Nemzeti személyazonosító jel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nemzeti személyazonosító jel a világ több országában használatos. Célja az állampolgárok, a tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel bírók vagy külföldi munkavállalók nyilvántartása – munkaügyek, adózás, segélyek/juttatások, egészségbiztosítás és más állami illetékességű ügyek intézése kapcsán.

A személyazonosító jel általában megjelenik valamely államilag kibocsátott személyazonosító okmányon.

A rendszer kialakítása országonként különböző, de legtöbbször az állampolgár születésekor vagy a nagykorúság elérésekor (tipikusan 18 év) rendelik hozzá a számot. Nem-állampolgárok az országba való belépéskor kapják meg a számot.

Több országban a személyazonosító jelet elvileg csak egy meghatározott célra osztják ki, de idővel de facto általános azonosító jellé válik. Például az USA-ban a Social Security Number (társadalombiztosítási szám, kb. mint a magyarországi taj) célja kezdetben a nyugdíjkifizetések adminisztrálása volt. Azonban a funkciók beszivárgása révén az SSN-t már annyi mindenre használják, hogy anélkül igen nehéz pl. bankszámlát nyitni, hitelkártyát igényelni vagy gépkocsit vezetni.

Magyarország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarországon nincs egyetlen, kizárólagos használatú személyazonosító. Miután az Alkotmánybíróság 1991-ben a személyes adatok védelme érdekében megtiltotta[1] a személyi szám univerzális használatát, 1995-től adóügyekben az adóazonosító jel (nem egyezik meg az adószámmal!), az egészségügyben (társadalombiztosításban) a társadalombiztosítási azonosító jel (taj vagy taj-szám) vette át a szerepét, míg népességnyilvántartási és lakcímügyekben megmaradt a személyazonosító jel (tehát a korábbi személyi szám) használata.

A személyi szám mellett a következő azonosítók használatosak: a személyi igazolvány száma, taj, adóazonosító jel, opcionálisan az útlevél, illetve vezetői engedély száma.

Amerikai Egyesült Államok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az USA-ban a Social Security Number (SSN, egyfajta társadalombiztosítási szám) egy kilencjegyű azonosító, ami „123-45-6789” alakban írható le, és az USA kormányzatának társadalombiztosítási apparátusa (Social Security Administration) osztja ki magánszemélyek részére. Az első három számjegy a regisztráció helyére, a középső kettő a körülbelüli idejére utal.

Az 1980-as évekig gyakori volt, hogy az embereknek 15-16 éves korukig nem volt SSN-je, mivel a számot adóügyekben használták, így 15-16 éves kor előtt nemigen volt rá szükség. A '80-as években változtattak a törvényen, így ettől kezdve az adó-visszatérítések kedvezményezettjeinek is kell rendelkezniük SSN-nel. Manapság a szülők sokszor már a gyermek születésekor kérnek neki társadalombiztosítási számot, a kórházban született babáknál pedig általában a kórházi adminisztráció felajánlja, hogy a szülők számára kitölti a szükséges papírokat.

A Social Security Numbert sohasem szánták nemzeti személyazonosító jelnek, és a hordozó kártyán (Social Security Card) a feliratok évekig azt hirdették, hogy a szám nem használandó személyazonosítási célokra – jelenleg mégis széles körben erre használják.

Több, az amerikai politikai fősodron kívül eső szervezet tekinti az SSN nemzeti személyazonosító jelként történő használatát alkotmányellenesnek, szerintük többek között a magánélethez való alapjogot korlátozza.

Ausztrália[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ausztráliában nincsen univerzális személyazonosító jel. A következők állnak még a legközelebb ehhez a státushoz:

  • a Medicare card száma (egészségbiztosítási kártya száma), egészségbiztosítási ügyekben
  • adószám (Tax File Number, TFN), adóügyekben
  • jogosítvány, általános ügyekben

Létezett egy tervezet általános azonosító létrehozására, Australia Card néven, de 1987-ben felhagytak vele. A 2005-ös tervezetet egy másik, egészségügyi és társadalombiztosítási szolgáltatások igénybevételére szolgáló kártya létrehozására 2007-ben tették félre.

Németország[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Németországban nincs általános személyazonosító jel forgalomban. A társadalombiztosítók ugyan csaknem mindenkihez hozzárendelnek egy központi szabályozás alapján (a Bundesamt für Steuern által szabályozva) kiosztott társadalombiztosító azonosítót (pl. 65170839J008), ezeket azonban több, decentralizált adatbázisban tartják nyilván. 2008-tól új adóazonosító számokkal váltják fel a korábbi adókartotékszámot. Akik saját magukat foglalkoztatják, két azonosítót is kaphatnak, egyszer munkaadóként, egyszer munkáltatóként. A vállalatok számára kiosztott szám a gazdasági azonosítószám. A hadsereg kötelékébe lépő személyek szolgálati azonosító számot kapnak. Ezek az azonosítók mind csak az adott célra használhatók fel.

Egy időben az NSZK vezetése próbálkozott egy általános, 12-jegyű személyazonosító szám bevezetésével (Personenkennzeichen, PKZ), amit a teljes lakosságon kívül a náci rezsim Németországon kívül élő áldozatainak kárpótlásra jogosult tagjai számára is kiosztottak volna. A rendszert, amit a polgárnyilvántartásról szóló 1973-as szövetségi törvénybe kívántak beleépíteni, végül 1976-ban teljes egészében elvetették, mivel a Bundestag a német jogrenddel összeegyeztethetetlennek találta egy, a teljes lakosságra kiterjedő azonosító rendszer létrehozását.[2]

Az NDK-ban egy hasonló rendszert (Personenkennzahl, PKZ) be is vezettek 1970-ben, ami a két német állam 1990-es újraegyesítéséig használatban is volt.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 15/1991. (IV. 13.) AB-határozat - Az Alkotmánybíróság Határozatai 1991. I. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének a Magyar Közlönyben közzétett határozatai.
  2. Verdict of the Federal Constitutional Court (Bundesverfassungsgericht), December 15., 1983, BVerfGE 65, 1.