Ugrás a tartalomhoz

A Naprendszer legmagasabb hegycsúcsainak listája

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az Olympus Mons, a legnagyobb bolygón található hegy, összehasonlítva a Mount Everest (Csomolungma) és a Mauna Kea magasságával. A feltüntetett adatok a tengerszint feletti magasságot mutatják

Az alábbi lista a Naprendszer legmagasabb hegycsúcsait sorolja fel. Megeshet, hogy egyes esetekben nincs pontos ismeretünk arról, hogy a hegyek milyen magasak, így lehetséges, hogy több adat is meg van adva. A Naprendszer legmagasabb hegycsúcsa valószínűleg a 4 Vesta kisbolygó felszínén található Rheasilvia, aminek magassága számítások szerint 25 és 20 kilométer közé esik. A legmagasabb hegycsúcs egy bolygó felületén az Olympus Mons, a Marson, ami 21,9 kilométer magas. Abban az esetben, ha a Rheasilvia alacsonyabb mérései a pontosak, akkor az Olympus Mons lenne a Naprendszer legmagasabbja.[1]

Égitest Kép Hegycsúcs neve Magasság hegylábtól a csúcsig Égitest sugarának %-a Eredete Jegyzetek
4 Vesta Rheasilvia központi csúcsa 20–25 km[a][2][3] 8,4% becsapódás Közel 200 km széles kráter közepében található.
Mars Olympus Mons 21,9 km[a][4][5] 0,65% vulkanikus A pajzsvulkán az északi síkságok föl emelkedik, relatív magassága 26 km. A kalderák 60x80 km szélesek és akár 3,2 km mélyek. A szélein található lejtők akár 8 km magasak is lehetnek.
Iapetus A hold egyenlítői hegygerince ~20 km[6] 2,7% nem ismert A hegygerinc különböző csúcsait még nem mérték.
Io Boösaule Montes 17,5–18,2 km[7] 1,0% tektonika Dél-keleti oldalán van egy 10 km magas lejtője.[8]
Mars Ascraeus Mons 14,9 km[4] 0,44% vulkanikus Tharsis Montes hegységhármas legmagasabbika.
Io Ionian Mons 12,7 km[8][9] 0,7% tektonika
Mars Elysium Mons 12,6 km[4] 0,37% vulkanikus Az Elysium legnagyobb hegycsúcsa.
Io Euboea Montes 10,5–13,4 km[10] 0,74% tektonika A kaldera 108–138 km átmérőjű.[4]
Mars Arsia Mons 11,7 km[4] 0,35% vulkanikus
Oberon
(A kép bal alsó sarkában)
Nincs elnevezve 11 km[11] 1,4% becsapódás A Voyager–2 eredetileg 6 kilométeres magasságot mért.
Föld[b] Mauna Kea és Mauna Loa 10,2 km[12] 0,16% vulkanikus Ebből 4,2 km a tengerszint felett.
Föld[b] Haleakalā 9,1 km[13] 0,14% vulkanikus Ebből 3,1 km a tengerszint felett.
Mars Pavonis Mons 8,4 km[4] 0,25% vulkanikus A kaldera 4,8 km mély.[4]
Föld[b] Teide 7,5 km[14] 0,12% vulkanikus Ebből 3,7 km a tengerszint felett.
Mimas Herschel központi csúcsa 7 km[11] 3,5% becsapódás A Naprendszer egyik legnagyobb kráterében.
Vénusz Skadi Mons 6,4 km[15] 0,11% tektonika
Mars Anseris Mons 6,2 km[16] 0,18% becsapódás A Mars egyik legmagasabb nem vulkanikus eredetű hegycsúcsa.
Pluto Tenzing Montes (T2) ~6,2 km[17] 0,52% tektonika Jégből keletkezett. Nevét Tendzing Norgaj serpáról kapta.
Föld[b] Denali 5,3–5,9 km[18] 0,093% tektonika A legmagasabb földi hegy hegylábtól a csúcsig, ami csak szárazföldön van.[19]
Hold Mons Huygens 5,5 km[20] 0,32% becsapódás Nem a legmagasabb az égitesten relatív magasságot tekintve.
Pluto Piccard Mons[c] ~5,5 km[17] 0,46% jégvulkanikus Szélessége 220 km.
Mars Aeolis Mons 4,5–5,5 km[21][d] 0,16% erózió
Vénusz Maat Mons 4,9 km[22] 0,081% vulkanikus Vénusz legmagasabb vulkánja.
Pluto Wright Mons[c] ~4,7 km[17] 0,40% jégvulkanikus 160 km szélességű.
Hold
(A háttérben)
Mons Hadley 4,5 km[20] 0,26% becsapódás
Charon Butler Mons ~4,5 km[17] 0,74% tektonika
Föld[b] Csomolungma 3,6–4,6 km[23] 0,072% tektonika A tengerszint feletti magassága több, mint 8,8 km, de a hegylábtól a csúcsig csak 3,6 (délen), illetve 4,6 kilométer (északon) magas.
Ceres Ahuna Mons 4 km[24] 0,85% jégvulkanikus
Charon Dorothy központi csúcsa ~4 km[25] 0,66% becsapódás A Dorotyh kráterben helyezkedik el, ami 240 km széles.
Titan Mithrim Montes 3,3 km[26] 0,13% tektonika
Merkúr Caloris Montes 3 km[27] 0,12% becsapódás
Io Nincs elnevezve 2,5 km[28] 0,14% vulkanikus Az Io egyik legmagasabb vulkánja.
Dione Janiculum Dorsa 1,5 km[29] 0,27% tektonika
Titan Doom Mons 1,45 km[30] 0,056% jégvulkanikus
Hold Mons Rümker 1,3 km[31] 0,063% vulkanikus A Hold legnagyobb vulkanikus képződménye.
  1. a b A különböző méréstechnikáknak köszönhetően nehéz eldönteni, hogy a Rheasilvia, vagy az Olympus Mons a legmagasabb hegycsúcs
  2. a b c d e A Földön végzett csúcs-mérések a megadott definíció szerint ritkán haladják meg az 1,5 kilométeres magasságot, így a földi hegycsúcsok csak kis százaléka szerepel a listán
  3. a b Az IAU még nem fogadta el a nevet
  4. 5,25 km magas a Curiosity leszállási pontjától nézve.

Tengerszint feletti magasság szerint

[szerkesztés]
  • Olympus Mons – 22 000 méter
  • Equatorial Ridge – 20 000 méter
  • Boösaule Mons – 18 200 méter
  • Ascraeus Mons – 15 000 méter
  • Ionian Mons – 12 700 méter
  • Elysium Mons – 12 600 méter
  • Arsia Mons – 11 700 méter
  • Limb Mountain – 11 000 méter
  • Skadi Mons – 10 700 méter
  • Euboea Montes – 10 500 méter
  • Mount Everest – 8 848 méter
  • Teide – 7 500 méter
  • Herschel Peak – 7 000 méter
  • Anseris Mons – 6 200 méter
  • Tenzing Montes – 6 200 méter
  • Denali – 6 190 méter
  • Mount Kilimanjaro – 5 895 méter
  • Mons Huygens – 5 500 méter
  • Aeolis Mons – 5 500 méter
  • Piccard Mons – 5 500 méter
  • Maat Mons – 4 900 méter
  • Wright Mons – 4 700 méter
  • Mons Hadley – 4 500 méter
  • Butler Mons – 4 500 méter
  • Mauna Kea – 4 207 méter
  • Ahuna Mons – 4 100 méter
  • Dorothy Peak – 4 000 méter
  • Mithrim Montes – 3 337 méter
  • Haleakala – 3 055 méter
  • Caloris Montes – 3 000 méter
  • El nem nevezett csúcs az Io hold felszínén – 2 500 méter
  • Janiculum Dorsa – 1 500 méter
  • Doom Mons – 1 450 méter
  • Mons Rümker – 1 300 méter

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. What’s the tallest mountain in the Solar System? (angol nyelven). BBC Science Focus Magazine. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  2. New View of Vesta Mountain From NASA's Dawn Mission. NASA, 2011. október 11. [2011. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  3. Schenk, P.; Marchi, S.; O'Brien, D. P.; Buczkowski, D.; Jaumann, R.; Yingst, A.; McCord, T.; Gaskell, R.; Roatsch, T.; Keller, H. E.; Raymond, C.A.; Russell, C. T., D. P. (2012. március 1.). „Mega-Impacts into Planetary Bodies: Global Effects of the Giant Rheasilvia Impact Basin on Vesta”, 2757. o.  
  4. a b c d e f g Plescia, J. B. (2004. november 2.). „Morphometric properties of Martian volcanoes” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research 109 (E3). DOI:10.1029/2002JE002031. ISSN 0148-0227.  
  5. Carr, Michael H. The Surface of Mars. Cambridge University Press, 51. o. (2007. január 11.). ISBN 978-1-139-46124-5 
  6. Giese, Bernd, Gerhard (2008. február 1.). „The topography of Iapetus' leading side” (angol nyelven). Icarus 193 (2), 359–371. o. DOI:10.1016/j.icarus.2007.06.005.  
  7. Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  8. a b Schenk, Paul, Ronda (2001. december 25.). „The mountains of Io: Global and geological perspectives from Voyager and Galileo” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research: Planets 106 (E12), 33201–33222. o. DOI:10.1029/2000JE001408.  
  9. Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  10. Io Mountain Database. planetologia.elte.hu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  11. a b Moore, Jeffrey M., Lindsey S. (2004. október 1.). „Large impact features on middle-sized icy satellites” (angol nyelven). Icarus 171 (2), 421–443. o. DOI:10.1016/j.icarus.2004.05.009.  
  12. Mountains Information and Facts (angol nyelven). Science, 2018. október 15. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  13. Haleakala National Park Geology Fieldnotes. USNPS. [2017. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  14. Centre, UNESCO World Heritage: Teide National Park (angol nyelven). UNESCO World Heritage Centre. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  15. Tom Jones: Planetology: Unlocking the Secrets of the Solar System. 2008. ISBN 978-1-4262-0121-9 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  16. Christensen, P., S. (2007. december 1.). „New Insights About Mars From the Creation and Analysis of Mars Global Datasets2007, P11E–01. o.  
  17. a b c d Schenk, Paul Michael, William B. (2018. november 1.). „Basins, fractures and volcanoes: Global cartography and topography of Pluto from New Horizons” (angol nyelven). Icarus 314, 400–433. o. DOI:10.1016/j.icarus.2018.06.008.  
  18. NOVA Online | Surviving Denali | The Mission. www.pbs.org. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  19. Adam Helman: The Finest Peaks - Prominence and Other Mountain Measures. 2005. ISBN 978-1-4120-5995-4 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  20. a b Fred William Price: The moon observer's handbook. Cambridge University Press. 1988. ISBN 978-0-521-33500-3 Hozzáférés: 2023. június 9.  
  21. Gale Crater's History Book | Mars Odyssey Mission THEMIS. themis.mars.asu.edu. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  22. Catalog Page for PIA00106. photojournal.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  23. Mount Everest (1:50,000 scale map), prepared under the direction of Bradford Washburn for the Boston Museum of Science, the Swiss Foundation for Alpine Research, and the National Geographic Society (1991). ISBN 3-85515-105-9 
  24. Dawn's First Year at Ceres: A Mountain Emerges. NASA Solar System Exploration. [2016. március 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  25. Schenk, P. M.; Beyer, R. A.; McKinnon, W. B.; Moore, J. M.; Spencer, J. R.; White, O. L.; Singer, K.; Umurhan, O. M.; Nimmo, F.; Lauer, T. R.; Grundy, W. M.; Robbins, S.; Stern, S. A.; Weaver, H. A.; Young, L. A.; Smith, K. E.; Olkin, C, William B. (2018. november 1.). „Breaking up is hard to do: Global cartography and topography of Pluto's mid-sized icy Moon Charon from New Horizons” (angol nyelven). Icarus 315, 124–145. o. DOI:10.1016/j.icarus.2018.06.010.  
  26. Catalog Page for PIA20023. photojournal.jpl.nasa.gov. (Hozzáférés: 2023. június 9.)
  27. Oberst, Jürgen, Roger J. (2010. szeptember 1.). „The morphology of Mercury’s Caloris basin as seen in MESSENGER stereo topographic models” (angol nyelven). Icarus 209 (1), 230–238. o. DOI:10.1016/j.icarus.2010.03.009.  
  28. Moore, Jeffrey M., Edward F. (1986. július 1.). „Topographic evidence for shield volcanism on Io” (angol nyelven). Icarus 67 (1), 181–183. o. DOI:10.1016/0019-1035(86)90183-1.  
  29. Hammond, N.P., F. (2013. március 1.). „Flexure on Dione: Investigating subsurface structure and thermal history” (angol nyelven). Icarus 223 (1), 418–422. o. DOI:10.1016/j.icarus.2012.12.021.  
  30. Lopes, R. M. C., K. L. (2013. március 1.). „Cryovolcanism on Titan: New results from Cassini RADAR and VIMS: CRYOVOLCANISM ON TITAN” (angol nyelven). Journal of Geophysical Research: Planets 118 (3), 416–435. o. DOI:10.1002/jgre.20062.  
  31. Wöhler, C.; Lena, R.; Pau, K. C. The Lunar Dome Complex Mons Rümker: Morphometry, Rheology, and Mode of Emplacement. 38th Lunar and Planetary Science Conference, 1901. o. (2007. március 16.)