Ugrás a tartalomhoz

Szántay János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Wikizoli (vitalap | szerkesztései) 2019. december 21., 22:54-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól.
Szántay János
Született1922. december 16.
Nagyvárad
Elhunyt2007. március 17. (84 évesen)[1]
Kolozsvár
Állampolgárságaromán[2]
Foglalkozása
  • vívó
  • biokémikus
SablonWikidataSegítség

Szántay János (Nagyvárad, 1922. december 16.Nagyvárad, 2007. március 16.) erdélyi magyar biokémikus, biokémiai szakíró, Szántai János apja.

Életútja

Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem kémia–biokémia szakán kezdte 1944-ben s a Bolyai Tudományegyetem Kémia Karán fejezte be 1949-ben. Szakmai pályája a marosvásárhelyi OGYI-n indult tanársegédként (1949–52), ugyanott kutató (1953–64), majd nyugalomba vonulásáig (1991) a kolozsvári 3-as sz. Klinika Izotóp Laboratóriumának vezetője. Négy gyermeke volt.

Munkássága

Kutatóként a klinikai biokémia, a nukleáris gyógyítás témái foglalkoztatták, tudományos munkája eredményeit hazai és külföldi szaklapokban közölte. Tagja lett a New York-i Academy of Sciences-nek (1969), a londoni Nuclear Hematology tudományos társaságnak (1969), a Magyarok Nemzetközi Orvostudományi Akadémiájának (1992), tiszteletbeli tagja a Magyar Magnézium Társaságnak, díszelnöke a Romániai Magnézium Társaságnak (1992).

A kolozsvári orvosok képzőművészeti tárlatainak, rendezvényeinek szervezője, ezeken saját szobrait is kiállította. Neves sportember volt, kardvívóként 1943–63 között többszörös országos bajnok, olimpiai döntős (Helsinki 1952).

Jegyzetek

Források