Ugrás a tartalomhoz

Mazsola (televíziós sorozat)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Mazsola
Műfajmese

ÍróBálint Ágnes
Rendező
Hang

Formátum1,37:1
Ország Magyarország
Nyelvmagyar
Epizódok135
Gyártás
Részenkénti játékidő11 perc
GyártóMagyar Televízió
Sugárzás
Eredeti adóMagyar Televízió
Eredeti sugárzás1963. november 6.1968
Státuszbefejezett
KorhatárKorhatár nélkül megtekinthető Korhatár nélkül megtekinthető
Kronológia
KövetkezőMazsola és Tádé (1969-1971)
SablonWikidataSegítség

A Mazsola magyar televíziós bábfilmsorozat, amely főszereplője Mazsola, az apró zöld kismalac. A kesztyűs báb technikával készített sorozat forgatókönyveit Bálint Ágnes írta, a főszereplőket pedig Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István szólaltatták meg illetve mozgatták. A kedves humort és szeretni való karaktereket felvonultató történetek gyermekek és a felnőttek számára egyaránt jó példával járulnak elő hétköznapi konfliktusok megoldására. A sorozat első része 1963. november 6-án került a képernyőkre, 1969-ben pedig elindult a folytatás is, Mazsola és Tádé címmel.

A tv-sorozat születése

[szerkesztés]

A Rádió- és Televízióújság 1964 januárjában leközölt interjújában Bálint Ágnes elmesélte, hogy Mazsola figuráját Bródy Vera rajza ihlette, amely egy másik bábműsorban szereplő malac nyomán készült, aki azért méltatlankodik, mert vasárnap is hétköznapi moslékot kap. Az írónő hazavitte és bekeretezte a duzzogó malac bábtervét, amely később fontos szerepet játszott Mazsola megalkotásában. Az írónő abból indult ki, hogy nincs rossz gyerek vagy jó gyerek, hiszen a gyerekek még nem tudják, mi a rossz meg a jó. A siker igazi záloga az volt, hogy Mazsola pont olyan, mint egy kisgyerek, rosszaságaival és jóságaival együtt.

A Mazsola gyámjaként meghatározható másik főszereplőt, Manófalvi Manót, azaz Manócskát Bálint Ágnes napi vonatútjai során formálta meg, látva a sok türelmetlen szülőt az utazók között. Manócska türelmes, megfontolt és bölcs szülő, aki sosem kiabál.

A sorozat sikeressé vált. "Immár kétségtelen: Mazsolából – röpke két hónap leforgása alatt – sztár lett!" - írja az 1964-es interjú riportere. A siker bizonyítéka, hogy 1964-ben a Rádió- és Televízió Újság szilveszteri címlapján is Mazsola kíván boldog új évet.

1969-ben az alkotók úgy érezték, hogy valami frissítésre lenne szükség. Ekkor került bele a történetbe a kistestvér szerepében Tádé, a tengerimalac, hogy Mazsola és Manócska olyan helyzetekre reflektálhassanak, amik olyankor fordulnak elő, ha kistestvér érkezik a családba. A nézők hamar a szívükbe fogadták Tádét, akit Váradi Hédi szólaltat meg.

Rövid tartalom

[szerkesztés]

A vidám történetekben Mazsola és Manócska hétköznapjait követhetjük nyomon. Miután egy széllökés következtében Manócska elveszti otthonát, egy karimás kalapot, új lakhely után néz. Így akad rá egy méretes tökre, amelyet kiváj, majd ajtót, ablakot, kéményt, illetve házszámot helyez rá. Nem sokkal később Mazsola, a kismalac, akit apró termete miatt a gazda elűzött otthonról, elkezdi csócsálni a tököt. Fenti tevékenysége miatt Manócska kezdetben nem látja szívesen, végül azonban megesik rajta a szíve és befogadja. A történeteket Mazsola barátai, Fülöpke, a nyúl, Egérke, az egér, Menyus, a medve, valamint az öreg Varjú bácsi színesítik.

Gyártás

[szerkesztés]

Készítette a Magyar Televízió.

Szereplők

[szerkesztés]

Epizódlista

[szerkesztés]

Mazsola

[szerkesztés]
Epizód Évad Cím
1. 1. Távirat a Manónak
2. 2. Az ehető ház
3. 3. A csutkababa
4. 4. Valaki fürdene
5. 5. Mazsola fél
6. 6. Az öreg malac
7. 7. Mese a zöld disznóról
8. 8. A vásárfia
9. 9. A mérges kutya
10. 10. Befagyott a tócsa
11. 11. A hóember
12. 12. A cserépmalac
13. 13. Az igazi zölddisznó
14. 14. Tavalyi bogáncs
15. 15. Ejnye, Mazsola
16. 16. A ládika
17. 17. A vadmalac
18. 18. Dinnyemagok
19. 19. A másik zölddisznó
20. 20. A narancskrém
21. 21. Csutkababa hőse
22. 22. A mutatvány
23. 23. A tavasz hírnöke
24. 24. Kel már a cukrászda
25. 25. Tökmag uzsonna
26. 26. Innen jól látni!
27. 27. Ki az okosabb?
28. 28. A béka
29. 29. A jószívű halacska
30. 30. Földalatti jóbarát
31. 31. Csip-csip csóka
32. 32. Nagytakarítás
33. 33. Gyöngyvirág
34. 34. Az új kerítés
35. 35. Az oltás
36. 36. A kerek kő
37. 37. A törött tükör
38. 38. Rezsőke
39. 39. Nem mindegy
40. 40. A sárkány
41. 41. Bál a Nagyréten
42. 42. Felhőtlen ég
43. 43. Megérett a dinnye
44. 44. A legkedvesebb
45. 45. Varjú bácsi esernyője
46. 46. Váratlan vendégek
47. 47. Parancsolj Egérke!
48. 48. Télapót várjuk
49. 49. Mazsola fázik
50. 50. Mazsola muzsikál
51. 51. Egérharag
52. 52. Rezsőke tanácsa
53. 53. A fodrászok
54. 54. A jelmezbál
55. 55. Turkálosdi
56. 56. Hétköznap, kedves nap
57. 57. A repülő malac
58. 58. A gyáva nyúl
59. 59. A gyáva malac
60. 60. Bableves
61. 61. A gumiorr
62. 62. Mindenki padja
63. 63. Dióbélleves
64. 64. Kié legyen?
65. 65. Fülöpke nem ér rá
66. 66. A taplósapka
67. 67. A tánciskola
68. 68. Messze van
69. 69. Csoportkép
70. 70. Az évszázad turkálása

Mazsola kalandjai

[szerkesztés]
Epizód Évad Cím
71. 1. A hófúvás
72. 2. Úgyis megmondlak!
73. 3. A kirándulás
74. 4. A híres malac
75. 5. A tél örömei
76. 6. Egy lovagias malac
77. 7. Kukoricakedvelők kupája
78. 8. Farsangi móka
79. 9. Emlékezetes nap
80. 10. Manócska szárnya
81. 11. Elúszik a sajtunk
82. 12. Külön kuckó
83. 13. Ugyanaz a tüske
84. 14. A szerény ibolya
85. 15. A bodzapuska
86. 16. A kígyó
87. 17. A teknő
88. 18. Derűre ború
89. 19. Nehéz veszíteni
90. 20. Egérmama barátnője
91. 21. A farkas
92. 22. Rágcsálók és turkálók
93. 23. A tökéletes játszótárs
94. 24. Bajnoki táblázat
95. 25. Földi szeder
96. 26. A bajkeverő
97. 27. Az új ház
98. 28. A Csutkababa háza
99. 29. A homlokzat
100. 30. A forrás
101. 31. Sült kukorica
102. 32. A nagy üzlet
103. 33. A kerti törpe
104. 34. A vigasztaló agyag
105. 35. Újesztendő, vígságszerző
106. 36. Nehéz kimondani
107. 37. Az aranydió
108. 38.
109. 39.
110. 40.
111. 41.
112. 42.
113. 43.
114. 44.
115. 45.
116. 46.
117. 47.
118. 48.
119. 49.

Mese- és hangoskönyvekben

[szerkesztés]

A 60-as és 70-es években megjelentek még a "Mazsola" könyvtrilógia, amiket Bálint Ágnes írt a Mazsola, majd a Mazsola és Tádé című bábfilmsorozatok forgatókönyvei alapján. A hangoskönyvek viszont 2006 és 2008 között jelentek meg.

Könyvek

[szerkesztés]
  • Mazsola (meseregény, 1965)
  • Megint Mazsola (meseregény, 1966)
  • Mazsola és Tádé (meseregény, 1971)
  • Mazsola (képes mesekönyv, 1980)

Hangoskönyvek

[szerkesztés]
  • 2006 Bálint Ágnes: Mazsola
Előadja: Für Anikó - hangoskönyv CD
  • 2007 Bálint Ágnes: Megint Mazsola
Előadja: Für Anikó - hangoskönyv CD
  • 2008 Bálint Ágnes: Mazsola és Tádé
Előadja: Für Anikó - hangoskönyv CD

Érdekességek

[szerkesztés]
  • Bálint Ágnes elbeszélése szerint, amikor megtalálta Bródy Vera rajzát, mindjárt felhívta Havas Gertrúdot, hogy akar-e malac lenni? - Akarok! - válaszolta Trudi. Megkönnyítette az írást, hogy közben már hallotta Mazsola hangját.
  • 1964 májusában Mazsola panaszkodik egy újságcikkben, hogy felhasználják a nevét olyan könyvek reklámozására, amik a testvéréről szólnak, pedig neki nincs is testvére.
  • 1964 májusában nívódíjban részesült Bródy Vera a bábfigurák tervezéséért és Havas Gertrúd Mazsola megformálásáért.

További információk

[szerkesztés]
  • Mazsola a Hungarian Movie Database oldalon (magyarul)
  • Mazsola a Gyerektvtort.blogspot.hu-n (magyarul)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]