Náropa
|
|
Ezt a szócikket egy, a témában jártas személynek vagy szakértőnek át kellene olvasnia, ellenőriznie a szövegét, tartalmát. |
Náropa (Prákrit:Náropada[1] or Nadapáda[2]) (956-1041) indiai buddhista jógi, misztikus és szerzetes, Tilopa tanítványa és Niguma[3] . testvére, illetve egyes források szerint társa és tanítványa. Marpa fő tanítója - aki a tibeti buddhizmus Kagyü iskoláját alapította. Mindenhol nagy Indiai tantrikus buddhistaként ismerik, ahol vadzsrajána buddhizmust gyakorolnak, mégis különösen a tibeti buddhizmusban tartják nagy becsben, mivel neve egybeforrt Nāropā hat jógájával, azoknak a magas szintű jógagyakorlatoknak a rendszerével, melyek révén elsajátíthatók az annutarajógatantra beteljesítő szakaszához szükséges képességek.
Tartalomjegyzék |
Életrajz [szerkesztés]
India északkeleti részén vagy Bengálban született és egy nemesi családban nőtt fel. Nevelése arra irányult, hogy átvegye apja címét és trónját, és a buddhista tanításokat és a Bráhmanák tanításait is megkapta. Már nyolc éves korában kinyilvánította azt a kívánságát, hogy tanulni szeretne. Kérésére 11 éves korában megengedték neki, hogy Kasmírba utazzon tanulni. Néhány forrás szerint maga az odaút három évig tartott. Más forások azt mondják, hogy éppen a tanulmányaira fordított idő tartott három évig és miután hazatért, tanulmányait otthon folytatta, míg nem 1032-ben , 16 évesen feleségül nem vett egy Bráhmana lányt, Vimalapidít . A házasság nyolc évig tartott, azután befejeződött a kapcsolat és ekkor visszatért Kasmírba. Ott felavatták és folytatta tanulmányait.
28 éves korában a Nalanda melleti Pullahariba költözött. Ott, az első buddhista egyetemen, ahol nagyszámban voltak tudósok és tanulók, további tanításokat kapott és ő maga lett az egyetem apátja.
Egy nap meglátogatta egy öregasszony, akit az elbeszélések Vadzsraváráhí Dákiní megtestesülésének tartanak. Rávilágított Nárópa előtt a meditáció gyakorlati tapasztalatának fontosságára és azt tanácsolta neki, hogy keresse fel Tilopa mestert.
Naropa erre elhagyta Nalandát és a a buddhista rendet, és felkutatta Tilopát, akit hosszú keresés után Kelet-Indiában talált meg. Tilópa kemény tanításoknak vetette alá Naropát, hogy fejlessze a tudatát, amivel már kész volt a megvilágosodásra. Gyakorlatokkal edzette a koncentrációját, tudatának erejét, és tudatának élességét – a tudat három nyilát, hogy elérhesse a végső megvalósítást. Ezzel egyidőben titkos tanításokba vezette be.
Abban a 12 évben, ameddig Naropának Tilopa megtalálása tartott éppúgy, mint a rákövetkező tizenkét évben, az a feladat állt előtte, hogy a buddhista tanítások tisztán intellektuális megértéséből a Tudat természetének mély, belső megértéséhez és a tanítások alkalmazásához jusson el.
Naropa a megvilágosodást végül egy nagyon nem szokványos módon érte el, amikor egy nap mesterétől egy újabb tanítást.kért, de ehelyett Tilopa a fejére ütött a cipőjével. Ezáltal hullottak le az utolsó fátylak is Naropa tudatáról, és megvalósította a Mahamudrát.
Ezután 21 évet töltött el Pulahariban, ahol a Dharmát tanította.
Nárópa hat jógája [szerkesztés]
A Tilopától kapott legfontosabb tanításokat hat meditációs módszerben foglalta össze. Ezeket ma Naropa Hat Jógájának nevezzük. Magasabb gyakorlatoknak tartják őket, és a buddhista tanítók ezeket teljes egészében csak néhány , tapasztalt tanítványnak adják át, mert nagyon erős hatással vannak a tudatra. Naropa ezeket a meditációkat tanítványának, Marpának, a fordítónak adta tovább. Naropa egy másik fontos tanítványa Niguma volt, akiről a legtöbbször mint tantrikus társnőjeként, néha pedig a testvéreként beszélnek, (ami onnan ered, hogy a tibeti cham no kifejezés nem egyértelmű és a társnő a Shanga-Kagyü iskolában különös jelentőséggel bír.)
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Encyclopedia of Asian Philosophy ed. Oliver Leaman. Routledge: 2001. ISBN 0415172810 pg 282
- ↑ "Notes on the Origin of Some Quotations in the Sekoddeśaṭīkā of Naḍapāda" by M. Nihom. Indo-Iranian Journal 27 (1984) pg 17
- ↑ ni gu ma ( b. 10th cent. )
Hivatkozások [szerkesztés]
- The Life and Teaching of Naropa by Herbert V Gunther. Shambhala Publications 1999 Massachusetts. ISBN 1-56957-110-4
- The Life of Marpa the Translator, Seeing Accomplishes All. Tsang Nyon Heruka Translated by the Nalanda Translation Committee. Shambhala Publications 1995 Boston. ISBN 1-57062-087-3 (pbk.)
- The Life Story of Naropa by Kenpo Chodrak Rinpoche. Published in Kagyu Life International No's 3 & 4,1995 San Francisco.
- The Golden Kagyu Garland, A History of the Kagyu Lineage, adapted by Bruce Tarver. Published in Buddhism Today Issue 15, 2005
- 2nd Dalai Lama. Tantric Yogas of Sister Niguma, Snow Lion Publications, 1st ed. U. edition (May 1985), ISBN 0937938289 (10), ISBN 978-0937938287 (13)
- Nárópa élete és tanításai. (ford. Dr. Hornok Sándor) Budapest 1997.
- Csögyam Trungpa: Az illúzió játéka - Naropa élete és tanításai; Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, Budapest, 1999
- sgam po pa bsod nams rin chen (szerző): tai lo nA ro rnam thar (cím)
- shAkya rin chen(szerző): nA ro pa'i rnam thar

