Vercellaei csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Vercellaei csata
Tiepolo Vercellae.jpg
Giovanni Battista Tiepolo, A vercellaei csata, 1725-1729

Konfliktus Kimber háború
Időpont Kr. e. 101.
Helyszín Vercellae, Gallia Cisalpina provincia
Eredmény Döntő római győzelem
Szemben álló felek
Kimberek Római Köztársaság
Parancsnokok
Boiorix Caius Marius
Quintus Lutatius Catulus
Szemben álló erők
Ismeretlen 50 000 fő
(8 légió, lovassággal és segédcsapatokkal kiegészülve)
Veszteségek
Ismeretlen
(Jelentések szerint 90 000 - 140 000 halott;
60 000 hadifogoly)
Valószínűleg 1000 alatt

A vercellaei csatát Kr. e. 101-ben vívta a Római Köztársaság Caius Marius consul vezette serege a proto-germán kimberek hatalmas inváziós serege ellen Vercellae (a mai Vercelli) közelében, Gallia Cisalpina tartományban. A csatában a rómaiak megsemmisítették a kimber sereget: 140 ezer kimbert megöltek és 60 ezret elfogtak, köztük sok nőt és gyermeket. A vercellae-i csatában végleg a rómaiak javára dőlt el a kimber háború. A csatában nagy érdemeket szerzett Quintus Lutatius Catulus proconsul és Lucius Cornelius Sulla, akik a lovasságot vezették.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A két sereg Vercellaenél találkozott, nem messze a Sesia és a folyók találkozásától, pontosan azon a helyen, ahol Hannibal itáliai földre lépve első csatáját vívta. A kimberek szomjaztak a csatára, és szokásuk szerint üzentek a rómaiaknak, hogy jelöljék meg az időt és a helyet. Marius a következő napot jelölte meg – július 30-át – és egy széles síkságot a közelben, ahol a római lovasság tág terepet találhatott a manőverezéshez. A rómaiak a sík terep ellenére meglepetésszerűen támadták meg a kimbereket. A kimber lovasság egyszer csak közvetlen közelében pillantotta meg a nála erősebb római lovasságot. A kimber lovasokat egyenesen a felfejlődő kimber gyalogság közé vetették vissza. A rómaiak csekély veszteséggel arattak óriási győzelmet. A csatamezőn vesztette életét a kimberek híres királya, Boiorix is.

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csata, amely nem sokkal követte az Aquae Sextiae melletti győzelmet, véget vetett a kimberek és a teutonok reményeinek, hogy lerohanhatják Itáliát és Rómát. Róma számára a belpolitika következmények is fontosak voltak, mivel ekkor kezdődött Marius és Sulla vetélkedése, amely végül a köztársaság első nagy polgárháborújához vezetett. Marius a senatus engedélyének kikérése nélkül jutalmul polgárjogot adományozott itáliai katonáinak. Amikor szenátorok ezért kérdőre vonták, azt válaszolta, hogy a csatazajban nem tudta megkülönböztetni a rómaiak és a szövetségesek hangját. Ez volt az első alkalom, hogy egy győztes hadvezér nyíltan dacolt a Szenátussal. Hamarosan követőre is talált: i. e. 88-ban Sulla, nemcsak a Szenátussal, hanem a hagyománnyal is dacolva magába Rómába vezette csapatait. Még később Iulius Caesar, amikor a Szenátus felszólította, hogy tegye le a parancsnokságot és menjen Rómába, hogy feleljen az ellene felhozott vádakra, ehelyett i. e. 49-ben seregével együtt átlépte a Rubicon folyót. Ezzel kezdődtek meg a köztársaság végnapjai.

Szakirodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Borhy László (szerk.): Római történelem, Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, 1998. ISBN 9633791626
  • Ferenczy Endre – Maróthi Egon – Hahn István: Római történelem, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007. ISBN 9631944565
  • Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit: Római történelem, Osiris Kiadó, Budapest 2007. ISBN 9789633899083

Egykorú forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]