Pikkelykefélék
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
.jpg) Kemencehalacska
(Thermobia domestica) | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Alcsaládok | ||||||||||||||
|
Lásd a szövegben | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pikkelykefélék témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pikkelykefélék témájú kategóriát. |
A pikkelykefélék (Lepismatidae), egy család a rovarok osztályába sorolt sertefarkúak rendjében. A körülbelül 270 fajt számláló család képviselői egyszerű, elsődlegesen szárnyatlan rovarok.[1]
Származásuk, elterjedésük[szerkesztés]
A fajok többsége trópusi, szubtrópusi, de némelyik a szárazabb, illetve hűvösebb környezetet kedveli. Magyarországon csak néhány fajuk ismert; a két legismertebb az ember közelében élő, szinantróp faj: a gyakori ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina), és a melegkedvelő kemencehalacska (Thermobia domestica).[2]
Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]
Körülbelül 10 mm hosszú, jobbára egyszínű (szürkés, ezüstös, esetleg barnás, feketés) testüket több mint 40ezer pikkely borítja.[2] Előtoruknál a legszélesebb, hátrafelé fokozatosan keskenyedik, és a hasonló alkatú pattanókénál jóval laposabb.
Fejükön 1 pár tapogató és hosszú csáp található. Összetett szemük apró, de fejlett, pontszemeik nincsenek.[1][2]
Potrohuk végén három, ugyanolyan hosszú nyúlványt viselnek, potrohszelvényeik alsó oldalán farcsuta (stylus) nő. Potrohvégi három függelékük csaknem egyforma hosszú.
Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]
Mindenevők, olykor ragadozók. Erdőkben, köveken, mohán, egyes fajok hangyabolyokban keresik táplálékukat. Ennek megfelelően fatörzseken, kövek alatt, üregekben, repedésekben élnek; egyes fajaik lakásokban, madárfészkekben, hangyabolyokban, termeszvárakban telepszenek meg.[1]
Fürge állatok. Jellemző rájuk, hogy meg-megtorpanó, cikcakkos futással menekülnek.[2]
Melegkedvelők. Ennek megfelelően Közép-Európában legismertebb fajuk, az ezüstös pikkelyke (Lepisma saccharina) bár szinte mindenhol előfordul, de a leggyakrabban a lakásokban és egyéb épületekben, valamint a hangyabolyokban találkozhatunk vele. A természetben leginkább a hullott gyümölcsöket kedveli; a lakásokban azonban megeszi a tapétaragasztót is.[3]
Szaporodásuk[szerkesztés]
A közvetett megtermékenyítéshez a hím selyemszálat sző, és arra spermacseppeket helyez. Ezeket a nőstény tojócsövével szedegeti fel. A petéket repedésekbe, üregekbe helyezi. 40 nap után kelnek ki a felnőtt példányokhoz hasonlatos lárvák, és sok vedlés után, fokozatos kifejléssel érik el az ivarérett állapotot.[1][2]
Rendszertani felosztásuk [4][szerkesztés]
A családot 6 alcsaládra és további 40 nemre oszthatjuk.
- Acrotelsatinae (Mendes, 1991)
- Acrotelsa (Escherich, 1905)
- Acrotelsella (Silvestri, 1935)
- Allacrotelsa (Silvestri, 1935)
- Anallacrotelsa (Mendes, 1996)
- Apteryskenoma (Paclt, 1953)
- Lepismina (Gervais, 1844)
- Paracrotelsa (Paclt, 1967)
- Ctenolepismatinae (Mendes, 1991)
- Ctenolepisma (Escherich, 1905)
- Hyperlepisma (Silvestri, 1932)
- Leucolepisma (Wall, 1954)
- Monachina (Silvestri, 1908)
- Mormisma (Silvestri, 1938)
- Sceletolepisma (Wygodzinsky, 1955)
- Stylifera (Stach, 1932)
- Thermobia (Bergroth, 1890)
- Heterolepismatinae (Mendes, 1991)
- Heterolepisma (Escherich, 1905)
- Lepismatinae (Latreille, 1802)
- Afrolepisma (Mendes, 1981)
- Anisolepisma (Paclt, 1967)
- Asiolepisma (Kaplin, 1989)
- Desertinoma (Kaplin, 1992)
- Gopsilepisma (Irish, 1988)
- pikkelyke (Lepisma) (Linnaeus, 1758)
- Lepitrochisma (Mendes, 1988)
- Namibmormisma (Irish & Mendes, 1988)
- Nebkhalepisma (Irish, 1988)
- Neoasterolepisma (Mendes, 1988)
- Ornatilepisma (Irish, 1988)
- Panlepisma (Silvestri, 1940)
- Peltiolepisma (Ritter, 1910)
- Psammolepisma (Irish, 1988)
- Sabulepisma (Irish & Mendes, 1988)
- Swalepisma (Irish & Mendes, 1988)
- Tricholepisma (Paclt, 1967)
- Xenolepisma (Mendes, 1981)
- Mirolepismatinae (Mendes, 1991)
- Mirolepisma (Silvestri, 1938)
- Prolepismina (Silvestri, 1940)
- Silvestrellatinae (Mendes, 1991)
- Hemilepisma (Paclt, 1967)
- Namunukulina (Wygodzynsky, 1957)
- Silvestrella (Escherich, 1905)
- Meghatározatlan alcsalád
- Primacrotelsa (Mendes, 2004)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c d George C. McGavin: Rovarok, pókok és más szárazföldi ízeltlábúak. Budapest: Panemex; Grafo. ISBN 963 9090 44 1
- ↑ a b c d e http://www.mege.hu/tudastar/2/50/pikkelykefelek-csaladja
- ↑ Ulrich Sedlag, 1979: A csodálatos rovarvilág. Mezőgazdasági Könyvkiadó, 1982. ISBN 963 231 370 4, p. 184.
- ↑ Archivált másolat. [2011. április 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. szeptember 20.)
