Vincenzo Galilei

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Vincenzo Galilei (Santa Maria a Monte, 1520 körül – Firenze, 1591. július 2.) olasz zeneszerző, lantjátékos, énekes és zenetudós. Galileo Galilei és a szintén zenész Michelagnolo Galilei apja.

Élete és munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1520 körül a Pizzától nem messze fekvő Santa Maria Montében született. A következő biztos adat róla, hogy 1562-ben Pizzában megházasodott, elvette Giulia degli Ammannatit. A következő évben, már mint híres lantos találkozott Velencében a század legjelentősebb zeneteoretikusával, Giovanni de’Bardival, akitől nagyon sok mindent volt alkalma elsajátítani.

A következő évben Pizzában megszületett hat gyermeke közül az első, Galileo. 1572-ben Rómában találkozott Girolamo Mei firenzei humanistíával, aki a régi görög zenével foglalkozott. Vincenzót érdekelte a téma, és hamarosan Firenzébe utazott, ahol a Bardi-féle firenzei Camerata tagja lett. Hamarosan a társulat legjelentősebb teoretikusává nőtte ki magát. Két év múlva felesége és gyerekei is követték a zenészt Firenzébe, ahol végleg letelepedtek. Vincenzo ekkor már több lantművet és zeneelméleti munkát is publikált. 1591-ben halt meg családja körében, Firenzében.

1581-ben adta ki legjelentősebb elméleti munkáját Dialogo della musica antica et della moderna címmel. A kötet egy fiktív dialógus, amelyben a Camerata két jelentős tagja, Giovanni de’Bardi nemesember és Piero Strozzi zeneszerző beszélget. A beszélgető partnerek a görög hagyományra hivatkozva ellenzik a szöveg értelmét széttördelő polifóniát, a szövegek azon megzenésítései formáját tartják helyesnek, amely az egyes mondatok értelméhez igazodik. Ezzel a könyv a monodia stílusának kiáltványa lett. Vincenzo ezenkívül foglalkozott művében a hangolás problémájával, a modusokkal, a korabeli hangszeres zenével. Az egyházi hangnemekről azt tartotta, hogy azok az antik hagyományok meghamisításai, ezért elvetette őket. A kötethez függelékként csatolta Meszomedész három himnuszát is. A darabok az ókori zene első újkori közreadásai.

Lantművei mellett számos madrigált is komponált énekhangra, lant kísérettel. Igaz, ezen darabok nagy része más szerzők (Palestrina, Lassus stb.) darabjainak az átdolgozásai pszeudo-monodikuis stílusba. A művek a korabeli vokális zenének valószínűleg széles körben elterjedt szólisztikus-lantkíséretes előadásáról fennmaradt csekély számú dokumentumok közé tartoznak.

Vincenzo Galilei legnagyobb érdeme abban állt, hogy elméleti munkásságával előkészítette a talajt a kora barokk zene számára, még akkor is, ha műveivel még a késő reneszánsz stílusát képviselte elsősorban.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig. Springer, Budapest, 1996. 174., 185. old.
  • Szabolcsi BenceTóth AladárZenei lexikon II. (G–N). Főszerk. Bartha Dénes. Átd. kiadás. Budapest: Zeneműkiadó. 1965. 15. o.

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Vincenzo Galilei című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.