Vegetáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A vegetáció egy-egy terület növénytársulásainak összessége. Ennek megfelelően a vegetáció alapegysége nem a faj vagy valamely más növényrendszertani egység, hanem a növénytársulás (asszociáció), illetve (a nagyvonalú, általános leíráshoz) a növényformáció.

A vegetáció kutatásával a növénytársulástan (fitocönológia) foglalkozik. Ezt korábban a növényföldrajz részterületének tekintették, de a 20. század vége óta részben önálló tudománynak fogadják el.

Növényzeti zónák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Föld éghajlati zónáinak megfelelően alakulnak a növényzeti zónák is: valamennyi éghajlati övnek megvan a sajátos növényzete. Az éghajlati és növényzeti zónák elvileg párhuzamosak az Egyenlítővel, a valóságban azonban jócskán különböznek ettől az elvi képtől. Ennek az eltérésnek két fő oka van:

  • a tengerek és a szárazföldek egyenlőtlen területi megoszlása;
  • a domborzat.

E két tényező alakítja ki azokat a légkörzési rendszereket és tengeráramlatokat, amelyek jelentősen módosítják a szárazföldek klímáját.

A Föld növényzeti zónái

██ Örök jég

██ Sarkvidéki tundra

██ Tajga

██ Mérsékelt övi lombhullató erdő

██ Mérsékelt övi füves puszta

██ Szubtrópusi esőerdő

██ Mediterrán

██ Monszunerdő

██ Terméketlen sivatag

██ Cserjés sivatag

██ Száraz füves puszta

██ Félsivatag

██ Füves szavanna

██ Erdős szavanna

██ Szubtrópusi száraz erdő

██ Trópusi esőerdő

██ Hegyi tundra

██ Hegyvidéki erdő

A növénytársulások zonalitása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy társulás lehet:

1. A zonális társulás egyensúlyban van élőhelyének klímájával. Kialakulását elsősorban a makroklíma határozza meg. Ilyen állományok leginkább vízszintes, égtáji kitettségtől többé-kevésbé független, a talajvíztől nem befolyásolt felszíneken fordulnak elő (alföldi löszhát, dombhát, fennsík). Ilyen az Alföldön a tatárjuharos lösztölgyes, hegy- és dombvidékeinken 200–400 m között a cseres-tölgyes, 400–600 m között a gyertyános-tölgyes, 600–800 m között a szubmontán bükkös, valamint 800–1000 m között a montán bükkös.

2. Egy-egy zonális társulás gyakran a saját zónáján kívül is megjelenik: ezek az extrazonális társulások. Főleg a mezoklíma hatására alakulnak ki, leggyakrabban a hegységek déli vagy északi lejtőin. A molyhos tölgyes például a Balkán-félszigeten zonális: a lapos dombhátakon fordul elő – Magyarországon viszont a hegységek meredekebb déli lejtőin, extrazonálisan nő. Ezekre a déli lejtőkre nagyjából olyan szögben tűz a nap, mint a Balkánon a hátakra, ezért e lejtők hasonlóan is melegednek fel.

3. Más társulások kialakulását elsősorban a talajtani tényezők határozzák meg: ezeket edafikus asszociációknak nevezzük. Két csoportjuk:

3.1. A zónán belüli, azaz intrazonális asszociációk egyrészt edafikusak, másrészt a vegetáció valamely zónájához kötődnek: a bükkös övhöz a szurdokerdők, az erdős sztyepp övhöz a sziki tölgyesek. Ilyen a legtöbb sziklás és sziklatörmelékes talajú társulás (nyílt és zárt sziklagyepek, hársas törmeléklejtő-erdő, hárs-kőris sziklai sztyepperdő, elegyes karszterdő, sziklai bükkös, hársas-berkenyés).

3.2. Az edafikus asszociációk másik része erősen vízhez kötött, és ezzel a feltétellel több vegetációzónában is előfordulhat. Ezek a klímazónától független, ún. azonális asszociációk. Ilyen például a nádas, amely a hideg-mérsékelt tajga övben, a meleg-mérsékelt lombhullató erdőövben és a szubtrópusi övben is előfordul. Kialakulásának szinte egyetlen feltétele az állóvíz. További, erősen vízhez kötődő asszociációk: mocsár, láp, láperdő, ligeterdő.

Zonáció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ahol a környezeti tényezők hirtelen változnak, a növénytársulások is rövid távolságon belül váltják egymást: ez a jelenség a zonáció. A feltöltődő tavak zonációja a nyílt víztükörtől távolodva: lebegő hínár, gyökerező hínár, nádas, magas sásos, zsombékos, rekettyefüzes lápi cserjés, égeres láperdő, égerliget, tölgy-kőris-szil liget.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]