Melodifestivalen (2013)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(2013-as Melodifestivalen szócikkből átirányítva)
Melodifestivalen 2013
Robin Stjernberg, a verseny győztese
Robin Stjernberg, a verseny győztese
Elődöntők2013. február 2.
2013. február 9.
2013. február 16.
2013. február 23.
Második esély forduló2013. március 2.
Döntő2013. március 9.
Rendező csatornaSveriges Television (SVT)
MűsorvezetőkGina Dirawi
Danny Saucedo
Győztes dalYou (Robin Stjernberg)
Szavazási rendszerZsűri és telefonos szavazás a döntőben, az elődöntőkben és a második esély fordulóban telefonos szavazás
Indulók száma32
Meghívott előadókLoreen, Alcazar, Jedward, Gina Dirawi, Danny Saucedo
Előző
Következő
◄2012
2014►

A 2013-as Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a hazai rendezésű 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Malmőben.[1][2][3] A 2013-as Melodifestivalen volt az ötvenharmadik svéd nemzeti döntő.

Az élő műsorsorozatban harminckettő dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként nyolc-nyolc előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettje automatikusan a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóból két versenyző csatlakozott döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői SMS-ek, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt. Az adások műsorvezetői Gina Dirawi és Danny Saucedo voltak. Utóbbi 2009-ben (az E.M.D. tagjaként), 2011-ben és 2012-ben versenyzőként vett részt a műsorban.

A verseny győztese Robin Stjernberg lett, aki a You című dalával képviselte az országot. Érdekesség, hogy ő volt az első győztes, aki a második esély fordulóból tudott nyerni a válogatón. Az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében 62 ponttal a tizennegyedik helyen végzett.

A helyszínek[szerkesztés]

Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezetők
Első elődöntő 2013. február 2. Karlskrona Telenor Arena Gina Dirawi
Danny Saucedo
Második elődöntő 2013. február 9. Göteborg Scandinavium
Harmadik elődöntő 2013. február 16. Skellefteå Skellefteå Kraft Arena
Negyedik elődöntő 2013. február 23. Malmö Malmö Arena
Második esély forduló 2013. március 2. Karlstad Löfbergs Lila Arena
Döntő 2013. március 9. Stockholm Friends Arena

A résztvevők[szerkesztés]

Előadó Dal Szerző(k)
David Lindgren Skyline Fernando Fuentes, Henrik Nordenback, Christian Fast
Cookies ’N’ Beans Burning Flags Fredrik Kempe
Jay-Jay Johanson Paris Jay-Jay Johanson
Mary N’diaye Gosa Johan Åsgärde, Mattias Frändå, Mary N’diaye
Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora Eric Gadd, Jacob Olofsson
Yohio Heartbreak Hotel Johan Fransson, Tim Larsson, Henrik Göranson, Yohio
Anna Järvinen Porslin Björn Olsson, Martin Elisson
Michael Feiner és Caisa We’re Still Kids Michael Feiner, Caisa Ahlroth
Anton Ewald Begging Fredrik Kempe, Anton Malmberg Hård af Segerstad
Felicia Olsson Make Me No 1 Henrik Wikström, Ingela "Pling" Forsman, Amir Aly, Maria Haukaas Mittet
Joacim Cans Annelie Joacim Cans
Swedish House Wives On Top of the World Peter Boström, Thomas G:son
Erik Segerstedt és Tone Damli Hello Goodbye Robin Fredriksson, Mattias Larsson, Måns Zelmerlöw
Louise Hoffsten Only the Dead Fish Follow the Stream Louise Hoffsten, Sandra Bjurman, Stefan Örn
Rikard Wolff En förlorad sommar Tomas Andersson Wij
Sean Banan Copacabanana Ola Lindholm, Sean Samadi, Hans Blomberg, Joakim Larsson
Eddie Razaz Alibi Thomas G:son, Peter Boström
Elin Petersson Island Elin Petersson
Ravaillacz En riktig jävla schlager Kjell Jennstig, Leif Goldkuhl, Henrik Dorsin
Amanda Fondell Dumb Freja Blomberg, Fredrik Samsson
Martin Rolinski In and Out of Love Thomas G:son, Andreas Rickstrand
Caroline af Ugglas Hon har inte Caroline af Ugglas, Heinz Liljedahl
State of Drama Falling Göran Werner, Sebastian Hallifax, Emil Gullhamn, James Hallifax
Janet Leon Heartstrings Fredrik Kempe, Anton Malmberg Hård af Segerstad
Army of Lovers Rockin’ the Ride Alexander Bard, Henrik Wikström, Per QX, Andreas Öhrn, Jean-Pierre Barda
Lucia Piñera Must Be Love Peter Kvint, Jonas Myrin
Robin Stjernberg You Robin Stjernberg, Linnea Deb, Joy Deb, Joakim Harestad Haukaas
Sylvia Vrethammar Trivialitet Thomas G:son, Calle Kindbom, Mats Tärnfors
Ralf Gyllenhammar Bed on Fire Ralf Gyllenhammar, David Wilhelmsson
Behrang Miri Jalla Dansa Sawa Behrang Miri, Anderz Wrethov, Firas Razak Tuma, Tacfarinas Yamoun
Terese Fredenwall Breaking the Silence Terese Fredenwall, Simon Petrén
Ulrik Munther Tell the World I’m Here Thomas G:son, Peter Boström, Ulrik Munther

Élő műsorsorozat[szerkesztés]

  Továbbjutott a döntőbe
  Továbbjutott a második esély fordulóba

Első elődöntő[szerkesztés]

Az első elődöntőt február 2-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Karlskronában, a Telenor Arenában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény
1. kör 2. kör Összesen
01 David Lindgren Skyline 37 392 28 724 66 116 2. Továbbjutott
02 Cookies ’N’ Beans Burning Flags 16 246 14 193 30 439 3. Továbbjutott
03 Jay-Jay Johanson Paris 5 526 5 526 8. Kiesett
04 Mary N’diaye Gosa 12 997 10 439 23 436 5. Kiesett
05 Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora 12 881 14 047 26 928 4. Továbbjutott
06 Yohio Heartbreak Hotel 76 905 78 211 155 116 1. Továbbjutott
07 Anna Järvinen Porslin 8 689 8 689 7. Kiesett
08 Michael Feiner és Caisa We’re Still Kids 12 098 12 098 6. Kiesett

Második elődöntő[szerkesztés]

A második elődöntőt február 9-én rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény
1. kör 2. kör Összesen
01 Anton Ewald Begging 33 436 37 049 70 516 3. Továbbjutott
02 Felicia Olsson Make Me No 1 19 559 35 490 55 049 5. Kiesett
03 Joacim Cans Annelie 7 069 7 069 8. Kiesett
04 Swedish House Wives On Top of the World 17 172 17 172 6. Kiesett
05 Erik Segerstedt és Tone Damli Hello Goodbye 30 295 40 107 70 402 4. Továbbjutott
06 Louise Hoffsten Only the Dead Fish Follow the Stream 33 074 50 947 84 021 2. Továbbjutott
07 Rikard Wolff En förlorad sommar 7 785 7 785 7. Kiesett
08 Sean Banan Copacabanana 79 428 64 314 143 724 1. Továbbjutott

Harmadik elődöntő[szerkesztés]

A harmadik elődöntőt február 16-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Skellefteåban, a Kraft Aránában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény
1. kör 2. kör Összesen
01 Eddie Razaz Alibi 19 476 19 476 6. Kiesett
02 Elin Petersson Island 7 494 7 494 8. Kiesett
03 Ravaillacz En riktig jävla schlager 52 275 57 980 111 255 1. Továbbjutott
04 Amanda Fondell Dumb 18 488 18 488 7. Kiesett
05 Martin Rolinski In and Out of Love 29 246 41 780 71 026 3. Továbbjutott
06 Caroline af Ugglas Hon har inte 29 450 29 114 58 594 4. Továbbjutott
07 State of Drama Falling 40 803 39 256 80 059 2. Továbbjutott
08 Janet Leon Heartstrings 22 348 27 903 50 251 5. Kiesett

Negyedik elődöntő[szerkesztés]

A negyedik elődöntőt február 23-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arénában. A végeredmény a telefonos szavazás alapján alakult ki, mely alapján az első és a második helyezett a döntőbe, a harmadik és a negyedik helyezett a második esély fordulóba jutott tovább.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény
1. kör 2. kör Összesen
01 Army of Lovers Rockin’ the Ride 16 687 16 687 6. Kiesett
02 Lucia Piñera Must Be Love 9 219 9 219 8. Kiesett
03 Robin Stjernberg You 34 562 43 204 77 766 3. Továbbjutott
04 Sylvia Vrethammar Trivialitet 13 609 13 609 7. Kiesett
05 Ralf Gyllenhammar Bed on Fire 43 609 49 616 93 225 2. Továbbjutott
06 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 31 761 38 459 70 220 4. Továbbjutott
07 Terese Fredenwall Breaking the Silence 25 163 32 329 57 492 5. Kiesett
08 Ulrik Munther Tell the World I’m Here 70 204 58 160 128 364 1. Továbbjutott

Második esély forduló[szerkesztés]

A második esély fordulót március 2-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével Karlstadban, a Löfbergs Lila Arénában.

# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény
1. kör 2. kör Összesen
01 Robin Stjernberg You 58 025 35 535 93 560 2. 2. párbaj
02 Eric Gadd Vi kommer aldrig att förlora 14 164 14 164 8. Kiesett
03 Caroline af Ugglas Hon har inte 35 234 35 234 6. Kiesett
04 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 56 165 29 618 85 734 4. 1. párbaj
05 Erik Segerstedt és Tone Damli Hello Goodbye 42 425 28 098 70 523 5. Kiesett
06 Anton Ewald Begging 66 965 31 696 98 661 1. 1. párbaj
07 Cookies ’N’ Beans Burning Flags 25 826 25 826 7. Kiesett
08 Martin Rolinski In and Out of Love 51 997 35 787 87 764 3. 2. párbaj

Párbajok[szerkesztés]

Párbaj Előadó Dal Szavazat Eredmény
1 Behrang Miri Jalla Dansa Sawa 82 896 Kiesett
Anton Ewald Begging 105 890 Továbbjutott
2 Robin Stjernberg You 98 105 Továbbjutott
Martin Rolinski In and Out of Love 95 930 Kiesett

Döntő[szerkesztés]

A döntőt március 9-én rendezte az SVT tíz előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arénában. A végeredményt nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, míg a negyedik 6-ot, az ötödik 4-et, a hatodik 2-t, hetedik pedig 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai, és így kialakult a végső sorrend.

  A verseny győztese
# Előadó Dal Szavazás Helyezés
Zsűri
pontszám
Nézői
pontszám
Összesen
01 Ulrik Munther Tell the World I’m Here 82 44 126 3.
02 David Lindgren Skyline 57 12 69 8.
03 State of Drama Falling 50 18 68 9.
04 Anton Ewald Begging 49 59 108 4.
05 Louise Hoffsten Only the Dead Fish Follow the Stream 36 49 85 5.
06 Ralf Gyllenhammar Bed on Fire 33 40 73 7.
07 Ravaillacz En riktig jävla schlager 8 32 40 10.
08 Sean Banan Copacabanana 37 41 78 6.
09 Robin Stjernberg You 91 75 166 1.
10 Yohio Heartbreak Hotel 30 103 133 2.

Ponttáblázat[szerkesztés]

Dal  (Előadó) Zsűri Nézők Σ
Ciprus Spanyolország Olaszország Izland Málta Ukrajna Izrael Franciaország Egyesült Királyság Horvátország Németország Össz. Szavazat % Össz.
Tell the World I’m Here (Ulrik Munther) 6 6 12 8 6 2 12 12 8 10 82 154 334 9,4% 44 126
Skyline (David Lindgren) 4 4 2 12 6 8 8 1 12 57 42 896 2,6% 12 69
Falling (State of Drama) 10 4 4 2 8 10 1 6 4 1 50 61 462 3,7% 18 68
Begging (Anton Ewald) 8 10 10 1 2 4 10 4 49 206 131 12,5% 59 108
Only the Dead Fish Follow the Stream (Louise Hoffsten) 2 12 6 4 6 6 36 171 202 10,4% 49 85
Bed on Fire (Ralf Gyllenhammar) 1 6 12 6 8 33 140 398 8,5% 40 73
En riktig jävla schlager (Ravaillacz) 2 1 2 1 2 8 110 736 6,7% 32 40
Copacabanana (Sean Banan) 12 8 1 4 10 2 37 142 288 8,7% 41 78
You (Robin Stjernberg) 1 8 10 12 8 10 12 10 12 8 91 259 101 15,8% 75 166
Heartbreak Hotel (Yohio) 10 1 2 4 4 1 2 6 30 356 080 21,1% 103 133

A sorok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. A zászlós oszlopokban az adott zsűritől kapott pontszám található meg a kiosztás sorrendjében.

Pontbejelentők[4][5]
  1.  Ciprus – Klítosz Klítu
  2.  Spanyolország – Federico Llano-Sabugueiro
  3.  Olaszország – Nicola Caligiore
  4.  Izland – Jónatan Gardarsson
  5.  MáltaChiara Siracusa
  6.  Ukrajna – Gina Dirawi
  7.  Izrael – Alon Amir
  8.  Franciaország – Bruno Berberes
  9.  Egyesült Királyság – Simon Proctor
  10.  Horvátország – Aleksandar Kostadinov
  11.  Németország – Torsten Amarell

Visszatérő előadók[szerkesztés]

Előadó Előző év(ek)
Alexander Bard 2005, 2006, 2008, 2009
Caroline af Ugglas 2007, 2009
Cookies 'N' Beans 2009
David Lindgren 2012
Erik Segerstedt 2009
Hanna Hedlund 2000, 2002
Jenny Silver 2010, 2011
Martin Rolinski 2005, 2006, 2008, 2009
Michael Feiner 2007
Pernilla Wahlgren 1985, 1991, 2003, 2010
Sean Banan 2012
Sylvia Vrethammar 1971, 1972, 1974, 2002
Tommy Körberg 1969, 1971, 1988
Ulrik Munther 2012

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Escudero, Victor M.: First Melodifestivalen 2013 artists announced. eurovision.tv, 2012. november 19.
  2. Storvik-Green, Simon M.: Melodifestivalen 2013 line up complete. eurovision.tv, 2012. november 26.
  3. Dahlander, Gustav: Ulrik Munther avslutar Melodifestivalen 2013 – här är hela startordningen (svéd nyelven). SVT, 2013. január 3.
  4. Bokholm, Mirja: De delar ut internationella jurygruppernas poäng (svéd nyelven). SVT, 2013. március 8.
  5. Bokholm, Mirja: Så blir finalen av Melodifestivalen 2013 – minut för minut (svéd nyelven). SVT, 2013. március 8.

Források[szerkesztés]

Commons:Category:Melodifestivalen 2013
A Wikimédia Commons tartalmaz Melodifestivalen (2013) témájú médiaállományokat.