Mozart: 35. szimfónia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Wolfgang Amadeus Mozart „Haffner” becenevet viselő K. 385-es No. 35-ös D-dúr szimfóniája egyike a szerző legismertebb műveinek.

Négy tételből áll:

  1. Allegro con spirito
  2. Andante
  3. Menuetto
  4. Finale. Presto

A salzburgi korszak végleg lezárult az alkotó életében: a 80-as évek elején Mozart Bécsbe költözött és megpróbált mint „szabad” művész érvényesülni. Kezdetben úgy látszott, ez sikerült is: 1782 júliusában bemutatták Szöktetés a szerájból című daljátékát. Kevéssel a bemutató után elkészül az a többtételes zenekari műve, amelyet Sigmund Haffner, jeles salzburgi közéleti férfiú nemesi rangra emelése alkalmából komponált. A Haffner család – akinek nevét a 250-es Köchel-számú szerenád is őrzi – újabb szerenádot kért Mozarttól, aki a régi barátságra való tekintettel szívesen teljesítette kérésüket. Nagy elfoglaltsága közepette, gyakran éjszakákon át komponálta a művet, és amint elkészült egy tétellel, azt nyomban Salzburgba küldte apjának. Később az egész művet visszakérte, hogy Bécsben előadassa, ekkor azonban a szerenádmuzsikában szokásos Indulót, valamint egy menüettet elhagyott belőle, és az ilyen módon négytételesre redukált művet mint szimfóniát mutatta be bécsi hangversenyén (mint akkoriban nevezték: „akadémián”).

1783 februárjában így írt apjának: „Az új Haffner-szimfónia egészen meglepett, mivel abból egyetlen szóra sem emlékeztem már. Egészen hatásos darab lehet.”

Az első tétel ünnepi fényben ragyog, s ezt a fényt nagy hangközökben merész lendülettel mozgó, pregnáns ritmikájú főtémájától nyeri, amely – Joseph Haydn példáját követve – úgyszólván állandóan jelen van a tétel egész folyamán. A lassú tétel a bécsi szerenád-muzsikák kedélyes-érzelmes világát idézi fel, akárcsak a menüett. A finálé főtémája a Szöktetés időbeni közelségére utal: Ozmin híres „akasztófa-áriájának” témájára ismerünk benne.

  • zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap