Pávai Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pávai Gyula
Született1939. január 17.
Dés
Elhunyt2011. április 9. (72 évesen)
Debrecen
Foglalkozásapedagógus,
közíró,
szerkesztő
IskoláiBabeș–Bolyai Tudományegyetem (–1963)
KitüntetéseiFényes Elek-díj (2002)
SablonWikidataSegítség

Pávai Gyula (Dés, 1939. január 17.Debrecen, 2011. április 9.[1]) erdélyi magyar pedagógus, közíró, szerkesztő.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolát szülővárosában végzett, a Babeș-Bolyai Egyetemen gyógypedagógus-magyar szakos tanári oklevelet szerzett (1963). Bálványosváralján, Árpástón, Enyedszentkirályon, majd Aradon tanító, logopédus, magyartanár. 1990-től az újjáalakult Kölcsey Egyesület elnöke, az úgynevezett Kölcsey-csütörtök rendezvényeire számos hazai és magyarországi irodalmárt hívott meg. Az egyesület Ifjúsági Színpadának és Irodalmi Stúdiójának rendezője.

Munkássága[szerkesztés]

Első írását az Ifjúmunkás közölte (1964). Helytörténeti írásai, emlékezései, zenekritikái az Új Szó, Előre, Romániai Magyar Szó, az aradi Vörös Lobogó s 1989 után az Irodalmi Jelen, a Zarándok hasábjain jelentek meg. Az Önarckép (Arad 1982) című antológiában novellával szerepelt. 1990-ben Péterfi Árpáddal és Ujj Jánossal közösen szerkesztette az újraindított Havi Szemlét, amely négy szám után a Jelen mellékletévé alakult. 1992-ben elnyerte a Ioan Slavici-díjat, 1997-ben a Márki Sándor-díjat.

Ficzay Dénes irodalmi hagyatékának rendezését végezte.

Szerkesztésében jelent meg Aradon 1997-ben Kató Sándor Megmaradt versek című kötete, Varga Domokossal társszerkesztésben Feltámadunk! címmel az aradi Kölcsey Egyesület antológiája (Budapest 1997), valamint önálló kiadásban két tanulmánya: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi emlékei, emlékhelyei (Arad 1998); Kálvária a halál után (Az aradi vértanúk földi maradványainak hányattatása. Arad 1998).

Művei[szerkesztés]

  • Aradi híres emberek (2003)
  • Tanárnéni (kisregény) (2003)
  • Tanító bácsi / Egy év az ötből (két kisregény) (2003)
  • Kovács Samu utca 63. Krónika (2004)
  • Léna (Töredék egy életből – kisregény) (2005)
  • Zakariás megújulása (2006)
  • Diákbakák (2007)
  • Patakvárban, aranykancsó. Regényes krónika; Edy Optic, Arad, 2007
  • Mesélő aradi házak. Ficzay Dénes emlékére; Edy Optic, Arad, 2008
  • Tanító bácsi (Regény két részben) (2008)
  • Körforgás /Rövid próza/ (2009)
  • Mélyvíz (dokumentumkrónika) (2011)
  • Színről színre; Edy Optic, Arad, 2011
  • Metamorfózis. Rövid próza; Edyoptic, Arad, 2011

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]