PDP–8

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egy PDP8 "Straight-8" változat a washingtoni Smithsonian Intézet múzeumában

A PDP–8 egy 12 bites számítógéptípus, a PDP számítógép-család tagja volt az 1960-as években. A Digital Equipment Corporation (DEC) cég a típust 1965. március 22-én vezette be. Ez a gép volt az első széles körben elterjedt miniszámítógép: több mint 50 000 példányt adtak el belőle, így a legnagyobb példányszámban eladott számítógép volt a maga korában. Sikerének titka – saját korához viszonyított – kis mérete volt (elfért egy asztalon) és ára volt (piacra kerülésekor 20 000 dollárba, öt évvel később 5 000 dollárba került).

A gép vezető tervezője Edson de Castro, a Data General cég későbbi megalapítója volt.

A KFKI Elektronikus Főosztályának munkatársai a PDP–8 által inspirálva kezdték el fejleszteni a TPA típusú számítógépeket 1966-ban.

Az első, informálisan „Straight–8” néven emlegetett PDP–8 modell ún. flip chip kártyákra szerelt, dióda-tranzisztor logikájú áramköri panelekből épült fel, maga a gép egy kisebb hűtőgép méretű volt.

Ezt követte a PDP–8/S modell, amely asztali és fiókos (rack-mount) változatokban jelent meg. A PDP–8/S kisebb és olcsóbb, ugyanakkor mérhetetlenül lassúbb is volt az elődjénél, a benne alkalmazott egybites soros ALU megvalósításnak köszönhetően. Ehhez a géphez egyetlen háttértároló eszköz volt elérhető, a DF32 jelű lemezegység.

A későbbi rendszerekben (PDP–8/I és /L, PDP–8/E, /F, és /M, valamint a PDP–8/A) már visszatért a gyorsabb párhuzamos megvalósítás, ami azonban az olcsóbb TTL MSI logikán alapult. A legtöbb mai napig fennmaradt PDP–8-as ebből az időszakból származik. A legáltalánosabb modell a PDP–8/E, mivel ehhez I/O eszközök sokasága volt elérhető és gyakran általános célú számítógépnek használták.

A személyi számítógépek 1975-ös megjelenésétől kezdve az olcsó mikroprocesszorokra épülő rendszerek, mint pl. a MITS Altair, majd később a TRS–80, Apple II és mások, kezdték uralni az általános célú kisszámítógépek piacát.

Az utolsó forgalomba került PDP–8 az 1979-es "CMOS–8s" nevű modell volt, ez már egy egyedi CMOS mikroprocesszort tartalmazott. A gép üzletileg megbukott, a versenyképtelen árazás miatt. A CMOS–8s sírját az 1981-ben megjelent IBM PC ásta meg, amely gyorsan beterítette az általános célú kisszámítógép-piacot.

A mikroprocesszort és kiegészítő chipjeit az Intersil egészen 1982-ig forgalmazta, az Intersil 6100 család tagjaiként. A kis energiaigényű CMOS chipeket katonai beágyazott rendszerekben használták.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]