Velence

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.

Ez a szócikk az olasz városról szól. A magyar települést lásd a Velence (Magyarország) cikk alatt.

Koordináták: é. sz. 45° 26′ k. h. 12° 19′

Velence

Velence címere

Velence címere
Közigazgatás
Ország Olaszország Olaszország
Régió Veneto
Megye Velence
Polgármester Massimo Cacciari
Irányítószám 30 100
Körzethívószám 041
Népesség
Népesség 271 633
Népsűrűség 646 fő/km²
Földrajzi adatok
Tengerszint feletti magasság 0 m
Terület 412 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Velence (Olaszország )
Velence
Velence
é. sz. 45° 26′ k. h. 12° 19′
Velence weboldala

Velence (olaszul Venezia, velencei nyelvjárásban Venezsia) a lagúnák városa, az észak-olaszországi Veneto régió székhelye. Az Adriai-tenger északi részén fekvő mocsaras Velencei lagúnában fekszik, mely két jelentős folyó, a Pó és a Piave torkolata között húzódik.

A szigetvilág valamivel több, mint 7 km2-re terjed ki. A „communa” területe azonban ennél sokkal nagyobb, magába foglalja Burano, Murano, Torcello szigeteit a lagúna belsejében - sok apróbb szigettel együtt - illetve Lidót és Pellestrinát a nyílt tenger felé.

Közigazgatásilag részét képezi a szárazföldön fekvő Asseggiano, Carpenedo, Chirignano, Dese, Favaro, Malcontenta, Marghera, Mestre, Tessera, Trivignano és Zelarino települése.

A várost sokszor illetik az „Adria királynője”, a „víz városa” és a „fény városa” jelzőkkel.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Földrajz

[szerkesztés] A helyszín: Velence a lagúna királynője

A velencei lagúna térképe
A velencei lagúna térképe

Velence létrejötte mind a természet mind az ember munkájának köszönhető, ám a környezeti feltételeket a természeti tényezők alakították ki: a lagúnák és szigeteik a jégkorszakbeli hatalmas folyamáradatoknak és a tenger munkájának állandó összecsapásából származnak. Az Alpokból lezúduló, gleccserek által szaggattott kövek, törmelékek elérték a tengert, amit az Adria hullámai a part előtt teregettek el – így a nyílt tenger és a partok lapályaiba nyúló sekélyebb tengerrész között hosszú szigetek és nagy turzások jöttek létre. Így született meg a lagúna, mely 6-10 km szélességben ékelődik a nyílt tenger és a szárazföld közé.

A lagúna a part felé mindinkább elmocsarasodik, ez az ún. holt lagúna. Másik részébe viszont bejut a tenger kisméretű apálya és dagálya, a mivel vize együtt él az Adriával, így nem mocsarasodik el. Ez utóbbi az élő lagúna – s ebből született, nőtt ki Velence. A holt lagúna csak tavaszi áradások idején áll víz alatt, míg az élő lagúna egész esztendőben. A középkorban számos apró sziget benépesült s kisebb települések jelentek meg, kolostorok épültek rajtuk. Mára már ezek nagy része egyáltalán nem látható. Csupán néhány sziget maradt lakott, ahová hajón vagy menetrend szerinti közlekedési eszközökkel lehet eljutni.

A lagúnát a Lido és Pellestrina homokzátonyai választják el a tengertől. Három csatornája, kijárata a tenger irányába a Porto di Lido, a Porto di Chioggia és a Porto di Malomocco. A lagúna kiterjedése mintegy 50 km², vize legtöbb helyen sekély.

[szerkesztés] Éghajlata

A város klímáját a tenger határozza meg. Bár télen előfordulhatnak hideghullámok, nyáron pedig kánikula, a tenger felől szinte mindig érkezik friss szél. Téli időszakban néha sűrű tengeri pára burkolja a várost.

[szerkesztés] Magas vízállás

Velence jellegzetessége a magas vízállás (acqua alta). Évente több alkalommal is előfordulhat november és április között, hogy ár önti el a város mélyebben fekvő részeit.

Míg 1966-ban 200 cm-vel, addig 2000-ben 144 cm-rel emelkedett az átlagos fölé a lagúna vízszintje. Csak egyetlen esztendőben, 1996-ban több mint 100 alkalommal öntötte el a 80 cm-es vagy ennél is magasabb acqua alta („magas víz”) a Szent Márk teret illetve Velence alacsonyabban fekvő részeit.

Velence két állandó veszélyforrása ma az eliszaposodás és az acqua alta. A 20. század második felében a környék vegyiüzemeinek, kőolaj-finomítójának környezetszennyezése és a közlekedési eszközök légszennyezése miatt egyre gyorsuló ütemben zajlik a város építészeti emlékeinek pusztulása, süllyedése.

A lagúna vízállását állandó megfigyelés alatt tartják, közvetlen fenyegetés esetén szirénák szólalnak meg a városban. A Szent Márk téren (Piazza San Marco), a megállóknál és a forgalmas helyeken járópallókat fektetnek le. Gumicsizma nélkül szinte lehetetlenné válhat a gyalogos közlekedés.

[szerkesztés] Velence védelme

A "murazzi", mely 200 évig védte Velencét a tengertől
A "murazzi", mely 200 évig védte Velencét a tengertől

Velence megmentése szinte évszázadok óta fontos kérdést jelentett a városlakók számára. Nem csupán magát a központot, a történelmi centrumot próbálták védeni, hanem a teljes lagúnarendszer megmentését célozták meg.

Csatornák építése

A Velence körül épített csatornák egy része a XIV-XV. századból származik. Az Adriába csak három csatornán engedték be az iszapban gazdag folyók vizét a közelben, s az is állandó ellenőrzés alatt folyt. 1501-ben létrejött egy bizottság, a Magistrato alle Acque, mely máig ellenőrzi a lagúnába jutó iszap mennyiségét.

Murazzi

A legújabb korig hatásos védekezőrendszert hozatott létre a Köztársaság, amikor 1782-ben felhalmozott isztriai terméskövekből 15 kilométernyi, ún. „murazzi”t, azaz falat alkottak, amely megbízható hullámtörőként működött majdnem 200 esztendőn át. 1966. november 4-én azonban a rendszer felmondta a szolgálatot, s ekkor óriási áradás lepte el a várost. A történelmi központ 1,40 m magasságig került víz alá.

Kormányvédelem

Az olasz kormány 1973-ban törvényben rögzítette a város védelmét. 1984-ben e törvény hatályát megerősítették.

UNESCO-védelem

Velence és lagúnája 1987-óta az I-es, II-es, III-as, IV-es, V-ös és VI-os kritériumok alapján a Világörökség részét képezi. Megmentésére évről évre újabb és újabb ötletek születnek, de eddig még nem tudták megállítani a város süllyedését. Az UNESCO helyi intézménye a Szent Márk tér 63. számú épületében kapott helyet.

Mo.S.E.-terv (MOdulo Sperimentale Elettromeccanico) (2003-2014)

A Mo.S.E. működési vázlata A: lagúna B: nyílt tenger 1: meder 2: zsilip 3: sűrített levegő 4: kiszorított víz
A Mo.S.E. működési vázlata
A: lagúna
B: nyílt tenger
1: meder
2: zsilip
3: sűrített levegő
4: kiszorított víz

A terv része 79 felfújható gátmodul láncolata, mely együttesen meggátolja, hogy a lagúnába a víz Velence három tengeri bejáratánál bejuthasson. A gátakat akkor fújják fel, ha a tengerszint helyben jelentős mértékben emelkedik. Egyenként 20 m széles, 20-30 m magas illetve 4-5 m vastag modulok alkotják a védőláncot.

„Az 1988-ban született »Mózes-terv« mozgatható (szükség esetén a vízszint fölé magasítható) gátakkal zárná el a lagúnát az Adriától, de ez több milliárd dolláros beruházást igényelne, s a környezetvédők szerint megzavarná a lagúna ökológiai egyensúlyát” – olvashattuk a Britannica Hungarica világenciklopédiában (39.old.). A terv anyagi források miatt váratott magára. Emellett több ellenzője is akadt. A város lakói évek óta tüntetésekkel kívánják felhívni a figyelmet e projekt megvalósíthatalanságára vagy káros hatásaira.

„…a kormány hozzáfogott a Moise (Mózes-terv) nevű velencei árvízvédelmi program megvalósításához, amelynek keretében 78 mobil töltést építenek összesen mintegy 2 kilométer hosszúságban a lagúnák bejárata körül. A munkálatok 2003-ban kezdődtek, és a tervek szerint 2012-ben fejeződnek be. Velencét 1993 és 2002 között több mint ötven áradás sújtotta, s a város 23 centimétert süllyedt a XX. században” – jelentette a National Geographic híradása 2006 decemberében.

További a lagúna illetve a műemlékek megmentését szolgáló intézmények:

  • Velence Veszélyben Alapítvány (British Centre, Campo San Luca),
  • Világ Műemlékei Alapítvány (Venezia, Castello 3701.),
  • Centro Europeo di Formazione degli Artigiani (San Servolo szigete).

[szerkesztés] Története

[szerkesztés] Letelepedés

Az 500-as években a népvándorlás zűrzavara elől egyre többen menekültek a lagúnák szétszórt szigeteire, ahová már nem ért el a szárazföldet meghódító lovas népek tényleges hatalma. A letelepültek itt halászattal és sólepárlással keresték kenyerüket, korszerűen művelték szigeteik földjeit és vezetőiket, a tribunokat maguk választották.

Néhány száz év alatt a primitív közösség már nagyobb egységbe tömörült, a szigetek benépesültek, kénytelenek voltak a lagúnák rovására terjeszkedni, feltöltve azok vízét a behordott földdel, ideszállított kövekkel. A szigetek közti szorosok csatornákká kezdtek szűkülni, a mai városközpontban, a Rialto szigeten kialakult a város magja. A lakosság osztályokra kezdett tagozódni. A halászok és hajósok élénk kereskedelmi forgalmat teremtettek a Lombardiai-síkság és a szemben fekvő dalmát partok között, gazdag kereskedődinasztiák nőttek fel. A szigeteket kormányzó tribunok rendszerint a legtekintélyesebb 20-30 családból kerültek ki. E közösség azonban állandó hadakozásra kényszerült az isztriai és dalmát kalózokkal szemben, s emellett hol a frank Kis Pipin király, hol a ravennai bizánci császári helytartóság ellen kellett védekeznie.

A közös érdekek szorosabbra kovácsolták a szigetek közösségeit, a communákat, tribunjaik 697-ben közös vezetőt választottak, Paulicius Anafestust, az első dózsét s ezzel megkezdődött a Köztársaság 1100 évig tartó külön élete. A főbb kérdéseket eleinte a népgyűlés, az arengo döntötte el, de az urak már kezdettől fogva szilárdan a patrícius családok voltak. A következő századokat a hatalomért folyó éles harcok jellemezték a patríciusok és a dózsék között, 150 év alatt 20 dózse fordult meg Velence trónján.

Eközben a város tengeri hatalommá fejlődött: a IX. században kereskedelmi kapcsolatai már a Keletrómai Birodalom egész területét behálózták, sőt az arab államokra is kiterjedtek.

[szerkesztés] A Velencei Köztársaság (Serenissima Repubblica di Venezia)

A Köztársaság zászlaja
A Köztársaság zászlaja
Fra Angelico:Szent Márk evangélista
Fra Angelico:Szent Márk evangélista
Bővebben: Velencei Köztársaság

827-ben hazahozták Szent Márk evangélista hamvait Egyiptomból. Ő és szárnyas oroszlánja azóta Velence szimbólumává nőtt, maga az állam Szent Márk Köztársaságnak nevezte magát.

A 10. században az irányítást a Nagytanács vette át; a dózse mellé 6 tagú testületet állítottak, a signoriát, az igazgatási teendőket a procuratorok, az igazságszolgáltatást egy 40 tagú testület látta el.

A Keletrómai Birodalom a normannok ellen nyújtott segítség fejében 1080-ban egész Dalmáciát és Isztriát Velence birtokába adta.

A város igazi felvirágzását azonban mégis a keresztes hadjáratok hozták meg. Velence növekvő hatalmi súlyát mutatja, hogy a pápa és a német-római császár küzdelmében III. Sándor pápát segítette győzelemre. A város legnagyobb zsákmányát 1204-ben ejtette, mikor a 90 éves Enrico Dandolo a IV. keresztes hadjáratban keresztes lovagokkal megegyezve meghódította Konstantinápolyt. A kereskedelmi jogot ekkor Velence kapta meg, gyarmataivá váltak az Égei-tenger szigetei Krétával együtt. Bizánc számtalan kincse a városba került.

1297-től 1319-ig kialakult a velencei arisztokratikus jellegű államszervezet.

A régi város bizonytalan talajra épült faházait időszakonként óriási tűzvészek pusztították el. A gazdaggá vált Velencében kő- és márványépületeket emeltek helyükbe a talajba sűrűn vert cölöpök ezrein. A dalmát partok tölgyei és fenyvesei mellett Libanonból hoztak cédrusokat, hogy a középkor legpompásabb városa felépülhessen.

A zsákmány felébresztette a másik hajósállam, Genova irigységét, amely mindeddig eredményesen kereskedelmet folytatott Bizánccal, és telepei a Krím-félszigetig értek. Velence azonban kisemmizte társait, s között megkezdődött a két tengeri köztársaság több mint 100 évig tartó háborúja, melynek 1381-ben a chioggiai csatával szakadt vége, Genova vesztett. Az 1400-as években így Velence hatalma tovább növekedett: 45 csatahajóval és gályáival a tengerek urává vált, állami bevétele 1 400 000 arany volt. Egy szép patríciuslány házassága révén kezébe jutott a Ciprusi Királyságot. Jogara alá hajtotta Észak-Itália valamennyi gazdag városát, köztük 1406-ban Vicenzát, Padovát, Veronát. 1421-ben hatalma alá került Dalmácia. Még Miksa német-római császár és a pápa nagyhatalmi vetélkedését is sikerült saját javára fordítania. 1454-ben az öt hatalom, Velence, Firenze, Milánó, Nápoly és a Pápai Állam Lodiban 25 esztendőre békét kötött.

A háttérben azonban már sokasodtak azok a tényezők, melyek Velence hanyatlásához vezettek: mikor a törökök elfoglalták Konstantinápolyt, a Kelettel kiépített kereskedelmi kapcsolatok meglazultak, majd 1570-ben a törökök elfoglalták Ciprust is. Több természeti csapás sújtotta a várost, így két tűzvész 1574-ben és 1577-ben. 1575-ben szörnyű pestisjárvány tizedelte meg a lakosságot (negyedrészét elpusztította), majd 1630-ban egy újabb járvány 40 000 ember életét követelte. E csapások sokasága megtörte a Velencei Köztársaságot. A XVII. század során már világossá vált, hogy a tengeri forgalom az óceánokra tolódott, ahol más hatalmak szerezték meg a vezetést. Mikor a törökök 1718-ban Görögország visszavételére indultak, Velence végleg elvesztette gyarmatait.

[szerkesztés] Francia és Habsburg uralom alatt (1797-1866)

Bucintoro, a dózse ünnepi hajója, melyet Napóleon hadai az Arzenálban elsüllyesztettek
Bucintoro, a dózse ünnepi hajója, melyet Napóleon hadai az Arzenálban elsüllyesztettek

A köztársaságot Napóleon, a forradalom tábornoka eltörölte: 1797. május 17-én a hadvezér minden ellenállás nélkül vonult be a városba. A Nagytanács azzal vélte menteni a menthetőt, hogy feloszlott és hatalmát átadta a népnek, a Szent Márk téren nagy ujjongás közben elégették az Aranykönyvet, s leverték a feljelentések bedobálására szolgáló oroszlánfejet.

Az 1797-ben megkötött Campo Formió-i béke értelmében Napóleon előbb az osztrákoknak engedte át Velencét. 1798-ban elhagyva a várost, a francia csapatok kirabolták az Arzenált, elsüllyesztették a hajóhadat, s számos műkincset Párizsba vittek magukkal.

Egy 1805-ben Pozsonyban született békemegállapodás után visszakerült Itáliához, az Olasz Királysághoz. Azaz Velence második francia megszállása 1806-tól 1815-ig tartott. A királyság Napóleon mostohafiának (Eugène Beauharnais) az uralma alatt állt, aki alkirályként vezette államát. Ekkor bezáratták a scuolákat, az ipartestületeket, 48 kolostort és 26 templomot (köztük 49-et teljesen megsemmisítettek). A műkincseket széthordták, jelentős részét pedig elégették, feldarabolták.

Napóleon bukása után a város ismét az osztrákok birtoka lett. 1848-ban itt is volt egy népfelkelés, melynek eredményeképpen Manin Daniel vezetésével kikiáltották a Köztársaságot, de Radetzky marsall 1849. augusztus 21-én elfoglalta a várost. Velencét érte ekkor a történelem első légitámadása, léggömbökről bombázták a másképpen bevehetelen települést.

[szerkesztés] Az Olasz Királyság és Olaszország Velencéje (1866 után)

Velence 1866-ban csatlakozott az Olasz Királysághoz. Az I. világháborúban ugyancsak többszáz bombatalálat érte, ám műemlékeiben sok kár ennek hatására nem keletkezett. Az 1920-30-as esztendőkben óriási építkezésekbe fogtak, ekkor született hatalmas kereskedelmi kikötője Margheránál illetve kőolajfinomítója is.

Ezer éves hatalma lehanyatlott bár, ma már a művészek és a turisták kedvelt célpontjává, Veneto régió és Olaszország legkeresettebb természeti-kulturális látnivalójává vált.

Gőgös Velence oly kihalt: a téren
zenétlen csönd, a báli fény kilobbant.
Ódon kapuk lépcsőzetére, roppant
márványokon a hold suhan fehéren.
Okeanost ríkatja a kanális.
Ő futna örökifjú szenvedéllyel
s menyasszonyát csókjával öntené el,
de a falakra loccsan zúgva máris. (Eminescu: Venetia, ford. Dsida Jenő: Velencei szonett)

[szerkesztés] Demográfia

A teljes velencei „communa” lakossága 271 633 fő (2004. január 1.), ebből a „centro storicoban” (a történelmi városközpont, Velence „magja”) 62 000-en, a „terra fermában” (a lagúnán kívüli területek), nagyrészt Mestrében és Margherában 176 000-en élnek. A Padova és Velence által alkotott urbanizált régió lakossága 1 600 000 fő.

A népesség változásai:

Év Népesség (fő)
1861 adat nélkül
1871 164.965
1881 165.802
1901 189.389
1911 208.463
Év Népesség (fő)
1921 223.373
1931 250.327
1936 264.027
1951 316.891
1961 347.347
Év Népesség (fő)
1971 363.062
1981 346.146
1991 309.422
2001 271.073
2007 268.736

[szerkesztés] Nyelv

Bővebben: Velencei nyelv

Velence saját regionális nyelvvel rendelkezik. Bár a velencei nyelvet sokan csak az olasz nyelv egyik északi nyelvjárásnak tekintik, valójában teljesen önálló újlatin nyelv, amely nem is ugyanabba a csoportba tartozik, mint az olasz, és inkább a katalánnal és a spanyollal áll közelebbi rokonságban, mint az olasszal.

[szerkesztés] Vallás

[szerkesztés] A katolikus egyház

Bővebben: Velencei pátriárkák listája

Velence az ún. Trivenetoi püspökség és a Velencei patriarchátus egyházi körzetébe tartozik, a jelenlegi pátriárka 1970 óta Patriarca Angelo Card. Scola (Malgrate (Lecco), 1941) A város területén belül jelenleg 38 parókia található, a XI. századtól folyamatosan 70 épült ki, számuk mára azonban jelentősen lecsökkent.

Mintegy 100-ra tehető a katolikus egyház épületeinek száma a történelmi belváros hat negyedében. Ennél korábban jóval több is létezett, de a napóleoni megszállás idején sokat leromboltak, megszüntettek.

A velencei patriarchátus a XX. században három pápát is adott a katolikus egyháznak. A városból vagy annak környékéről származó egyházfő viszont több is vezette a Pápai Államot.

Egyházfő Pontifikátus Neve, megelőző tisztsége
XII. Gergely pápa 1406-1415 Angelo Correr, Olivolo püspöke
IV.Jenő pápa 1431-1447 Gabriele Condulmer, Siena püspöke
II. Pál pápa 1464–1471 Pietro Barbo, Vicenza és Padova püspöke
VIII. Sándor pápa 1689–1691 Pietro Ottoboni, Brescia püspöke
XIII. Kelemen pápa 1758–1769 Carlo Rezzonico, Padova püspöke
X. Pius pápa 1903-1914 Giuseppe Sarto, Velence pátriárkája
XXIII. János pápa 1958–1963 Angelo Giuseppe Roncalli, Velence pátriárkája
I. János Pál pápa 1978 Albino Luciani, Velence pátriárkája

Velence patrónusa: Szent Márk evangélista, ünnepe minden esztendő április 25-én a Szent Márk-székesegyházban zajlik misével és áhítattal.

[szerkesztés] További egyházak

  • Evangélikus közösség, templomuk a Santi Apostoli,
  • Anglikán közösség, templomuk a San Gregorio,
  • Metodista közösség, templomuk a Santa Maria Formosa 2170.,
  • Izraelita hitközség, működő zsinagógák a Scola Spagnola és a Scola Levantina,
  • Görögkeleti hitközség, templomuk a Ponte dei Greci.

[szerkesztés] Közigazgatás

Velence közigazgatásilag a következő kisebb adminisztratív egységekre, körzetekre (municipalità) tagolódik:

Velence belvárosának negyedei (sestiere):

Venezia városrész kerületei
Venezia városrész kerületei

[szerkesztés] Városkép

Velence városképe a 15. században
Velence városképe a 15. században

Velence épületeit egymáshoz közel álló, fából készült cölöpökre építették (a víz alatt oxigén hiányában a fa nem rothad el), amelyek belenyúlnak a tengerfenék homokos és agyagos rétegeibe is, közel 8 méter mélységig. A cölöpök felett isztriai mészkő képezi az épületek alapjait. A házak megtámasztására használt fákat a mai Szlovénia nyugati területein vágták ki, ezzel a mai Kras, Lika és Gorski kotar régiók sivárságát okozva. A pillérek nagy része sok évszázad után még mai is érintetlen.

Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett? Talán a gyermek álmodhatott ilyesmiről - a gyermek, aki kertes villák lakója volt, de félt a tágas dolgoktól -, talán a kamasz akart élni olyan szűk helyen, ahol minden félnégyzetméternek külön értelme van, tíz lépés már határsértést jelent, évtizedek telnek el egy rozoga asztal mellett, és emberéletek egy karosszékben; de ez sem biztos.- írja Szerb Antal az Utas és a Holdvilág című művében Velence hangulatának megragadásaképpen.
Santiago Calatrava spanyol építész új, modern hídjának íve 2007 decemberében még építés alatt a Canal Grande csatornája felett
Santiago Calatrava spanyol építész új, modern hídjának íve 2007 decemberében még építés alatt a Canal Grande csatornája felett

A belvárosi területet kb. 100 csatorna szeli át, melyeknek két legnagyobbika a két fő közlekedési útvonal is egyben, ezek a Giudecca csatornája (Canale di Giudecca) és a Canal Grande. A kisebb csatornák rio elnevezést kaptak. A kis szigetekhez hozzáépültek oldalról a terek és utcák és évszázadok alatt váltak szűk riókká. A csatornákon hídakon lehet átjutni, melyből több mint 400 található Velence szerte. A hidakat többnyire isztriai kőből és téglából készítették, nevük ponte, esetleg pontine. A keskeny utcák az ún. callék, ha bevásárlóutak, akkor salizzádák, vagy calle largák (azaz hosszú utcák). Az aprócska mellékutcák a caletta nevet viselik, míg a rio mellett haladók neve a fondamenta.

Velence történelmi belvárosának terei között előfordul egy piazza, két piazetta, míg a többi ún. campo, ha még kisebb, akkor campiello vagy corte. A velencei tájékozódást nem segíti, hogy a házszámok megadásában általában a negyed megnevezése és egy sorszám szerepel (pl. 3384, Cannareggio).

Velence nagyobb terei a következők:

A legemberszabásúbb város. (...) Velence nem 'fejlõdhet', nem lehet nagyobb, mint amekkora, mert a rendelkezésére álló szárazföld minden izinkjét õsidõktõl fogva betöltötte már. És ez a szárazföld nem sok." Ezért is van az, hogy a város bármelyik pontjára el lehet jutni félóra alatt: ,,Minden közel van, és ami messze van, az is odajön tapintható közelbe: a nagy hajók ott állnak meg az utcák közt, házhoz jön az óceán. - vetette papírra ugyancsak Szerb Antal A harmadik torony című esszéjében.

A városban egyaránt fellelhetők a mór, a bizánci, a gótikus, a reneszánsz, a manierista és a barokk építészet emlékei; melyek szerves egységet képezve alakították ki Velence ma ismert képét. Tipikus épületek:

  • Palota (Palazzo, Casa, Ca): Nemcsak csatornáinak partján, de szinte minden kisebb-nagyobb téren észrevehetők a palazzók (paloták), melyek legjellegzetesebb építőanyaga a fehér isztriai márvány.
  • Céhes házak (Scuola): A paloták mellett azonban számos más polgári, világi épület fedezhető fel bejárva a zegzugos utcákat: így például a jótékonysági testvériségek, céhek székházai (scuolák, azaz „iskolák”).
  • Templomok (Chiesa, Cattedrale, Basilica): A vallási élet központjai a templomok, melyek közül szintén akad gótikus, kora reneszánsz, vagy barokk stílusú is. Ismertek még a különböző kolduló rendek templomai (S. Giovanni e Paolo, Sta Maria Gloriosa dei Frari).

[szerkesztés] Művészetek

[szerkesztés] Építészet

[szerkesztés] Képzőművészetek

Velence képzőművészete ugyancsak világhírű, elsősorban a reneszánsz velencei iskola festőinek köszönhetően.

[szerkesztés] Zene

Hosszú ideig a zenei élet rangos képviselőinek otthona volt, itt került színre az egyik első opera, Claudio Monteverdi (1567-1643) Proserpina elrablása (Proserpina Rapita) című műve. A város leghíresebb zeneszerzője kétségkívül az olasz barokk kimagasló egyénisége, Antonio Vivaldi (1678-1741) volt. Sok neves zeneszerző mutatta be első darabját a ma is jelentős La Fenice operaházban (Gran Teatro La Fenice), például Giuseppe Verdi (1813-1901), Gioacchino Rossini (1792-1868) vagy Igor Sztravinszkij (1882-1971).

[szerkesztés] Irodalom

Bővebben: Carlo Goldoni

Carlo Goldoni, miután 1747 után végleg az irodalom mellett döntött, Girolamo Medebac színtársulatához csatlakozott Velencében. 1748–53 között a Medebac vezette Sant'Angelo Színház írójaként dolgozott. Ellenfele ekkoriban a szintén a Köztásaságban élő Pietro Chiari és az igen népszerű Carlo Gozzi volt. 1753–1762 között Goldoni a Francesco Vendramin féle San Luca Színház társulatának írt. Vivaldi és Galuppi librettóival a zenés komédiát az író e városban európai szintre emeli, kialakítja a vígjáték polgári, realisztikus szemléletmódját, színházi reformját, s megalkotja a polgári vígjátékot mint műfajt.

Bővebben: Giacomo Casanova

Giacomo Casanova ugyancsak Velencében írta A párbaj című alkotását, melynek első kiadása szintén a városban jelent meg 1780-ban (Opusculi Miscellanei (Hg.: Giacomo Casanova), Il duello ovvero Saggio della vita di G.C. veneziano.) Bár nem itt született, de a Köztársaságban zajlik a Szökés az ólomkamrákból, mely életének egy epizódjára emlékezik.

[szerkesztés] Filmművészet

Velence 1932-ben vált a Nemzetközi Filmfesztiválok (Mostra del Cinema) egyik fővárosává. Az első filmművészeti seregszemlét augusztus 6-21. között tartották a Hotel Excelsior teraszán. 1935-től már évente bemutatták az újdonságokat, az első itt megismertetett művek között üdvözölhette a közönség Clarence Brown Anna Karenina, Luis Trenker Kalifornia császára (Der Kaiser von Kalifornien), vagy Julien Duvivier Carnet du bal, illetve Leni Riefenstahl Olimpia (Olympia, 1936) című filmjeit.

1937. augusztus 10-én felavatták a Lidón a Filmpalota épületét és a sziget a fesztiválok állandó színterévé vált. Egy évvel később már az újonnan felépült Palazzo del Casinò is a filmbemutatókat megtekintő vendégsereg rendelkezésére állt.

[szerkesztés] Látnivalók

Velence, Belváros
Velence, Belváros

[szerkesztés] Szent Márk tér (Piazza San Marco)

Velence központja, amelynek – ahogy Petrarca írta – „nincsen párja a földön”. 56-82 méter széles, 175 méter hosszú a világ legszebb tereként is nevezett hely, amely sok történelmi esemény színtere is volt. Három oldalról középületek veszik körül. Ma is a város életének centruma. Látnivalói :

Velence, Szent Márk tér a székesegyházzal
Velence, Szent Márk tér a székesegyházzal
  • Szent Márk-székesegyház (Basilica di San Marco): Velence legismertebb, leghíresebb látnivalója. 882-ben alapított csodálatos díszítésű épület, mely elemeiben, formavilágában megőrizte a bizánci építészet hagyományait. Tetején öt hagymakupola nyúlik a magasba. Mind kívül, mind belül márvánnyal, mozaikkal, faragásokkal ékesített alkotás. Restaurálása már a XVI. században megkezdődött.
  • Campanile: a Szent Márk-székesegyház bejáratával szemben magasodik 98,6 méter magas harangtornya. 888-912 között épült eredetije, mely 1902-ben összeomlott. A téren tartózkodók nem sérültek meg. 1912-ben avatták azt a téglatornyot, melyet ma láthatunk.
  • Loggetta: A torony alatt helyezkedik el Sansovino munkája, a carrarai fehér márványból, isztriai kőből és porfírból készült épület. Bronzkapuját Antonio Gai készítette a XVIII. században.
  • Zászlórudak: a templom előtt álló zászlótartók 1571-ből származnak, Leopardi művei, melyek bronztalapzaton helyezkednek el.
  • Prokuráciák: A teret körbeveszik a templom prokurátorainak, a legmagasabb állami méltóságoknak épült prokuráciák, melynek részei a Régi Prokuráciák (Procuratie Vecchie) és az Új Prokuráciák (Procuratie Nuove).
  • Óratorony (Torre dell'Orologio): Jobbra a bazilikától az 1496-ban emelt Óratorony magasodik, ez 2005-2006-ban felújítás alatt állt. A torony alatti árkád Velence Váci utcájába, a Merceriára vezet. Építésének idejében csodaszerkentyűként tartották számon. Mutatja az időt, a holdfázisokat és a nap haladását az állatövekben.
  • A Pátriárka palotája: A székesegyház mellett áll a Pátriárka palotája. A XX. században három pátriárka került Szent Péter székébe. Közülük kettőre márvány tábla emlékezik a Palota bejárata mellett.

[szerkesztés] Piazetta

Velence, Dózse-palota a Piazetta felől
Velence, Dózse-palota a Piazetta felől

A Szent Márk tér folytatása a tenger felé nyitott Piazetta, melynek hossza 97 méter, szélessége 41-48 méter. A tér egyik oldalán a Libreria épülete foglal helyet. Vele szemben a Dózse-palota fala terpeszkedik. A két épület között két oszlop magasodik. A Dózse-palota háta mögött áll a Prigione, mellyel a Sóhajok hídja jelent összeköttetést.

  • Dózse-palota (Palazzo Ducale): a dózse lakóhelye és az állam hatalmi központja volt több száz éven keresztül. Már a IX. század óta ezen a helyen, bár korábbi épületekben laktak a dózsék. A mai építését 1340-ben kezdték el, s 1420-1440 között fejezték be.
  • A Libreria a Dózse-palotával szemben áll, 1537-ben Jacopo Sansovino kezdte meg építését, melyet Scamozzi fejezett be. A reneszánsz épület isztriai kőből készült római klasszikus stílusban. Ma könyvtár és archeológiai múzeum. Mennyezetét Tintoretto, Tiziano és Veronese képei díszítik.
  • Prigione: a Dózse palota háta mögött, annak folytatásaként épült fehér falú börtön, Antonio Contino mester emelte a XVI. század végén.
  • A Sóhajok hídja (Ponte dei Sospiri) nem más, mint e börtönt és a Dózse-palotát összekötő híd, amelyet ugyancsak Antonio Contino épített 1600-ban, isztriai kőből. Nevének elterjedése Lord Byrontól származik. A hídhoz fűződő sok rémtörténet többek között a költőnek s Victor Hugo-nak köszönhető. Velence igazságszolgáltatása a kor szörnyű börtönviszonyaihoz képest még humánus is volt. 1660-ban itt szüntették meg először a kínzásokat a világon.

[szerkesztés] A Canal Grande mentén

Velence, Santa Maria della Salute
Velence, Santa Maria della Salute
Velence, Palazzo Bernardo
Velence, Palazzo Bernardo
Velence, Ca'Rezzonico
Velence, Ca'Rezzonico
Velence, Dolfin-Manin-palota
Velence, Dolfin-Manin-palota
Velence, Ca' da Mosto
Velence, Ca' da Mosto

A Canal Grande csatorna a város fő közlekedési útvonala, a Giudecca után a második legszélesebb vizi útja. 3 km hosszúságú, átlagosan 4-5 méter mély. Több mint 100 palota illetve több templom sorakozik két partján. Kiemelkedő épületei:

[szerkesztés] Bal parton

[szerkesztés] Jobb parton

[szerkesztés] Hídjai

Velence, Rialtó-híd
Velence, Rialtó-híd

Velence négy legnagyobb - a Canal Grande csatorna felett átívelő hídja:

A Rialtó-híd (Ponte di Rialto): 1588–1592 között emelték, Velence legrégebbi hídja. Három év alatt húzták fel, s már építése óta kereskedelmi központként működik. Méretei: íve 44 m, magassága 7,5 m, szélessége 22 m, alapzata 12 000 cölöp. Fesztávolsága 27,2 m.

A Akadémiai híd (Ponte dell'Accademia), mely közvetlenül az Accademia képtárához vezet. A 19. században készült.

A Scalzi-híd (Ponte degli Scalzi) márványból épült új híd a pályaudvar előtt.

A Quarto Ponte vagy Ponte di Calatrava (teljes nevén: Quarto ponte sul Canal Grande), magyarul 'A negyedik híd', Santiago Calatrava új és heves vitákat illetve tiltakozásokat kiváltó alkotása. Terve 1996-ban, míg az építmény 2007. augusztus 12-én készült el posztmodern stílusban.

További hidak, melyek nem a Canal Grandet ívelik át:

[szerkesztés] További látnivalói

Velence, Colleoni lovasszobra a Santi Giovanni e Paolo-templom előtt
Velence, Colleoni lovasszobra a Santi Giovanni e Paolo-templom előtt
Velence, Arzenál
Velence, Arzenál