Ókori indiai kertek
Az ókori indiai kertek kialakításánál a buddhizmus természetesen meghatározó szerepet kapott. A kert felfogása Buddha tanítása szerint alakult ki, mely szerint az egy önmagában álló csoda, amely arra szolgál, hogy lehetőség adassék a magányos szemlélődésre, az önmagamon kívüli és önmagamba való visszavonulásra. Ezek szerint az igazi boldogság a nyugalomban, a mozdulatlanságban és elmerengelődésben van. Az ókori indiai kertek kialakítása átmenetet képez az Indiától nyugatra-nyugati kertek és a keleti kertek között. Aki a kertben lelte halálát azt az uralkodó szentté avatta.
Általános jellemzőjük
Az uralkodók építették palotáik mellé hatalmas kertjeiket, ami a város vagy település középpontjában helyezkedett el. Nyitott kertnek számított, mert oda bárki beléphetett, akit az uralkodó maharadzsa vagy rádzsa, arra érdemesnek tartott. 8-10 m magas kapuval rendelkezett, ahonnan márvány úton lehetett a palotát megközelíteni. A palota mellett hatalmas kanyargós folyókat, patakokat létesítettek, ami itt az emberi lét mozgatóerejét jelképezi. Jellemzően koros fákat, főleg egzotikus fajokat ültettek.
Felhasznált fajok
- szobafikusz Ficus elastica
- kislevelű fikusz Ficus benjamina
- japán liliomfa (Magnolia kobus)
- Magnolia magnificans
- Laurocerassus arbicola
- fás bazsarózsa (Paeonis sufruticosa), amit nemcsak felhasználtak, hanem szent növényüknek is tekintették.
- krizantém Chrysanthemum
-
A Tádzs Mahal kertjének rajza -
Tádzs Mahal kertje-Agra -
Salimár-kertek, Kasmír -
Randzsith Szingh kert, Amritszár -
Fás bazsarózsa bokor -
Fás bazsarózsa virágai -
Ficus elastica trópusi kertben -
Ficus benjamina a trópusokon fává nő
