Locsolás
A locsolkodás közép-európai húsvéti hagyomány. E szokás szerint húsvéthétfőn hajnaltól kezdve a fiúk vízzel, újabban csak illatos kölnivel locsolják meg az ismerős lányokat.
Vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték, ugyanis még ötven évvel ezelőtt is elterjedt formájában vödörnyi vízzel locsoltak, vagy az itatóvályúba dobták a lányokat, akik a nemes alkalomra a legszebb ruhájukban pompáztak. A városokban, illetve napjainkban a finomabb formája az elterjedt, amikor illatos parfümféleséggel, locsolóvers elmondásával kell kiérdemelni a jutalmul kapott festett hímes tojást.
Eredete
Vannak rá korai utalások a középkori szláv népszokásokban,[1] és Csehországban már Konrád Waldhauser (1326-1369) írt elsőként a locsolkodásról.[2] Ez a szokás ismert Szlovákok között, Csehországban, Ukrajnában és Lengyelországban is.[3]
A szokás létezéséről azonban Magyarországon csak a későbbi 17. századi írásos emlékek tesznek említést. 1736-ban Apor Péter a Metamorphosis Transylvaniae azaz: Erdélynek régi együgyű alázatos ideiben való gazdagságából ez mostani kevély, czifra felfordúlt állapotjában koldússágra való változása című művében ezt írta: „… úrfiak, alávaló, fő és nemes emberek húsvét másnapján az az vízben vetü hétfün járták a falut, erősen öntözték egymást az leányokat hányták az vízben …”
A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal van kapcsolatban, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.
Kapcsolatos hagyományok
Tojásfestés
A locsolásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek, mind a festésnek.
Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín a vért, az életet is jelenti.
Locsolóvers
Külön műfajjá fejlődött a locsolkodáshoz párosuló – néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető – rövid vers elmondása. Sok közismert változata létezik, de rögtönzöttek is vannak.
Vesszőzés
A locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték az általában fűzfavesszőből font vékony korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg. Ismert Csehországban és Szlovákiában[4]
Hajnalfa
Húsvét vasárnap hajnalán a legények a kiszemelt lány kerítéséhez egy fiatal fát erősítettek, majd másnap bebocsátást kérve alaposan megöntözték a leányzót.
Kókányolás
A legények az ajándékba kapott tojásokkal játszották, két tojást addig kocogtattak össze, míg az egyik el nem tört. Akié ép maradt, az nyert. Kókányolásnak nevezték a tojásvágást is. A tojást letették a fal tövébe, és öt tyúklépés távolságból kellett belevágni a pénzérmét. Ha beletalált a pénzzel úgy, hogy az megállt a tojásban, akkor a kókányoló nyerte a tojást.
Források
- ↑ pl:Śmigus-dyngus
- ↑ Archivált másolat. [2016. április 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 29.)
- ↑ Archivált másolat. [2014. április 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 29.)
- ↑ cs:Pomlázka, sk:Šibačka
További információk
- Locsolóversek
- Patikatükör/ T. Puskás Ildikó: Tojás, sonka, locsolkodás
- Húsvétváró: Locsolkodás
- Sulinet: Húsvétolás – locsolkodás
- Húsvéti ünnepkör
- Poema - Húsvéti locsolóversek
- Virtuális húsvéti locsolkodás