Mercedes-Benz E-Class

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mercedes-Benz E 350

A Mercedes-Benz E-osztály a Mercedes-Benz által, különböző motor- és karosszériakínálatban gyártott felső-középkategóriás gépkocsi. A széria története az 1950-es évekig nyúlik vissza. Az E-osztálybeli autók a tartósságukról ismertek, így – főleg a W124-est és a W211-est – sok országban taxiként is használják. A Mercedes ebből az osztályból különleges célokra is gyárt autókat, például a rendőrség, vagy átalakítva a mentők számára is.

W120 'Ponton'[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első modern, közepes méretű E-nek tekinthető Mercedes a W120 'Ponton' volt. 1953-ban mutatták be, 1962-ig gyártották.

W110 'Fintail'[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mercedes-Benz W110

A Ponton utódja, a W110 'Fintail' 190 1962-ben jelent meg. Ez volt a nevezetes fecskefarkú Mercedes. 1965-ben hathengeres motorral is gyártani kezdték, miközben megmaradtak a négyhengeresek is.

W114/W115 'stroke-8'[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A W115 modellt 1968-ban mutatták be. Az elterjedtebbek a W114-esek voltak hathengeres motorral, a W115-öt négy- és öthengeres erőforrással adták, utóbbi már dízelmotor volt, ami ekkor jelent meg először. Felárral turbófeltöltővel is lehetett rendelni. Ekkor jelent meg a kínálatban az első injektoros (benzinbefecskendezős) motor is, a hathengeres, 185 lóerős 280E (einspritz).

W123[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1968-tól gyártott W115-ös modell kiváltására kibocsátották a W123-at. Hivatalosan 1976-tól gyártották, és hamar komoly népszerűségre tett szert. Különösen a Diesel 240D (majd később a 300D) motoros változat volt kedvelt. Bemutatkozott a 2300 köbcentiméteres 230E, négyhengeres injektoros motor is. Ebben a sorozatban jelent meg az ötfokozatú sebességváltó, a szervokormány az alapfelszereltség része volt. 1979-ben bemutatták az ABS-t és a légzsákot is. A karosszéria szedán, kupé és estate formában készült.

W124[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezzel a modellel jelent meg az „E” típusjelzés, igaz, csak 1993-ban. A W124-esben már csak egy karburátoros motor volt, megjelent a soros hathengeres dízelmotor és a 3 literes benzines. Külön rendelésre 4200 és 5000 köbcentiméteres V8-as motorral is lehetett rendelni. A háromsebességes automata váltót leváltotta a négysebességes, de a nagy motoros változatokhoz ötsebességes elektronikus vezérlésű automata váltó tartozott. A karosszéria változatok között feltűnt a kabrió is.

W210[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mercedes-Benz E 240 (W210)

A W210-es széria 1995-ben mutatkozott be, és a középkategória felső végén és a luxuskategória határán helyezkedett el. Jellegzetes kör alakú fényszórói a ’60-as évekre emlékeztettek. A motorpaletta ismét bővült: a benzinesek között már csak befecskendezésesek voltak, amelyeket dupla vezérműtengellyel és hengerenként négy szeleppel gyártottak. Megújultak a dízelmotorok is: mindegyik közvetlen befecskendezést és elektromos üzemanyag ellátást kapott. A négysebességes mechanikus váltók végleg eltűntek. A biztonsági felszereltség rendkívül nagyot fejlődött, kívánságra négy légzsákkal és „Isofix” biztonsági gyermekülésekkel is lehetett rendelni.

1999 szeptemberében bemutatták a frissített változatot, ami vizuális, mechanikai és minőségi javulással is járt. A ráncfelvarrás során több mint 1500 dolgot módosítottak, például az oldalindexek a visszapillantó tükrökbe kerültek. Természetesen frissítették a motorpalettát is, ennek során került be a friss E-osztályba például a „Common rail” (a közvetlen üzemanyag-befecskendező rendszer továbbfejlesztett változata) dízelmotor. A többi között is csak közös nyomócsöves turbódízelek voltak. A két legerősebb a soros hathengeres 320 CDI és az öthengeres 270 CDI. A korábbi automata sebességváltókat felváltotta az új, ötsebességes szekvenciális („tiptronic”) váltó.

W211[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A W211-es sorozat 2002-ben indult, és – még az amerikai megjelenés előtt – a Men in Black – Sötét zsaruk 2. című filmben is bemutatkozott. Külső megjelenésében sokban emlékeztetett az előző, W210-es modellre. Ismét bővült a motorpaletta: megjelent a V6-os és V8-as CDI, utóbbi 310 lóerős teljesítménnyel és 730 Nm nyomatékkal. Újdonság volt a hat- és hétsebességes „G-tronic” váltó, emellett tovább fokozták az autó biztonságát. Elektromechanikus féket kapott (SBC), ahol a fékpedál nincs közvetlen kapcsolatban a kerekekkel ez a rendszer hibái miatt a 2006 utáni modellekben már nem található meg. Van ötfokozatú automata váltós és hétfokozatú automata váltós változat is.[m 1] A manuális váltóval szerelt diesel gépkocsik 3 literrel kevesebbet fogyasztanak, mint az automaták. 2005-ben bevezették a W211 alapjaira épülő W219 CLS-Class 4-ajtós kupét, melyben szintén volt SBC. 2006-ban megújították a szériát, a Sensotronicot elvetették, beépítettek egy ütközéselhárító rendszert. Új motorok is megjelentek, az E-osztály legnagyobb erőforrásai, az 5 és 5,5 literes E500 (az USA-ban E550). 2007-től közös nyomócsöves, közvetlen befecskendezésű dízelmotort is alkalmaztak. A legjobb diesel motorok a 270CDI és a 320CDI.

W212[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mercedes-Benz E250 (W212)

A W212-est a 2009-es Genfi Autószalonon mutatták be, és ez váltotta a W211-est (előzetesen már 2008. december 8-án megjelentek róla képek az interneten). Új E 200 CGI és E 230 CGI, közvetlen befecskendezésű motorok jelentek meg benne, és a vezetési kényelmet és biztonságot segítő új funkciók is bemutatkoztak (holttérkamera, sávelhagyásra figyelmeztető és ütközés-elhárító rendszer stb.). A 2010-es felújításba behajtható visszapillantó tükrök kerültek, és érintőképernyős vezérlő rendszert építettek be. A karosszéria változatok: négyajtós szedán, ötajtós kombi, kétajtós kupé és kétajtós kabrió.

W212 AMG (E63 AMG, E63 AMG 4MATIC, E63 AMG 4MATIC S)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg 6.2L-es V8-as 386KW (518Le)

2013-tól az eddigiektől eltérően az E63 AMG-nek három különböző változata van:

- E63 AMG - hátsó kerék hajtás, 5,5l-es V8-as biturbó, 410KW (557Le)

- E63 AMG 4MATIC - összkerék hajtás 5,5L-es V8-as biturbó, 410KW (557Le)

- E63 AMG 4MATIC S - összkerék hajtás 5,5L-es V8-as biturbó, 430KW (585Le)

W213[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 213-as modell a 212-es modell utódja (következő generáció). Várható bemutatása 2015.

Megjegyzések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Az ötfokozatú automata váltónál jelentkeztek gyári hibák.[forrás?]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Mercedes-Benz E-Class című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Mercedes-Benz E-Class témájú médiaállományokat.