Martinkó András-díj
A Martinkó András-díj egyike a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díjaknak. A díjat 1996-ban alapították, minden évben az előző év legjobbnak ítélt XIX. százados irodalomtörténeti tanulmányának írója kapja.
Az Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete ezzel a díjjal az életében sokat mellőzött, de kutató személyiségével, tudós etikájával és egész életművével példaadó Martinkó Andrásnak (1912–1989) állít emléket. A XIX. századi osztály 1996 júniusában bejelentett elhatározása szerint az idősebb kollégájukról, mesterükről elnevezett és évenként kiosztott díj a tudományos színvonal méltó elismerése lehet az e korszak irodalomtörténetével foglalkozók számára.
A Martinkó-díj odaítélése nem életmű és nem könyv értékelését jelenti, hanem az előző év legjobb tanulmányát jutalmazza a XIX. századi irodalom anyagában. A kuratórium az MTA Irodalomtudományi Intézetének XIX. Századi Osztályából és a már jutalmazottakból áll: minden januárban ők választják ki az elmúlt évben megjelent anyagból a legszínvonalasabb tanulmányt. Ennek szerzője a február elsejét, Martinkó András halálának napját megelőző (vagy követő) szombaton veszi át az emlékérmet.
A Martinkó Andrást ábrázoló érmet Gulácsy-Horváth Zsolt szobrászművész készítette el.
Díjazottak
I. kerület Attila út 91.
- 1997: Imre László (Műfaji diifferenciálódás és nemzeti identifikáció. A magyar regény a múlt század derekán)
- 1998: S. Varga Pál ("Az ember véges állat". Kölcsey irodalomfelfogásának kultúrantropológiai hátteréről)
- 1999: Tarnói László (Értékítéletek a magyarországi német nyelvű irodalmi életben a XVIII–XIX. század fordulóján)
- 2000: Szajbély Mihály (A rege és rokonműfajai a XIX. század elejének magyar irodalmában)
- 2001: Mezei Márta („Magamat ragyogtatom”. Közelítések a Fogságom naplójához)
- 2002: Gere Zsolt (Vörösmarty és Horvát István eszmetörténeti kölcsönhatása)
- 2003: Takáts József (Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett)
- 2004: Porkoláb Tibor (A „dicsőség temploma”-képzet és a bárdköltészeti szerephagyomány)
- 2005: Margócsy István (A király mulat. Fejedelmi csábítás a magyar romantikában, 2000, 2004 szeptember)
- 2006: Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna (Ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény Szatmárból, ItK, 2005/1)
- 2007: Eisemann György (Egy kézirat közegváltása: a konverzivitás mint olvasástapasztalat, Alföld, 2006/8. sz.)
- 2008: Hász-Fehér Katalin (Az intencionáltság szintjei a szerzői és a kiadói kötetekben)
- 2009: T. Szabó Levente (Az irodalmi hivatásosodás és az írói szolidaritás új formái a 19. század közepén: a Magyar Írói Segélyegylet esete, Irodalomtörténet 2008/3.)
- 2010: Szilágyi Márton (Párhuzamos börtöntörténetek. Kazinczy Ferenc és Andreas Riedel)
- 2011: Balogh Piroska ("Orpheus, sive Philosophia." Kazinczy folyóirata Bacon felől olvasva)
- 2012: Labádi Gergely (A természet könyvét olvasni. A megértés metaforái a 18–19. század fordulóján)
- 2013: Czifra Mariann (Szövegek hálójában. A Kazinczy-levelezés kánonképző szerepe a nyelvújítás narratívájában)
- 2014: Tóth Orsolya (Kazinczy Win(c)kelmann-t olvas. Holmi, 2013, augusztus, 978–995.)
- 2015: Csörsz Rumen István (Pönögei Kis Pál, avagy Petőfi és a közköltészet = Ki vagyok én? Nem mondom meg: Tanulmányok Petőfiről, szerk. Szilágyi Márton, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014, 203–226.)
- 2016: Vaderna Gábor (A bárdköltészet lehetőségei: Berzsenyi Dániel 1803-as költeményei)
- 2017: Gyimesi Emese („Mama meséit kiadják”. A nyilvános és a privát szféra összjátéka a Szendrey-Horvát család írásgyakorlatában)
- 2018: Bolonyai Gábor („Átkoszta makverő”, avagy Arany János Aristophanés-fordítása a korabeli európai fordítói gyakorlat tükrében = „Óhajtom a classicus írók tanulmányát”. Arany János és az európai irodalom)
- 2019: Ruttkay Veronika („Már akár igazi akár ál”: Az Osszián és a naiv eposz problémái = Rejtőzködő Kalliopé: Tanulmányok Arany János Naiv eposzunk című írásáról, reciti, Budapest, 2018, 65–101.)[1]
- 2020: Gulyás Judit (Női műfaj volt-e a mese? Mesemondók, mesegyűjtők, meseírók = Nőszerzők a 19. században: lehetőségek és korlátok, szerk. Török Zsuzsa, reciti, Budapest, 2019, 293‒335.)[2]