Martinkó András-díj

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Martinkó András-díj egyike a Magyar Tudományos Akadémia által alapított díjaknak. A díjat 1996-ban alapították, minden évben az előző év legjobbnak ítélt XIX. százados irodalomtörténeti tanulmányának írója kapja.

Az Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete ezzel a díjjal az életében sokat mellőzött, de kutató személyiségével, tudós etikájával és egész életművével példaadó Martinkó Andrásnak (1912–1989) állít emléket. A XIX. századi osztály 1996 júniusában bejelentett elhatározása szerint az idősebb kollégájukról, mesterükről elnevezett és évenként kiosztott díj a tudományos színvonal méltó elismerése lehet az e korszak irodalomtörténetével foglalkozók számára.

A Martinkó-díj odaítélése nem életmű és nem könyv értékelését jelenti, hanem az előző év legjobb tanulmányát jutalmazza a XIX. századi irodalom anyagában. A kuratórium az MTA Irodalomtudományi Intézetének XIX. Századi Osztályából és a már jutalmazottakból áll: minden januárban ők választják ki az elmúlt évben megjelent anyagból a legszínvonalasabb tanulmányt. Ennek szerzője a február elsejét, Martinkó András halálának napját megelőző (vagy követő) szombaton veszi át az emlékérmet.

A Martinkó Andrást ábrázoló érmet Gulácsy-Horváth Zsolt szobrászművész készítette el.

Díjazottak[szerkesztés]

  • 1997: Imre László (Műfaji diifferenciálódás és nemzeti identifikáció. A magyar regény a múlt század derekán)
  • 1998: S. Varga Pál ("Az ember véges állat". Kölcsey irodalomfelfogásának kultúrantropológiai hátteréről)
  • 1999: Tarnói László (Értékítéletek a magyarországi német nyelvű irodalmi életben a XVIII–XIX. század fordulóján)
  • 2000: Szajbély Mihály (A rege és rokonműfajai a XIX. század elejének magyar irodalmában)
  • 2001: Mezei Márta („Magamat ragyogtatom”. Közelítések a Fogságom naplójához)
  • 2002: Gere Zsolt (Vörösmarty és Horvát István eszmetörténeti kölcsönhatása)
  • 2003: Takáts József (Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett)
  • 2004: Porkoláb Tibor (A „dicsőség temploma”-képzet és a bárdköltészeti szerephagyomány)
  • 2005: Margócsy István (A király mulat. Fejedelmi csábítás a magyar romantikában, 2000, 2004 szeptember)
  • 2006: Demeter Júlia és Pintér Márta Zsuzsanna (Ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény Szatmárból, ItK, 2005/1)
  • 2007: Eisemann György (Egy kézirat közegváltása: a konverzivitás mint olvasástapasztalat, Alföld, 2006/8. sz.)
  • 2008: Hász-Fehér Katalin (Az intencionáltság szintjei a szerzői és a kiadói kötetekben)
  • 2009: T. Szabó Levente (Az irodalmi hivatásosodás és az írói szolidaritás új formái a 19. század közepén: a Magyar Írói Segélyegylet esete, Irodalomtörténet 2008/3.)
  • 2010: Szilágyi Márton (Párhuzamos börtöntörténetek. Kazinczy Ferenc és Andreas Riedel)
  • 2011: Balogh Piroska ("Orpheus, sive Philosophia." Kazinczy folyóirata Bacon felől olvasva)
  • 2012: Labádi Gergely (A természet könyvét olvasni. A megértés metaforái a 18–19. század fordulóján)
  • 2013: Czifra Mariann (Szövegek hálójában. A Kazinczy-levelezés kánonképző szerepe a nyelvújítás narratívájában)
  • 2014: Tóth Orsolya (Kazinczy Win(c)kelmann-t olvas. Holmi, 2013, augusztus, 978–995.)
  • 2015: Csörsz Rumen István (Pönögei Kis Pál, avagy Petőfi és a közköltészet = Ki vagyok én? Nem mondom meg: Tanulmányok Petőfiről, szerk. Szilágyi Márton, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2014, 203–226.)

További információk[szerkesztés]