Északi elefántfóka

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Infobox info icon.svg
Északi elefántfóka
Bikák küzdelme
Bikák küzdelme
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Kutyaalkatúak (Caniformia)
Öregcsalád: Úszólábúak (Pinnipedia)
Család: Fókafélék (Phocidae)
Alcsalád: Barátfóka-formák (Monachinae)
Nemzetség: Monachini
Nem: Elefántfóka (Mirounga)
Faj: M. angustirostris
Tudományos név
Mirounga angustirostris
Gill, 1866
Elterjedés
Mirounga angustirostris distribution.png
Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Északi elefántfóka témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Északi elefántfóka témájú médiaállományokat és Északi elefántfóka témájú kategóriát.

Az északi elefántfóka (Mirounga angustirostris) a fókafélék (Phocidae) közé tartozó elefántfókák egyik faja. A többi fókához hasonlóan tengeri emlős; mellső végtagjai uszonyokká alakultak, a hátsók pedig elkorcsosultak. Halakkal táplálkozik. Nevét rövidke, de a déli elefántfókáénál azért valamivel hosszabb ormányáról kapta.

Nevének eredete[szerkesztés]

A Mirounga nemzetségnév az ausztráliai őslakosok nyelvéből ered. Az angustirostris jelentése „keskeny csőrű”: arra utal, hogy az északi elefántfóka ormánya déli rokonáénál keskenyebb.

Megjelenése[szerkesztés]

Csak a hím elefántfókáknak van ormánya: ez erősíti fel kihívó bömbölésüket a párzási időszakban. Testük a többi fókafajéhoz hasonlóan a vízi életmódhoz alkalmazkodott. Jellemző rájuk a poligínia (többnejűség) és a nemi kétalakúság: a kifejlett bikák 4-5 méter hosszt és 2000-2700 kg tömeget érnek el; a nőstények hossza 2–3 m, tömege 600–900 kg lehet. Az újszülött borjak mintegy 47 kg-osak.

Szőrzete ritkás és durva. Az újszülött borjak feketék, de már 3–4 hetes korukban ezüstszürkévé válnak. Végleges, barnás színezetük 3–4 hónapos korukra alakul ki. A hímek sötétebbek, mint a nőstények, és az állatok háta is sötétebb színű hasuknál.

Elterjedése[szerkesztés]

A Csendes-óceán északi részén élnek. A szárazföldre csak szaporodni járnak ki; ilyenkor hatalmas fókatelepeken gyűlnek össze, főleg a Kalifornia és Mexikó partjai mentén található szigeteken. Legnagyobb közösségük a mexikói Guadalupe szigeten él. A szaporodási időszakon kívül több ezer kilométeres távolságra is elvándorolnak. Északi elefántfókákat láttak már a Hawaii- és az Aleut-szigetek, illetve Japán térségében is.

Jól megközelíthető, egész évben zsúfolt elefántfóka telepek találhatók Kaliforniában, az 1-es főút mentén San Simeon térségében. San Simeontól északra Piedras Blancas-nál közvetlenül a főút mellett több száz egyedet (elsősorban nőstényeket és kicsinyeket) tekinthetünk meg testközelből.

A kaliforniai San Miguel-szigeten vizsgálták vándorlási szokásaikat. A hímek december végén, a nőstények egy-két héttel később érkeznek a telepre, ahonnan a fajfenntartás után március végén, április elején távoznak. Év közben a hímek 4000, a nőstények 2000 km-re is elkóborolnak. A nőstények június elején, a hímek júliusban visszatérnek a telepre vedeni. Második vándorútjukra a nőstények augusztus elején, a hímek szeptember végén indulnak el. Egy hím elefántfóka egy év alatt húszezer kilométert is megtehet; ennél az emlősök között csak a szürke bálnák vándorolnak többet.

Életmódja[szerkesztés]

Északi elefántfóka bika és tehén

Kitűnő búvár; a bikák jobban merülnek a teheneknél (a déli elefántfókáknál ez fordítva van). Egy hím fóka, amelyre elektronikus mérőműszert szereltek, 1735 m mélyre merült; a hímek akár 120 percig is a víz alatt maradhatnak.[1][2] A nőstények kevesebbet bírnak: általában 400–600 méterre mennek le, és 15–70 percig maradnak a víz alatt.

Ugyancsak a San Miguel-szigeten gyomormosással tanulmányozták táplálkozását – ez kellemetlen ugyan, de még mindig kevésbé, mint a boncolás. A fókák gyomortartalmában tizenháromféle tintahal és kétféle polip, valamint különböző halak, köztük kisebb cápák maradványait találták meg. A szaporodás és a vedlés időszakaiban hónapokig nem esznek semmit.

A nőstények az egész éves (több, mint 11 hónapos) vemhesség után érkeznek szaporodni a fókatelepre. Átlag hat nap múlva hozzák világra borjukat, amit négy hétig szoptatnak. Azok az anyák, amelyek kicsinye megdöglött, hajlandóak egy másikat is szoptatni; ezek azután egészen léggömbszerűre dagadnak. A szoptatás után még több mint egy hónapba telik, amíg a kölykök megtanulnak úszni és halat fogni. Mivel az anyjuk már nem eteti őket, ezalatt testsúlyuknak akár kétharmadát is elveszíthetik. Az elválasztás után a nőstény kész a párosodásra, ami után visszatér a tengerbe.

Az északi elefántfókák nőstényei már kétéves korukban ivarérettek, de általában csak négyévesen kezdenek szaporodni. A hímek 6–7 évesen válnak ivaréretté, de csak 9–10 évesen jutnak nőstényhez. Küzdelmeik kevésbé hevesek, mint déli rokonaiké: fejüket magasra emelik, ormányukat felfújják, és erős, kattogó hangot bocsátanak ki. Ez a nemes vetélkedés csak ritkán torkollik komolyabb verekedésbe, de a nőstények is sokat marják egymást.

Az elefántfókák évente egyszer vedlenek: ilyenkor bőrük felső rétege szőrzetükkel együtt lehámlik. Ebben az időszakban kénytelenek hosszú hetekig a szárazföldön tartózkodni. Mélyedéseket ásnak a vizenyős talajba, és azokba fekszenek; az üregeket hamarosan sár, vizelet és ürülék keveréke tölti ki.

Ellenségeik[szerkesztés]

Északi elefántfóka tehén

A ragadozókkal nem sok baja van, bár a kardszárnyú delfinek és a fehér cápák néha széttépnek egyet-egyet közülük. Annál többet szenvednek az élősködőktől.

Az északi elefántfókákat az indiánok ősidők óta vadászták; kereskedelmi célú vadászatuk 1818-ban kezdődött. Bőrük nem volt értékes, de bőséges zsírjuk igen; ötven év alatt csaknem teljesen ki is irtották őket. Az 1880-as években néhány „tudós” nyolc elefántfókára bukkant, és mivel azt gondolták, hogy ezek a faj utolsó képviselői, egy kivétellel lelőtték őket, mert sok pénzt reméltek a kihaltnak vélt állat bőréért, csontvázáért a gyűjtőktől. Szerencsére nem ezek voltak a faj utolsó példányai, és a megmaradt elefántfókákat a 20. század elején Mexikóban és az Amerikai Egyesült Államokban is védelem alá helyezték. Napjainkra számuk túllépte a százezret.

További információk[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. (2012. május 15.) „Foraging behavior and success of a mesopelagic predator in the northeast Pacific Ocean: insights from a data-rich species, the northern elephant seal”. PLOS ONE 7 (5), e36728. o. DOI:10.1371/journal.pone.0036728. PMID 22615801.  
  2. (2000) „Foraging ecology of northern elephant seals”. Ecological Monographs 70 (3), 353–382. o. DOI:[0353:feones2.0.co;2 10.1890/0012-9615(2000)070[0353:feones]2.0.co;2].  

Források[szerkesztés]

  • R. Dawkins: Az Ős meséje. Partvonal Kiadó. Budapest, 2006