Magassági betegség
A nagy tengerszint feletti magasság jelentős hatást gyakorol az emberi szervezetre. Már 2100 méterrel a tengerszint felett elkezd csökkenni a vér oxigénnel való telítettsége.[1][2] Ehhez az állapothoz az emberi szervezet rövid és hosszú távon képes alkalmazkodni: magasabb területeken szaporább légzésszámra, gyorsabb szívműködésre és az erek kitágulására van szükség. Hosszabb távon a magaslati élőhelyeken élő emberek szervezete megváltozik, vérük több oxigént képes szállítani. Azonban egy adott magasság felett - ezt általában 8000 méter körül adják meg - a levegőben levő oxigén parciális nyomása annyira lecsökken, hogy az emberi szervezet elérkezik alkalmazkodóképessége határához.
A tengerszint feletti magasság hatásai
Az emberi test legjobban azon a tengerszint feletti magasságon működik, ahol a légnyomás 101325 Pa vagy 1013,25 millibar (vagyis 1 atmoszféra). A tengerszinten a levegő oxigéntartalma (O2) 20,9%, így az oxigén parciális nyomása kb. 21 kPa. Az egészséges emberi testben ez a nyomás elegendő, hogy a vérben található vastartalmú oxigéntranszport molekula, a hemoglobin reverzibilisen megkösse és a tüdőktől a test többi részébe szállítsa.[3]
A tengerszint feletti magasság növekedésével a légköri nyomás a magassággal exponenciális arányban csökken. A levegő ritkábbá válik, tehát ugyanolyan térfogatú levegőben lévő gázok mennyisége kisebb. Az oxigén nyomása is - a levegőt alkotó többi gázhoz hasonlóan - a magassággal exponenciálisan csökken. Mindeközben az O2 százalékos aránya változatlanul 21% körüli értéken marad (ez mintegy 100 km tengerszint feletti magasságig igaz). Ugyanolyan térfogatú magaslati levegőben tehát kevesebb és kisebb nyomású oxigén van.[4] Összehasonlításul ez a nyomás 5000 méter tengerszint feletti magasságban, a Mount Everesten létrehozott alaptábor magasságán már csak fele a tengerszinten mért nyomásnak, míg a Mount Everest csúcsán már csak harmada.[5] Amikor az oxigén parciális nyomása lecsökken, a megfelelő oxigénellátás érdekében a szervezet megpróbál alkalmazkodni:[6] szaporább lesz a légzés (hogy több levegő és oxigén jusson el a tüdőkbe), felgyorsul a szívműködés (hogy az oxigénnel kevésbé telített vért gyorsabban áramoltassa a tüdők és a test többi része között), kitágulnak az erek (szintén a megnövekedett véráramlás következtében).
Az emberek kb. negyede 2500 méter feletti magasságon különféle tüneteket vehet észre magán a magassághoz történő alkalmazkodás következtében: a legenyhébb tünet a fejfájás, szédülés, gyengeség lehet. Súlyosabb esetben felléphet légszomj, aluszékonyság és az ítélőképesség elvesztése. Az erek kitágulását, a fokozott szívműködést keringési zavar követheti, ami súlyos esetben tüdővizenyőhöz, az agynyomás-fokozódáshoz vezethet. Az idegrendszeri problémák szövődménye szélsőséges esetben az eszméletvesztés, a kóma és a halál.
Az orvostudomány három magaslati régiót különböztet meg, amik az eltérő oxigénkoncentráció miatt más-más hatással vannak és más-más kezelést igényelnek:[7]
- nagy magasság - 1500-3500 m között
- nagyon nagy magasság - 3500-5500 m között
- extrém magasság - 5500 m felett
Mindhárom magaslati régióban való utazás, tartózkodás egészségügyi problémákat, a magaslati betegség tüneteit eredményezheti, a fejfájástól a magaslati tüdővizenyőig (high altitude pulmonary edema, HAPE) és agyödémáig (high altitude cerebral edema, HACE). Minél nagyobb a tengerszint feletti magasság, annál nagyobb a súlyos szövődmények kialakulásának veszélye.[8]
Az emberi szervezet alkalmazkodóképességét jelzi, hogy a Mount Everesten 5950 m magasságban (475 millibar légköri nyomáson) két évig éltek hegymászók, de feltehetően ez lehet a hosszútávú alkalmazkodás felső határa.[9] Ennél magasabban, 7500 m felett (383 millibar nyomás alatt), az alvás nehéz, az étel megemésztése szinte lehetetlen, és a tüdő- vagy agyödéma veszélye fokozottan nő.[8][10][11]
Halálzóna
A hegymászók körében „halálzónának” nevezett magasságban az oxigén nyomása annyira lecsökken, hogy az emberi test nem képes működni. A zóna legalacsonyabb pontját általában 8000 m-re (356 millibar légköri nyomás) teszik.[12] A magashegyi hegymászók körében bekövetkezett halálesetek nagy részét a halálzónában fellépő tünetek okozzák, vagy közvetlenül (a szervezet nem képes tovább működni) vagy közvetve (a stressz miatt rossz döntéseket hoznak vagy a fizikai gyengeség, rosszullét miatt baleseteket szenvednek). A halálzónához az emberi szervezet mai ismeretek szerint nem képes alkalmazkodni: a test gyorsabban éli fel oxigéntartalékait, mint ahogyan azt a levegőből pótolni tudja. Huzamosabb tartózkodás a halálzónában kiegészítő oxigénforrás nélkül, a szervezet működésének zavaraihoz, eszméletvesztéshez és végül halálhoz vezet.[13][14][15]
A halálzóna kifejezést egy svájci orvos, Edouard Wyss-Dunant használta 1952-ben megjelent The Mountain World című művében.[16]
Kapcsolódó szócikkek
Jegyzetek
- ↑ Magassági betegség vagy "hegyi betegség". Országos Epidemiológiai Központ. [2014. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. április 4.)
- ↑ Human Adaptation to High Terrestrial Altitude, Medical Aspects of Harsh Environments (2002). Hozzáférés ideje: 2009. január 5. Archiválva 2009. január 11-i dátummal a Wayback Machine-ben
- ↑ Hypoxia, Oxygen, and Pulse Oximetry (PDF). FlightState Pulse Oximeter. [2006. november 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. december 29.)
- ↑ Légnyomás | Ember a természetben - 5. osztály | Sulinet Tudásbázis. tudasbazis.sulinet.hu. (Hozzáférés: 2017. október 13.)
- ↑ Introduction to the Atmosphere. PhysicalGeography.net. (Hozzáférés: 2006. december 29.)
- ↑ (2004) „Altitude Acclimatization Guide.”. US Army Research Inst. of Environmental Medicine Thermal and Mountain Medicine Division Technical Report (USARIEM-TN-04-05). [2009. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
- ↑ Non-Physician Altitude Tutorial. International Society for Mountain Medicine. [2011. június 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. december 22.)
- ↑ a b „Medical Problems in High Mountain Environments. A Handbook for Medical Officers” USARIEM-TN94-2, Kiadó: US Army Research Inst. of Environmental Medicine Thermal and Mountain Medicine Division Technical Report. [2009. április 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
- ↑ West, JB (2002). „Highest permanent human habitation”. High Altitude Medical Biology 3 (4), 401–407. o. DOI:10.1089/15270290260512882. PMID 12631426.
- ↑ Rose MS, Houston CS, Fulco CS, Coates G, Sutton JR, Cymerman A (1988. december 1.). „Operation Everest. II: Nutrition and body composition”. J. Appl. Physiol. 65 (6), 2545–51. o. PMID 3215854. (Hozzáférés: 2009. március 5.)
- ↑ Kayser B (1992. október 1.). „Nutrition and high altitude exposure”. Int J Sports Med 13 Suppl 1, S129–32. o. DOI:10.1055/s-2007-1024616. PMID 1483750.
- ↑ Everest:The Death Zone. Nova. PBS, 1998. február 24.
- ↑ Darack, Ed. Wild winds: adventures in the highest Andes, 153. o. (2002)
- ↑ Huey, Raymond B., Xavier Eguskitza (2001. július 2.). „Limits to human performance: elevated risks on high mountains”. J. Experimental Biology 204 (18), 3115–3119. o. PMID 11581324.
- ↑ Grocott, Michael P.W., Daniel S. Martin, Denny Z.H. Levett, Roger McMorrow, Jeremy Windsor, Hugh E. Montgomery (2009). „Arterial Blood Gases and Oxygen Content in Climbers on Mount Everest”. N Engl J Med 360 (2), 140–149. o. DOI:10.1056/NEJMoa0801581. PMID 19129527.
- ↑ Schott, Ben. „Death Zone”, New York Times , 2010. január 9.
Külső hivatkozások
- IPPA, High Altitude Pathology Institute.
 |
Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést. A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat. |
