Réz(I)-oxid

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Réz(I)-oxid
Réz(I)-oxid Réz(I)-oxid kristályrácsa
Általános
Magyar név Réz(I)-oxid
IUPAC név Copper(I) oxide
Egyéb nevek
Képlet \mathrm{Cu_2O}\,\!
Moláris tömeg 143,09 g/mol
Megjelenés barnás-vörös por,
CAS-szám [1317-39-1]
EINECS (EG) szám
EG-Index szám
Tulajdonságok
Sűrűség és halmazállapot 6 g/cm3, szilárd
Oldhatóság vízben nem oldódik
Olvadáspont 1235 °C (1508 K)
Forráspont 1800 °C (2070 K)
Szerkezet
Kristályszerkezet
Fizikai állandók
Képződéshő kJ/mol
Moláris hőkapacitás J/(mol·K)
Veszélyességi jellemzők
EU osztályozás Ártalmas (Xn),
Veszélyes a környezetre (N)[1]
R-mondatok R22, R50/53[1]
S-mondatok (S2), S22, S60, S61[1]
Lobbanáspont -
RTECS szám
Rokon vegyületek
Azonos anion Oxidok
Azonos kation szervetlen rézvegyületek
A táblázatban SI mértékegységek szerepelnek.
Ahol lehetséges, az adatok
normálállapotra (0°C, 100 kPa) vonatkoznak.
Az ezektől való eltérést egyértelműen jelezzük.

A réz(I)-oxid (nyelvújításkori magyar nevén rézélecs[2]) vörös színű por, vízben nem oldódik. Atomrácsos jellegű vegyület. Az összegképlete Cu2O. A természetben rézércként (kuprit) található meg vörös színű kőzetekben. A réz oxigénnel találkozó felülete lassan alakul át oxiddá, mesterségesen magas hőmérsékleten oxidálják nagy nyomáson. További hevítéssel réz(II)-oxidot nyerünk belőle.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez az oxid volt az első anyag, amiről kiderült, hogy félvezető tulajdonságokkal bír. 1924-től kezdve, a szilícium felhasználása előtt használták a félvezetőgyártásban.

Előállítása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ha réz(I)-só oldatához hidroxidionokat juttatnak (például lúgoldatot adnak hozzájuk), a réz(I)-oxid csapadék alakjában leválik.

\mathrm{2 \ Cu^+ + 2 \ OH^- \rightarrow Cu_2O + H_2O}

A Fehling-próba során a réz(I)-oxid vörös módosulata válik le csapadékként. A Fehling-próba redukáló tulajdonságú szerves vegyületek, például aldehidek vagy egyes cukrok kimutatására szolgál. Ekkor a borkősav rézzel alkotott komplexének lúgos oldatából keletkezik réz(I)-oxid redukcióval.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nyilasi János: Szervetlen kémia. Gondolat Kiadó, Budapest, 1975. 220. oldal

Hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]