Pikkelykefélék
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg) Kemencehalacska
(Thermobia domestica) | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Alcsaládok | ||||||||||||||
|
Lásd a szövegben | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pikkelykefélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pikkelykefélék témájú kategóriát. |
A pikkelykefélék (Lepismatidae), egy család a rovarok osztályába sorolt sertefarkúak rendjében. A körülbelül 270 fajt számláló család képviselői egyszerű, elsődlegesen szárnyatlan rovarok.[1]
Elterjedésük
A fajok többsége trópusi, szubtrópusi, de némelyik a szárazabb, illetve hűvösebb környezetet kedveli. Magyarországon csak néhány fajuk ismert; a két legismertebb az ember közelében élő, szinantróp faj: a gyakori ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina), és a melegkedvelő kemencehalacska (Thermobia domestica).[2]
Megjelenésük
Körülbelül 10 mm hosszú, jobbára egyszínű (szürkés, ezüstös, esetleg barnás, feketés) testüket több mint 40ezer pikkely borítja.[2] Előtoruknál a legszélesebb, hátrafelé fokozatosan keskenyedik, és a hasonló alkatú pattanókénál jóval laposabb.
Fejükön 1 pár tapogató és hosszú csáp található. Összetett szemük apró, de fejlett, pontszemeik nincsenek.[1][2]
Potrohuk végén három, ugyanolyan hosszú nyúlványt viselnek, potrohszelvényeik alsó oldalán farcsuta (stylus) nő. Potrohvégi három függelékük csaknem egyforma hosszú.
Életmódjuk
Mindenevők, olykor ragadozók. Erdőkben, köveken, mohán, egyes fajok hangyabolyokban keresik táplálékukat. Ennek megfelelően fatörzseken, kövek alatt, üregekben, repedésekben élnek; egyes fajaik lakásokban, madárfészkekben, hangyabolyokban, termeszvárakban telepszenek meg.[1]
Fürge állatok. Jellemző rájuk, hogy meg-megtorpanó, cikcakkos futással menekülnek.[2]
Szaporodásuk
A közvetett megtermékenyítéshez a hím selyemszálat sző, és arra spermacseppeket helyez. Ezeket a nőstény tojócsövével szedegeti fel. A petéket repedésekbe, üregekbe helyezi. 40 nap után kelnek ki a felnőtt példányokhoz hasonlatos lárvák, és sok vedlés után, fokozatos kifejléssel érik el az ivarérett állapotot.[1][2]
Rendszerezésük[3]
A családot 6 alcsaládra, és további 40 nemre oszthatjuk.
- Acrotelsatinae (Mendes, 1991)
- Acrotelsa (Escherich, 1905)
- Acrotelsella (Silvestri, 1935)
- Allacrotelsa (Silvestri, 1935)
- Anallacrotelsa (Mendes, 1996)
- Apteryskenoma (Paclt, 1953)
- Lepismina (Gervais, 1844)
- Paracrotelsa (Paclt, 1967)
- Ctenolepismatinae (Mendes, 1991)
- Ctenolepisma (Escherich, 1905)
- Hyperlepisma (Silvestri, 1932)
- Leucolepisma (Wall, 1954)
- Monachina (Silvestri, 1908)
- Mormisma (Silvestri, 1938)
- Sceletolepisma (Wygodzinsky, 1955)
- Stylifera (Stach, 1932)
- Thermobia (Bergroth, 1890)
- Heterolepismatinae (Mendes, 1991)
- Heterolepisma (Escherich, 1905)
- Lepismatinae (Latreille, 1802)
- Afrolepisma (Mendes, 1981)
- Anisolepisma (Paclt, 1967)
- Asiolepisma (Kaplin, 1989)
- Desertinoma (Kaplin, 1992)
- Gopsilepisma (Irish, 1988)
- pikkelyke (Lepisma) (Linnaeus, 1758)
- Lepitrochisma (Mendes, 1988)
- Namibmormisma (Irish & Mendes, 1988)
- Nebkhalepisma (Irish, 1988)
- Neoasterolepisma (Mendes, 1988)
- Ornatilepisma (Irish, 1988)
- Panlepisma (Silvestri, 1940)
- Peltiolepisma (Ritter, 1910)
- Psammolepisma (Irish, 1988)
- Sabulepisma (Irish & Mendes, 1988)
- Swalepisma (Irish & Mendes, 1988)
- Tricholepisma (Paclt, 1967)
- Xenolepisma (Mendes, 1981)
- Mirolepismatinae (Mendes, 1991)
- Mirolepisma (Silvestri, 1938)
- Prolepismina (Silvestri, 1940)
- Silvestrellatinae (Mendes, 1991)
- Hemilepisma (Paclt, 1967)
- Namunukulina (Wygodzynsky, 1957)
- Silvestrella (Escherich, 1905)
- Meghatározatlan alcsalád
- Primacrotelsa (Mendes, 2004)
Jegyzetek
- ↑ a b c d George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. Budapest: Panemex; Grafo. ISBN 963 9090 44 1
- ↑ a b c d e http://www.mege.hu/tudastar/2/50/pikkelykefelek-csaladja
- ↑ Archivált másolat. [2011. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
