Platea
| Platea | |
| Eredeti nyelv | francia |
| Alapmű | Description of Greece |
| Zene | Jean-Philippe Rameau |
| Szövegkönyv |
|
| Felvonások száma |
|
| Főbb bemutatók | 1745. március 31. |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Platea témájú médiaállományokat. | |
A Platea (Platée) Jean-Philippe Rameau előjátékból és három felvonásból álló operája. Műjegyzékszáma RCT 53. Librettóját Jacques Autreau nyomán Adrien-Joseph Le Valois d’Orville írta. Az operát 1745-ben mutatták be Versailles-ban. Rameau később átdolgozta művét, és az új verzió 1749-ben került színpadra Párizsban.
A mű keletkezésének története
A Platea Rameau első vígoperája, korabeli francia elnevezéssel comédie lyrique-je. A vígopera meglehetősen ritka a barokk korban, Rameau példája e tekintetben feltehetően Jean-Joseph Mouret Les amours de Ragonde című vígoperája 1742-ből , vagy Joseph Bodin de Boismortier 1743-as Don Quichotte chez la Duchesse című komikus operabalettje lehetett. A Platea avagy a féltékeny Junó című librettót eredetileg Jacques Autreau drámaíró–festő írta, akitől Rameau megvásárolta a szövegkönyv jogait. Ezt adta át az irodalmár Adrien-Joseph Le Valois d’Orville-nek, aki átdolgozta azt. A történet végső forrása természetesen a görög mitológia, illetve az ezt a témát is feldolgozó Pauszaniasz Periégétész Görögország leírása című műve volt. Az opera ősbemutatója 1745. március 31-én volt Versailles-ban.
A mű szereplői
| Szerep | Hangnem |
|---|---|
| Platea, nimfa | tenor |
| Jupiter, főisten | basszbariton |
| Momus, a gúny istene | baritenor vagy basszbariton |
| Thespis, a komédia megteremtője | kontratenor |
| Thália, a vígjáték múzsája | szoprán |
| La Folie, a Bolondság | szoprán |
| Ámor, a szerelem istene | szoprán |
| Kithéron, a hegyek istene | basszbariton |
| Merkúr, az istenek hírnöke | kontratenor |
| Clarine | szoprán |
| Juno, Jupiter felesége | szoprán |
| Najád | szoprán |
A mű cselekménye
Prológ
Thespis, a komédia feltalálója, egy átmulatott éjszaka után azt tervezi Momusszal és Tháliával, hogy megtréfálják a halandókat és az isteneket, többek között megleckéztetik Junó, állandó féltékenysége miatt. A megbeszélés végén befut Ámor is, és kijelenti, nélküle nem vihetik végre a tervüket.
Első felvonás
Tomboló vihar közepette érkezik Merkúr, aki azt közli Kitheironnal, hogy mindez Juno féltékenysége miatt van. Kitheiron ekkor előadja az előjáték négy összeesküvőjének a tervét, a Platea és Jupiter közötti álházasság megrendezését. Platea, a mocsarak és békák nimfája meglehetősen csúnya, ám gyönyörűnek képzeli magát, és önteltségében azt hiszi, minden férfi beleszeret, aki csak ránéz. Kitheiron és Merkúr – elkezdve a tréfát – azt mondják neki, hogy Jupiter szerelmes lett bele. A főisten szívesen belemegy a játékba, mert ezzel is bosszanthatja Junót.
Második felvonás
Jupiter elkezdi akcióját: előbb szamár, majd felhő (máshol bagoly) alakjában jelenik meg Platea előtt, végül – mennydörgés és villámlás kíséretében – valódi mivoltában is láthatóvá válik. Megparancsolja Momusnak és a Bolondságnak, hogy intézkedjenek „szerelme” szórakoztatásáról. Erről csecsemőknek és görög bölcselőknek öltözött szolgáik gondoskodnak, dicsőítve Plateát.
Harmadik felvonás
Junó tudomást szerez Jupiter „kalandjáról”, és álruhát öltve megjelenik a pár színlelt esküvőjén. Az elfátyolozott Platea békák vontatta kocsin érkezik, az Ámornak öltözött Momus ormótlan íjjal és tegezzel szerelte fel magát. Mielőtt a szertartás végkifejletéhez, a „boldogító igen” kimondásához érkezne, Junó lerántja a Platea arcát eltakaró fátylat, és amikor meglátja a nimfa rút arcát, rájön, hogy csak tréfáról van szó. A vidám istenek visszatérnek az Olümposzra, a megszégyenült Platea pedig távozik birodalmába, a mocsárba.
A mű színpadra állítása
A Platea premierje 1745. március 31-én volt a versailles-i kastélyszínházban. Platea szerepe tulajdonképpen szoknyaszerep, azaz Rameau férfi tenor számára írta; a bemutatón kora híres karakterszínésze, Pierre Jélyotte alakította. Az előadás meglehetősen furcsa és érdekes, talán kínos körülmények között zajlott le. Az operát ugyanis a trónörökös, XV. Lajos fia esküvője alkalmából mutatták be, aki a közismerten csúnya spanyol Mária Teréziát vette feleségül. Tapintatlanság vagy figyelmetlenség volt-e, nem tudni, de a hercegnő bizonyosan nem érezhette magát túl kellemesen. Sértődés azért mégsem lehetett az esetből, mert Rameau nem sokkal később királyi zeneszerzői címet kapott. Mindamellett megjegyezendő, hogy történet bántó, gúnyos éle az operában egyáltalán nem olyan erőteljes, mint ahogy az a rövidített leírásban hat, a megszégyenített Platea története a nézőből akár együttérzést is kiválthat.
Rameau később némileg átdolgozta operáját, amit 1749. február 9-én a párizsi operában mutatott be, nagy sikerrel. A Platea ezután is többször színpadra került, 1750-ben, 1754-ben, majd Rameau életében utoljára 1759-ben. A 20. század 1901-ben fedezte fel ismét, ekkor Münchenben mutatták be németül, a francia nyelvű változatot pedig 1917-ben Monte-Carlóban.
A mű zenéje
A Platea – A gáláns Indiák mellett – Rameau legnépszerűbb operája. Kedvelte a közönség, elismerték a kritikusok is – még Rameau nagy ellenfele, Jean-Jacques Rousseau is „isteni”-nek nevezte. Az opera a vígoperák fejlődésének fontos állomása, megnyitotta az utat a francia opera könnyedebb formái, az olaszos opera buffa felé. A Platea úgy is felfogható, mint a „komoly” operák paródiája, amiben Rameau a Lully-féle operák nyelvezetének és zenéjének modorosságát, mesterkéltségét, túlzásait gúnyolja ki. Erre utal az is, hogy a békákat, kakukkokat mulatságos zenei effektusokkal jellemzi, vagy amikor Jupiter szamár alakjában jelenik meg Platea előtt, a zenekar valóságos rikácsolásba kezd. A csecsemők és a filozófusok szerepeltetése már-már burleszk hatású. Ugyancsak víg komédiába fordul a zene az esküvői jelenetben, miközben az Ámor-álruhás Momus megnyilvánulásait furcsa glisszandók kísérik, az ünneplők pedig éles kontrasztként előkelő chaconne-t táncolnak. A szatirikus elemek mellett azonban igazi gyönyörű részletek, fülbemászó dallamok, szép együttesek teszik szórakoztatóvá, szerethetővé az operát.
Az opera szerkezete, zeneszámok
|
|
Hangfelvételek
- Szereplők: Gilles Ragon, Jennifer Smith, Guy de Mey, Véronique Gens, Bernard Deletré. Közreműködik: Les Musiciens du Louvre, vezényel: Marc Minkowski. Kiadó: Erato, 1990. 2 CD.
- Platée – Paul Agnew, La Folie – Mireille Delunsch, Thepsis/Mercure – Yann Beuron, Jupiter – Vincent le Texier, Junon – Doris Lamprecht, Cithéron – Laurent Naouri, L'Amour/Clarine – Valérie Gabail, Momus – Franck Leguerinel. Közreműködik: Orchestra and Chorus of Les Musiciens du Louvre, vezényel: Marc Minkowski, koreográfus: Laura Scozzi. Kiadó: Kultur Video, 2004. DVD.
Fordítás
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Platée című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Platée című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
- Matthew Boyden: Az opera kézikönyve. Budapest: Park Könyvkiadó. 2009. 51–52. o. ISBN 9789635308545
- Kertész Iván: Operakalauz. Budapest: Saxum Kiadó. 2005. 312. o. ISBN 9637168257
- John Palmer: Platée ou Junon Jalouse, opera. allmusic.com (angolul) (Hozzáférés: 2013. május 14.)
További információk
|  | |
