M. Vasalis
M. Vasalis (Hága, 1909. február 13. - Roden, 1998. október 16.) holland költőnő és pszichiáter. Eredeti neve Margaretha Droogleever Fortuyn-Leenmans volt, költői álneve ('M. Vasalis', amelyből az 'M.'-et gyakran el is hagyta) lánykori nevének latinosított változata.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Vasalis orvosi majd antropológiai tanulmányokat folytatott a Leideni Állami Egyetemen, végül pszichiátriára és neurológiára szakosodott. 1939-től orvosként dolgozott Amszterdamban, később gyermekpszichiáterként Assenben és Groningenben.
Elismert művész volt, 1974-ben Constantijn Huygens-díjjal, 1982-ben pedig P.C. Hooft-díjjal tüntették ki.
Művészete [szerkesztés]
Tradicionális verseket írt, legjellegzetesebb költői eszköze a megszemélyesítések és antropomorfizmusok gyakori használata. Versei sokszor egy vagy több, a természet látványa által kiváltott gondolattal, képpel indulnak s a lírai én önreflexiójával zárulnak. Vasalis költői életművében a pillanatnyi valóság jelenségeit az örökkévalóság, időtlenség dimenziójában ábrázolja. A valóság az olvasónak kaotikus és töredezett képet mutat. A költőnő az összefüggéseket kutatja, a kaotikus valóságban fellelhető harmóniát; kapcsolatok feltárásával kísérli meg helyreállítani az egységet. Mindezek miatt Vasalis költészetét neoszimbolistának is szokták nevezni.
1940-ben debütált Parken en woestijnen (a. m. Parkok és sivatagok) című kötetével. Az ebben szereplő versekben szembetűnő az ellentétek használata (amint azt már a kötetcím is mutatja): rend és káosz, idő és örökkévalóság, kötöttségek és szabadság. Az ellentétek egyetemes emberi problémát reprezentálnak a verseiben, pl. az ember belső meghasonlottságának szimbólumaiként funkcionálnak.
1947-ben jelent meg második, De vogel Phoenix (a. m. A Főnix-madár) című kötete, amelyet kisgyermekkorában meghalt fiának, Dicky-nek ajánlott. A versekben személyes élményeit általánosabb érvényű szimbólumokká formálja. A kötet meghatározó témái a szeretet, a bánat és a költői inspiráció.
1954-es harmadik, Vergezichten en gezichten (a. m. Látképek és arcok) című kötetében központi helyet kapnak az emberi gyengeségek és a nyelvi kifejezés lehetetlensége.
1954 után néhány esszén és egy versen kívül semmit sem publikált a költő.
2002-ben, posztumusz jelent meg a De oude kustlijn (a. m. A régi partvonal) című verseskötete.
Magyarul megjelent művei [szerkesztés]
- Csipke és tulipán: versantológia. ford. Tóth Z. László. Budapest, 2007. (4 vers: Egy kis szamár, Tájak, Október, Apály)
- Franyó Zoltán: Atlanti szél. ford: Franyó Zoltán. Bukarest, 1978. (1 vers: A Vondel-park egyik fájához)
Művei [szerkesztés]
- 1940 - Onweer [egy novella]
- 1940 - Parken en woestijnen
- 1945 - Fragmenten uit een journaal [esszé]
- 1947 - De vogel Phoenix
- 1952 - Naar aanleiding van Atonaal [esszé]
- 1954 - Vergezichten en gezichten
- 1958 - Kunstenaar en verzet [esszé]
- 1960 - De dichter en de zee [válogatott versei]
- 1982 - Het ezeltje, facsimile [egy vers]
- 2002 - De oude kustlijn, nagelaten gedichten
- 2009 - De amanuensis [hét novellatöredék]
Források [szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Vasalis című holland Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. De Nederlandse en Vlaamse auteurs (szerk. G.J. van Bork és P.J. Verkruijsse). 1985. [1]
