyik legmagasabb nem vulkanikus eredetű hegycsúcsa.
Pluto Tenzing Montes (T2) ~6,2 km[17] 0,52% tektonika Jégből keletkezett. Nevét Tendzing Norgaj serpáról kapta.
Föld[b] Denali 5,3–5,9 km[18] 0,093% tektonika A legmagasabb földi hegy hegylábtól a csúcsig, ami csak szárazföldön van.[19]
Hold Mons Huygens 5,5 km[20] 0,32% becsapódás Nem a legmagasabb az égitesten relatív magasságot tekintve.
Pluto Piccard Mons[c] ~5,5 km[17] 0,46% jégvulkanikus Szélessége 220 km.
Mars Aeolis Mons 4,5–5,5 km[21][d] 0,16% erózió
Vénusz Maat Mons 4,9 km[22] 0,081% vulkanikus Vénusz legmagasabb vulkánja.
Pluto Wright Mons[c] ~4,7 km[17] 0,40% jégvulkanikus 160 km szélességű.
Hold
(A háttérben)
 Mons Hadley 4,5 km[20] 0,26% becsapódás
Charon Butler Mons ~4,5 km[17] 0,74% tektonika
Föld[b] Csomolungma 3,6–4,6 km[23] 0,072% tektonika A tengerszint feletti magassága több, mint 8,8 km, de a hegylábtól a csúcsig csak 3,6 (délen), illetve 4,6 kilométer (északon) magas.
Ceres Ahuna Mons 4 km[24] 0,85% jégvulkanikus
Charon Dorothy központi csúcsa ~4 km[25] 0,66% becsapódás A Dorotyh kráterben helyezkedik el, ami 240 km széles.
Titan Mithrim Montes 3,3 km[26] 0,13% tektonika
Merkúr Caloris Montes 3 km[27] 0,12% becsapódás
Io Nincs elnevezve 2,5 km[28] 0,14% vulkanikus Az Io egyik legmagasabb vulkánja.
Dione Janiculum Dorsa 1,5 km[29] 0,27% tektonika
Titan Doom Mons 1,45 km[30] 0,056% jégvulkanikus
Hold Mons Rümker 1,3 km[31] 0,063% vulkanikus A Hold legnagyobb vulkanikus képződménye.
  1. ↑ a b A különböző méréstechnikáknak köszönhetően nehéz eldönteni, hogy a Rheasilvia, vagy az Olympus Mons a legmagasabb hegycsúcs
  2. ↑ a b c d e A Földön végzett csúcs-mérések a megadott definíció szerint ritkán haladják meg az 1,5 kilométeres magasságot, így a földi hegycsúcsok csak kis százaléka szerepel a listán
  3. ↑ a b Az IAU még nem fogadta el a nevet
  4. ↑ 5,25 km magas a Curiosity leszállási pontjától nézve.

Tengerszint feletti magasság szerint

[szerkesztés]
  • Olympus Mons – 22 000 méter
  • Equatorial Ridge – 20 000 méter
  • Boösaule Mons – 18 200 méter
  • Ascraeus Mons – 15 000 méter
  • Ionian Mons – 12 700 méter
  • Elysium Mons – 12 600 méter
  • Arsia Mons – 11 700 méter
  • Limb Mountain – 11 000 méter
  • Skadi Mons – 10 700 méter
  • Euboea Montes – 10 500 méter
  • Mount Everest – 8 848 méter
  • Teide – 7 500 méter
  • Herschel Peak – 7 000 méter
  • Anseris Mons – 6 200 méter
  • Tenzing Montes – 6 200 méter
  • Denali – 6 190 méter
  • Mount Kilimanjaro – 5 895 méter
  • Mons Huygens – 5 500 méter
  • Aeolis Mons – 5 500 méter
  • Piccard Mons – 5 500 méter
  • Maat Mons – 4 900 méter
  • Wright Mons – 4 700 méter
  • Mons Hadley – 4 500 méter
  • Butler Mons – 4 500 méter
  • Mauna Kea – 4 207 méter
  • Ahuna Mons – 4 100 méter
  • Dorothy Peak – 4 000 méter
  • Mithrim Montes – 3 337 méter
  • Haleakala – 3 055 méter
  • Caloris Montes – 3 000 méter
  • El nem nevezett csúcs az Io hold felszínén – 2 500 méter
  • Janiculum Dorsa – 1 500 méter
  • Doom Mons – 1 450 méter
  • Mons Rümker – 1 300 méter

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ What’s the tallest mountain in the Solar System? (angol nyelven). BBC Science Focus Magazine. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  2. ↑ New View of Vesta Mountain From NASA's Dawn Mission. NASA, 2011. október 11. [2011. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  3. ↑ Schenk, P.; Marchi, S.; O'Brien, D. P.; Buczkowski, D.; Jaumann, R.; Yingst, A.; McCord, T.; Gaskell, R.; Roatsch, T.; Keller, H. E.; Raymond, C.A.; Russell, C. T., D. P. (2012. március 1.). „Mega-Impacts into Planetary Bodies: Global Effects of the Giant Rheasilvia Impact Basin on Vesta”, 2757. o. 
  4. ↑ a b c d e f g Plescia, J. B. (2004. november 4.). „Morphometric properties of Martian volcanoes” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research 109 (E3). DOI:10.1029/2002JE002031. ISSN 0148-0227. 
  5. ↑ Carr, Michael H. The Surface of Mars. Cambridge University Press, 51. o. (2007. január 11.). ISBN 978-1-139-46124-5 
  6. ↑ Giese, Bernd, Gerhard (2008. február 1.). „The topography of Iapetus' leading side” (angol nyelven). Icarus 193 (2), 359–371. o. DOI:10.1016/j.icarus.2007.06.005. 
  7. ↑ Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  8. ↑ a b Schenk, Paul, Ronda (2001. december 25.). „The mountains of Io: Global and geological perspectives from Voyager and Galileo” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research: Planets 106 (E12), 33201–33222. o. DOI:10.1029/2000JE001408. 
  9. ↑ Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  10. ↑ Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  11. ↑ a b Moore, Jeffrey M., Lindsey S. (2004. október 1.). „Large impact features on middle-sized icy satellites” (angol nyelven). Icarus 171 (2), 421–443. o. DOI:10.1016/j.icarus.2004.05.009. 
  12. ↑ Mountains Information and Facts (angol nyelven). Science, 2018. október 15. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  13. ↑ Haleakala National Park Geology Fieldnotes. USNPS. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  14. ↑ Centre, UNESCO World Heritage: Teide National Park (angol nyelven). UNESCO World Heritage Centre. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  15. ↑ Tom Jones: Planetology: Unlocking the Secrets of the Solar System. 2008. ISBN 978-1-4262-0121-9 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  16. ↑ Christensen, P., S. (2007. december 1.). „New Insights About Mars From the Creation and Analysis of Mars Global Datasets” 2007, P11E–01. o. 
  17. ↑ a b c d Schenk, Paul Michael, William B. (2018. november 1.). „Basins, fractures and volcanoes: Global cartography and topography of Pluto from New Horizons” (angol nyelven). Icarus 314, 400–433. o. DOI:10.1016/j.icarus.2018.06.008. 
  18. ↑ NOVA Online | Surviving Denali | The Mission. www.pbs.org. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  19. ↑ Adam Helman: The Finest Peaks - Prominence and Other Mountain Measures. 2005. ISBN 978-1-4120-5995-4 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  20. ↑ a b Fred William Price: The moon observer's handbook. Cambridge University Press. 1988. ISBN 978-0-521-33500-3 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  21. ↑ Gale Crater's History Book | Mars Odyssey Mission THEMIS. themis.mars.asu.edu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  22. ↑ Catalog Page for PIA00106. photojournal.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  23. ↑ Mount Everest (1:50,000 scale map), prepared under the direction of Bradford Washburn for the Boston Museum of Science, the Swiss Foundation for Alpine Research, and the National Geographic Society (1991). ISBN 3-85515-105-9 
  24. ↑ Dawn's First Year at Ceres: A Mountain Emerges. NASA Solar System Exploration. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  25. ↑ Schenk, P. M.; Beyer, R. A.; McKinnon, W. B.; Moore, J. M.; Spencer, J. R.; White, O. L.; Singer, K.; Umurhan, O. M.; Nimmo, F.; Lauer, T. R.; Grundy, W. M.; Robbins, S.; Stern, S. A.; Weaver, H. A.; Young, L. A.; Smith, K. E.; Olkin, C, William B. (2018. november 1.). „Breaking up is hard to do: Global cartography and topography of Pluto's mid-sized icy Moon Charon from New Horizons” (angol nyelven). Icarus 315, 124–145. o. DOI:10.1016/j.icarus.2018.06.010. 
  26. ↑ Catalog Page for PIA20023. photojournal.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  27. ↑ Oberst, Jürgen, Roger J. (2010. szeptember 1.). „The morphology of Mercury’s Caloris basin as seen in MESSENGER stereo topographic models” (angol nyelven). Icarus 209 (1), 230–238. o. DOI:10.1016/j.icarus.2010.03.009. 
  28. ↑ Moore, Jeffrey M., Edward F. (1986. július 1.). „Topographic evidence for shield volcanism on Io” (angol nyelven). Icarus 67 (1), 181–183. o. DOI:10.1016/0019-1035(86)90183-1. 
  29. ↑ Hammond, N.P., F. (2013. március 1.). „Flexure on Dione: Investigating subsurface structure and thermal history” (angol nyelven). Icarus 223 (1), 418–422. o. DOI:10.1016/j.icarus.2012.12.021. 
  30. ↑ Lopes, R. M. C., K. L. (2013. március 1.). „Cryovolcanism on Titan: New results from Cassini RADAR and VIMS: CRYOVOLCANISM ON TITAN” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research: Planets 118 (3), 416–435. o. DOI:10.1002/jgre.20062. 
  31. ↑ Wöhler, C.; Lena, R.; Pau, K. C. The Lunar Dome Complex Mons Rümker: Morphometry, Rheology, and Mode of Emplacement. 38th Lunar and Planetary Science Conference, 1901. o. (2007. március 16.) 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Naprendszer_legmagasabb_hegycsúcsainak_listája&oldid=26913264”