Összművészeti alkotás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az összművészet vagy Gesamtkunstwerk olyan, a 19. század elején indult és a 21. században is tartó kísérlet, amely az összes művészeti ágakat mint egyenrangú elemeket – mint például a költészet, zene, tánc, színművészet, építészet, vagy a festészet, később a film stb. – egyetlen mű mondanivalójának szolgálatába állít. A legismertebb és egyik legkoraibb alkotója, alkalmazója Richard Wagner, aki a zenedrámában a szöveg, a zene, a kar és a balett egybefűzésével alkotott egységet operáiban. Ám e kísérletezés megjelenik a művészeti ágazatok – irodalom, előadó-művészet, képzőművészet – más ágainak – mint a színházművészet, vagy az építészet – alkotásaiban is.

Kialakulása[szerkesztés]

Az összművészet eredete a német korai romantikához vezet vissza a 18. század végén, amikor megszületett az univerzális költészet filozófiája. A költészettel, mint vezető művészeti ággal indult el egy egyetemes rend megvalósulására törekvés, vágy a művészekben a francia forradalmat követő társadalmi felfordulás következtében fellépő metafizikai elvesztettség után, minden művészeti ág egyesítése által. Filozófusok, mint Friedrich von Schlegel és Friedrich Wilhelm Joseph Schelling is értekeztek erről.

A 19. század húszas éveitől kezdve megsokasodtak a Gesamtkunstwerk jelenségével kiemelten foglalkozó, azt vizsgáló teoretikus művek. A téma egyik 21. századi jelentős kutatója Anke Finger, Das Gesamtkunstwerk der Moderne[1] című, 2006-ban megjelent könyvében rámutat, hogy az írások zöme abban a korban már az opera, az ünnepély, és a szinesztézia fogalmaival azonosítja a Gesamtkunstwerk fogalmát. Így például már Karl Friedrich Eusebius Trahndorff(wd) Aesthetik oder Lekre von der Weltordnung und Kunst című 1827-es művében is az opera műfaja volt hivatott a költészet, a zene, a színjátszás, a mozdulatművészet a tánc és a képzőművészetek egyetlen műalkotásban történő egyesítésére, mint összművészeti alkotással, hiszen voltaképpen Richard Wagner Trahndorff gondolatát viszi, gondolja tovább. Wagner e szerinti tézise a három „tisztán emberi” (reinmenschlich) művészetnek: a szónak, az utánzó művészeteknek és a zenének a drámában megvalósuló szintézisén alapul. A Gesamkunstwerkkel szimpatizáló vagy azzal polemizáló szerzők évtizedeken át elsősorban az ő Zukunftmusik című leveléből ismert kidolgozását vették alapul. Így Ottokar Hostinsky is, aki szerint szintén az opera kínálja a legmegfelelőbb feltételeket a „szintetikus műalkotás” létrehozásához, és akinek a Das Musikalisch-Schöne und das Gesamtkunstwerk, 1877-es művében megjelenő Gesamtkuntwerk-elve már a századforduló, illetve az avantgárd totális műre vonatkozó koncepcióit előlegezi meg.

A 20. század elejétől az építészet vette át a vezető szerepet, aminek kiteljesedését a világháborúk vetették vissza – ám számos tervrajzban maradtak fönn[2] elképzelések. Az irányzat túllépett azon a Wágneri elképzelésen, hogy a képzőművészet csupán a színházi hármas (a három „tisztán emberi” művészet, költészet-zene-tánc) alárendeltje lehet.[3]

Totális színház[szerkesztés]

A totális (vagy magyarul teljes) színház azoknak a színházművészeti irányzatoknak az elnevezése, amely a színművekben – a szerző által – megszerkesztett eseménysorok minél teljesebb, gazdagabb alkalmazását hirdeti.[4] Más megfogalmazás szerint a színjáték mint művészi produkció, különféle művészetek (irodalom, színjátszás, zene, tánc, festészet) és technikai segédeszközök együttes hatására épül, ezek produktumai olvadnak össze sajátos egésszé.[3] Richard Wagner „Gesamtkunstwerk” (’összművészet’) fogalmát a 20. század folyamán Edward Gordon Craig fejlesztette tovább. E szerint – Hevesi Sándorral való levelezése alapján – a szöveg (szó és hang) színpadi hatásának növelésére a színpadkép és a figurák mozgatása szolgálnak az összhatás álomszerűvé tételével és a többi művészet tanulmányozásával.[5] Gyakorlata Németországban Max Reinhardt színházaiban és Erwin Piscator epikus színházi kísérleteiben alakult ki. Magyarországon például Németh Antal több rendezését jellemezte ez a művészi törekvés,[4] amikor a rendezői értelmezéssel szemben a rendezői vízió, látomás helyeződik a középpontba, mely neki köszönhetően jelent meg hazánkban – Lengyel György magyarázata szerint.[6]

Szecessziós Gesamtkunstwerk[szerkesztés]

A 19-20. századok fordulóján kialakuló „új művészet” célja a használati tárgyak művészi megformálásának szükségessége, a tárgyak ipari formatervezése, a művészetet mindenkinek elv érvényesítése, a funkcionális jelleg mellett a totális műalkotás (Gesamtkunstwerk) megvalósítása volt.[7] Ez a gyakorlatban számos ellentmondásba ütközött. Így a kézműves technológiák és az esztétikus tárgyak iránti tömegigény, az iparművészet előretörésével a használhatóság előtérbe kerülése az eszmeiséggel szemben, melyek miatt a „Gesammtkunst” (összművészet) épületre és teljes belső berendezésre kiterjedő koncepciója csak a megfelelő anyagi fedezet mellett valósulhatott meg. További nehézség volt, hogy gyakran a mozgalom képviselői maguk sem tudtak elszakadni a költői, vallási, historikus, sőt hazafias eszmék kifejezésétől, ami viszont a művészi formák teljes szabadságának mondott ellent.[8][9]

Újabb változatával a Bauhaus mozgalom próbálkozott, elsősorban a szcenika, a színpad- és színháztechnika, valamint a színházépítészet variábilis lehetőségeinek kihasználásával.[4][10][11]

Példák[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Anke Finger: Das Gesamtkunstwerk der Moderne. Göttingen: Vandenhoeck&Ruprecht 2006. ISBN 3525208421 (online: Google e-könyv)
  2. ^ a b Kerékgyártó Béla
  3. ^ a b Staud Géza: A „totális színház” A művészetek egysége a színpadon (1-8. oldal), Színház folyóirat - 1968
  4. ^ a b c Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 9630566354   (Totális színház)
  5. Edward Gordon Craig: A színház művészete (41-46. oldal) Színház folyóirat XL. évfolyam 10. szám - 2007. október
  6. Dr. Németh Antal színháza portréfilm (online: Nava adatlap és film.indavideo.hu)- 2008. november 29.
  7. Viktorija Aladžić: Az Art Nouveau, a szecesszió, a Jugendstil Európában (Sinkovits Péter fordítása) Üzenet folyóirat - 2001/tél
  8. Kovács Orsolya: A Zsolnay díszkerámia szecessziós korszaka, Üzenet folyóirat - 2001/tél
  9. Jean Lahor: Szecesszió - 2008. ISBN 9789639701236 (online: Google e-könyv)
  10. Iványi Jozefa: A Bauhaus pedagógiájáról, Iskolakultúra, a Pécsi Tudományegyetem időszaki kiadványa - 1999. szeptember
  11. Üveges Gábor: Új párhuzamok az építészeti és képzőművészeti formaalkotásban, P.h.d. értekezés - 2007.
  12. Magyar Szecesszió Háza honlapja: Házleírás az Építőművészeti Krónikában - 1907
  13. ˆIparművészeti Múzeum honlapja Bedő-ház (Budapest, Honvéd utca 3.)
  14. Bódi Kinga: A Velencei Biennále Magyar Pavilonja, artportal.hu - 2010.
  15. Gyémánt Csilla: Németh Antal „összmûvészeti” törekvései Az ember tragédiája szolgálatában, Madách Könyvtár – Új folyam 48. XIII. Madáh Szimpózium - 2005/2006.
  16. Önkormányzati Sajtószolgálat: Partitúra kurzus a fény jegyében - 2013. május 27.
  17. Varga Maja: Pisti a vérzivatarban a Bakelitben Villáminterjú Somogyi Annával, színház.hu - 2014. szeptember 2.
  18. Új fordításban mutatják be a Macbethet, MTI/hirado.hu - 2014. december 13.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]