Szúnyogirtó fogasponty

Szúnyogirtó fogasponty
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Állatok (Animalia);
Törzs:	Gerinchúrosok (Chordata);
Altörzs:	Gerincesek (Vertebrata);
Altörzság:	Állkapcsosok (Gnathostomata);
Főosztály:	Csontos halak (Osteichthyes);
Osztály:	Sugarasúszójú halak (Actinopterygii);
Alosztály:	Újúszójúak (Neopterygii);
Alosztályág:	Valódi csontoshalak (Teleostei);
Öregrend:	Tüskésúszójúak (Acanthopterygii);
Rend:	Fogaspontyalakúak (Cyprinodontiformes);
Család:	Elevenszülő fogaspontyfélék (Poeciliidae);
Alcsalád:	Poeciliinae;
Nemzetség:	Gambusiini;
Nem:	Gambusia;
Faj:	G. affinis;
Tudományos név
	Gambusia affinis; (Baird & Girard, 1853)
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Szúnyogirtó fogasponty témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Szúnyogirtó fogasponty témájú médiaállományokat és Szúnyogirtó fogasponty témájú kategóriát.

A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2022. január 18.) ezen a változaton alapul.

A szúnyogirtó fogasponty (Gambusia affinis) a csontos halak (Osteichthyes) osztályába, a fogaspontyalakúak (Cyprinodontiformes) rendjébe és az elevenszülő fogaspontyfélék (Poeciliidae) családjába tartozó faj.

Előfordulása

Eredeti előfordulási területe Amerika. Édes- és brakkvizű mocsarak, csatornák és lassú, tiszta vizű folyók lakója. A faj Északi elterjedése folyamán igen hűvös időszakokat is könnyen átvészel, a természetben nem ritka, hogy élőhelyének felszínén bizonyos helyeken jégréteg is képződik a tél folyamán. Több országba is betelepítették szúnyogirtás céljából, viszont invazívvá vált, majd a szúnyogok mellett az őshonos és gyakran még az idegenhonos ám nem invazív fajokat is elkezdte kiírtani, ahová bekerül néhány éven belül egyeduralkudó fajjá válik, további terjedését mindenképpen akadályozni kell.

Alfajai

Gambusia affinis affinis – Észak-Amerika
Gambusia affinis holbrook – Amerika, ez az alfajt telepítették be több országa

Megjelenése

A két nem jelentősen eltér egymástól. A hímek 3 centiméteres, a nőstények 7 centiméteres hosszúságot érnek el. A nőstényének teste vaskosabb, a hímeké inkább karcsú és megnyúlt. Állkapcsain apró fogak ülnek. Pikkelyei nagyok, oldalvonala nincs. Úszói áttetszőek, a hát- és a farokúszó sűrűn pettyezett. Háta és oldala szürkésbarna és a has felé világosodik. A terhes nőstények hasán látszik az úgynevezett terhességi folt. A hímek alsó úszójának néhány sugara, az elevenszülő fogas pontyokra jellemző páros szervvé, gonopódiummá alakult.

Életmódja

Csapatosan keresgéli táplálékát, az ivadékkorban kerekesférgeket, majd planktonrákokat, kifejlett korában vízbe hulló rovarokat, szúnyoglárvákat, saját fajának és más halfajoknak ivadékait, ikráit eszi, nagyobb halak úszóit tépkedi. Nem veti meg a kétéltűek lárváit sem. Nagyon agresszív és falánk, ennek, és gyors szaporodásának okán ahol megjelenik, ott megtizedeli az ott jelenlévő élővilágot, mivel a világon sokfelé széthurcolták, rengeteg fajt teljesen vagy szinte teljesen kiírtott, Európában a mediterrán vidékeken hatalmas pusztítást végzett az Aphanius nemzetségbe tartozó ikrázó fogaspontyok között, több hal és kétéltű faj eltűnt és visszaszortult terjedésének következtében.

Szaporodása

A hím a párzószervével (gonopódium) termékenyíti meg a nőstényt, majd az ikrák annak testében fejlődnek tovább amíg készen nem állnak a kikelésre, ezt nevezik álelevenszülésnek. A körülbelül 20–50 ivadék fejletten jön a világra, azonnal táplálkozni kezdenek, ivarérettségüket hamar elérik.

Kárpát-medencei előfordulása

A fajt a maláriaszúnyog elleni „biológiai fegyverként” elsőként a Panama-csatorna építésekor vetették be. Mivel az akció sikeresnek bizonyult, 1920-ban minden kontinensre betelepítették. Magyarországra az első példányokat körülbelül egy évszázada hozták be, hatalmas károkat tesz a gerinctelen és kétéltűfaunában ahol jelen van, szerencsére eddig csak melegebb és mélyebb vizekben volt képes tartósan fennmaradni.

Magyarországon a Hévízi-tóban, a Városligeti-tóban és Miskolctapolca csónakázó tavában található.

A Magyar Haltani Társaság munkatársai a Zagyva néhány kilométeres torkolat feletti részén találtak rá a szúnyogirtó fogaspontyok (Gambusia affinis) több példányára, itt a közelmúlt egy hideg tele miatt feltehetően kipusztultak, vagy legalábbis megritkultak viszont bizonyos mélyebb Budapest környéki tavakban évek óta stabil populációkat alkot, a klímaváltozás erősödésével számítani lehet a faj további terjedésére.

Források

A halak portálja • összefoglaló, színes tartalomajánló lap