Pau Casals
Pau Carles Salvador Casals i Defilló (1876. december 29. – 1973. október 22.), közismert művésznevén Pablo Casals, katalán származású spanyol csellóvirtuóz, karmester, komponista.
Tartalomjegyzék |
Életrajza [szerkesztés]
El Vendrellben született Katalóniában. Édesanyja előkelő katalán családból származott, édesapja, Carles Casals i Ribes (1852-1908) szegény templomi orgonista volt.[1] Fiát zongorázni, hegedülni és orgonálni tanította. 11 éves korában először hallott csellót vándorzenészektől. 1888-ban anyja Barcelonába vitte ahol a Escola Municipal de Músicán tanult csellózni, zongorázni és szolfézst. 1891. február 21-én szóló csellókoncertet adott 14 évesen, már ekkor őstehetségnek tartották. Két évvel később kitüntetéssel elvégezte az iskolát. 1905-ben Jacques Thibaud hegedűssel et Alfred Cortot zongoraművésszel megalakította a hamarosan világhíressé váló trióját. 1919-ben Barcelónában Orquestra Pau Casals néven szimfonikus zenekart hozott létre. A spanyol polgárháború alatt a köztársaságiakat támogatta, ezért a polgárháborút követően a franciaországi katalán településre, Prades-ba költözött, ahol 1950-ben létrehozta a Prades-i Pablo Casals Fesztivált. 1956-ban Puerto Ricó-ban telepedett le, ahol megalapította a San Juan-i Ünnepi Játékokat. Búcsúhangversenyét 1967-ben, kilencvenegy évesen adta, de három évvel később még New York-ban száz csellistával a tiszteletére adott hangversenyen elvezényelte egyik saját művét.[2]
Előadóművészete [szerkesztés]
Mind a kamara-zene mind a versenyművek tolmácsolása terén a XX. század egyik - ha nem a - legjelentősebb gordonkaművészének számít. 1936 és 1939 között lemezre rögzítette Johann Sebastian Bach szólószvitjeit, amely mai napig a ciklus referencia-felvételeként tartanak számon. Karmesterként is jelentős, híresek a Brandenburgi versenyek illetve Beethoven szimfónia-felvételei.
Zeneszerzői tevékenysége [szerkesztés]
Komponistaként kevésbé ismert, mint előadóművészként. Jelentősebb szerzeményei: La vision de Fray Martin szimfonikus költemény, az El pesebre oratórium és a Miserere.
Magyarországi vonatkozások [szerkesztés]
Casals hosszú pályafutása alatt több ízben megfordult Magyarországon. 1910. decemberi, budapesti hangversenye alkalmából - amelyről a Nyugat is közölt kritikát [3] - összeismerkedett Czigány Dezső festőművésszel, aki több portrét is készített róla.[4] Tóth Árpádot pedig versre ihlette gordonkajátéka.
Lásd még [szerkesztés]
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Albert E. Kahn: Öröm és bánat. Pablo Casals emlékei. Ford. Báti László. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. 9-10.
- ↑ Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983, 297.
- ↑ Jász Dezső: Casals Pablo. In: Nyugat, 1910. 24. szám: Figyelő
- ↑ Rockenbauer Zoltán: A muzikális Nyolcak. Múzsák randevúja a pesti kávéházakban. In: Kieselbach Tamás (szerk.): Magyar zene és kép. Zene, ritmus, hangzás, kép, fotó, látvány. Budapest: Corvina, 2007. 58-71.
Források [szerkesztés]
- J. Ma Corredor: Beszélgetések Pablo Casalsszal. Budapest, Gondolat, 1960.
- Albert E. Kahn: Öröm és bánat. Pablo Casals emlékei. Ford. Báti László. Budapest, Zeneműkiadó, 1973. ISBN 9633304067
- Brockhaus Riemann zenei lexikon I. (A–F). Szerk. Carl Dahlhaus, Hans Heinrich Eggebrecht. Budapest: Zeneműkiadó. 1983, 297.
- Jász Dezső: Casals Pablo. In: Nyugat, 1910. 24. szám: Figyelő [1]
- Tóth Árpád: Casals Pablo gordonkázik = Tóth Árpád válogatott művei. Vál. Kardos László. Szépirodalmi, 1976. pp. 757-759. ISBN 9631504476
