Magnetotaktikus baktériumok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magnetotaktikus baktériumok olyan baktériumok, amelyekben 50 nanométeres magnetit kristályok, egyenletes láncszerű elrendeződésben, egy füzért alkotnak a baktérium testén belül. A nanokristályok lánca egy hártyával határolt zsákban, a magnetoszómában helyezkedik el. A magnetit kristályok szép sajátalakúak, ezt az alakot a testszövetek segítségével alakítja ki az élőlény.

A magnetotaktikus baktériumok a bennük végighúzódó mágneses kristálylánccal érzékeli a térbeli helyzetét, elsősorban a tér mágneses viszonyai alapján. Hogyan? A láncot alkotó magnetit mágneses ásvány. Ideális próbatest a mágneses tér észlelésére, mert a füzérek a külső mágneses erő hatására beállnak a környezet mágneses erővonalainak irányába.

Kétféle magnetotaktikus baktérium van. Az egyiknél a csilló felőli végén van a délinek nevezhető pólus, a másiknál megfordítva, a csillónál az északi pólus helyezkedik el. A magnetotaktikus baktériumokat föl lehet használni kis mennyiségben rendelkezésre álló anyagok mágneses tulajdonságainak föltérképezésére. Ilyet a legutóbbi vizsgálatok esetében a marsi meteoritokon végeztek.

Mérések magnetotaktikus baktériumokkal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A magnetotaktikus baktériumok élő kis mágnesek. Alkalmasak arra, hogy érzékeljék az igen kicsiny mágneses tereket is. Ma már az ásványtanban kihasználják azt a tulajdonságukat, hogy a vizsgált mintadarabon a mágneses szemcsék fölött helyezkednek el. Ilyen vizsgálatokat marsi meteoritokon is elvégeztek. Az ALH77005 és a Yamato-000097 shergottitokban a magnetotaktikus baktériumokkal végzett vizsgálat alapján a barna olivin kristályokat találták mágneses tulajdonságúnak.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]