Önbeásósáska

Önbeásósáska
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Ízeltlábúak (Arthropoda);
Osztály:	Rovarok (Insecta);
Rend:	Egyenesszárnyúak (Orthoptera);
Család:	Sáskafélék (Acrididae);
Nem:	Acrotylus;
Tudományos név
	Acrotylus insubricus; (Scopoli, 1786)
Hivatkozások
	Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Önbeásósáska témájú kategóriát.

Az önbeásósáska (Acrotylus insubricus) a sáskafélék családjába tartozó, Eurázsiában és Afrikában honos sáskafaj.

Megjelenése[szerkesztés]

Az önbeásósáska testhossza a hím esetében 12-18 mm, a nőstény 17-24 mm. Közepes termetű, karcsú sáska. Alapszíne barnás, szürkés, barnásszürke vagy okkeres szürke. Az erőteljes fej a tor fölé emelkedik. Teste helyenként szőrözött. A torpajzs oldallebenyein nagyobb sötét folt és benne egy világos pont látható. A szárnyak túlnyúlnak a hátsó térden. Az elülső szárny keskeny, a töve barna, az első negyedben világos szalaggal; a vége felé üvegszerűen átlátszó. A hátsó szárny töve vöröses-rózsaszín (ritkán sárga), melyet egy sarló alakú barna folt szegélyez. A hátulsó comb viszonylag karcsú, fekete vagy 3 nagyobb fekete folttal. A hátulsó lábszár általában sárgás és gyakran a vége sötét; a térdízűlet is sötét.

Nem ad hangot, párosodás előtt a hímek hátsó lábaikat mozgatják a szárnyaik felett.

Hasonló fajok[szerkesztés]

A hosszúlábú önbeásósáska nagyon hasonlít rá, de hátsó szárnya töve sárga.

Elterjedése[szerkesztés]

Európában (elsősorban a mediterrán régióban), Nyugat- és Közép-Ázsiában, valamint Afrikában honos. Magyarországon többhelyütt (pl. Somogy, Kiskunság, Mecsek, Villányi-hegység, budai Sas-hegy, Pilisvörösvár, Mezőföld) ismertek állományai.

Életmódja[szerkesztés]

A meleg és száraz élőhelyek, homoki gyepek, száraz dombvidéki dolomit- vagy mészkősziklagyepek, törmeléklejtők, homokdűnék lakója. Síkságokon és hegyvidéken (2200 méterig egyaránt előfordul. Éjszakára vagy teleléshez beássa magát a homokba. Növényevő, füvek, lágyszárú növények, mohák leveleit fogyasztja.

Az imágó áttelel és a nőstény kora tavasszal, márciusban rakja petéit a laza talajba. A peték rövid nyugalmi időszak után július végén, augusztus elején kelnek ki, a lárvák szeptemberben válnak ivaréretté.

Magyarországon nem védett.