Szojuz–7

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szojuz–7
Soyuz-7-patch.png
Repülésadatok
Hívójel Buran (Буран)
Hordozórakéta Szojuz hordozórakéta
A repülés paraméterei
Start 1969. október 12.
10:44:42 UTC
Starthely Bajkonur, LC1
Keringések száma 80
Leszállás
ideje 1969. október 17.
09:25:05 UTC
Időtartam 4 nap 22 óra 40 perc 23 mp
Űrhajó tömege 6570 kg
Pálya
Pályamagasság
Föld körül 210 / 223 km
Pályahajlás
Föld körül 51,7°
Periódus
Föld körül 88,8 perc

A Szojuz–7 (orosz: Союз 7) szovjet háromszemélyes Szojuz űrhajó. Föld körüli pályán együtt repült az aktív az aktív Szojuz–6-al és a passzív Szojuz–8 űrhajóval. A három űrhajót egymás követő napokon indították.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A program fő feladata a Földről irányított és az autonóm navigációs űrrandevú, a földfelszíni, légköri, csillagászati és orvosi megfigyelések, valamint a kapcsolódó mérések végrehajtása.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Központi tervező iroda CKBEM <= Центральное конструкторское бюро экспериментального машиностроения (ЦКБЕМ)> (OKB-1 <= ОКБ-1>, most OAO RKK Energiya im. SP Korolev <= ОАО РКК Энергия им. С. П. Королёва> - Központi Kísérleti Gépgyártási Tervezőiroda). Az űrhajót kis átalakítással emberes programra, teherszállításra és mentésre (leszállásra) tervezték.

1969. október 12-én a Bajkonuri űrrepülőtér indítóállomásról egy Szojuz hordozórakéta (11А511) juttatta Föld körüli, közeli körpályára. Az orbitális egység pályája 88.63 perces, 51.67 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 207 kilométer, az apogeuma 226 kilométer volt. Hasznos tömege 6570 kilogramm. Az űrhajó napelemek nélkül, kémiai akkumulátorokkal 14 napos program végrehajtására volt alkalmas. Összesen 4 napot, 22 órát, 40 percet és 23 másodpercet töltött a világűrben. Összesen 80 alkalommal kerülte meg a Földet.

Felépítése megegyezik a Szojuz–5 űrhajóval, de belső változtatásokon ment keresztül. Elhagyták az automatikus űrrandevú rádiótechnikai elemeinek egy részét, az orbitális kabin levegőfeltöltő rendszerét és a szkafandereket. Elhelyezték a kis tolóerejű helyzetváltoztatást segítő rakéták (gázfúvókák) irányítókarját, az egyik ablakhoz szerelték a szextánst.

A Szojuz–6 Föld körüli pályán együtt repült, az egymás utáni napokon felbocsátott a Szojuz–7 és a Szojuz–8 űrhajóval, aktívan részt vett a közös manőverekben. Egymás megközelítésében a Szojuz–6 az aktív űrhajó szerepét játszotta. A földi irányítóközpont automatikus vezérléssel közelítette egymáshoz az űrhajókat, majd az űrhajósok rádiókapcsolat segítségével kézi vezérléssel közelítették meg egymást. A megközelítéseket a Szojuz–6 fedélzetéről Valerij Kubaszov filmezte. A három űrhajó csoportos űrrepülése 4 óra 29 percig tartott, azaz három Föld körüli keringésen keresztül. A Szojuz–7 és Szojuz–8 35 óra, 19 percen (mintegy 24 keringésen) keresztül páros repülést hajtott végre.

Október 17-én a 81 fordulatban belépett a légkörbe, hagyományos leszállási technikával – ejtőernyős leereszkedés – Karagandi városától 155 kilométerre északnyugatra érkezett vissza a Földre.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tartalék személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szojuz–7. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
  • Szojuz–7. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
  • Szojuz–7. kursknet.ru. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
  • Szojuz–7. energia.ru. (Hozzáférés: 2013. február 24.)
  • Szojuz–7. svengrahn.pp.se. (Hozzáférés: 2013. február 24.)

Elődje:
Szojuz–6

Szojuz-program
1967–1981

Utódja:
Szojuz–8

A Szojuz–7 űrhajó személyzete: A. V. Filipcsenko, V. N. Volkov, V. V. Gorbatko. (Szovjet postabélyeg, 1969.)