M. Vasalis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
M. Vasalis
Vasalis (1983).jpg
M. Vasalis (1983)
Élete
Született 1909. február 13.
Hága
Elhunyt 1998. október 16. (89 évesen)
Roden
Pályafutása
Jellemző műfajok vers
Leiden

M. Vasalis (Hága, 1909. február 13. – Roden, 1998. október 16.) holland költőnő és pszichiáter. Eredeti neve Margaretha Droogleever Fortuyn-Leenmans volt, költői álneve ('M. Vasalis', amelyből az 'M.'-et gyakran el is hagyta) lánykori nevének latinosított változata.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasalis orvosi majd antropológiai tanulmányokat folytatott a Leideni Állami Egyetemen, végül pszichiátriára és neurológiára szakosodott. 1939-től orvosként dolgozott Amszterdamban, később gyermekpszichiáterként Assenben és Groningenben.

Elismert művész volt, 1974-ben Constantijn Huygens-díjjal, 1982-ben pedig P.C. Hooft-díjjal tüntették ki.

Művészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tradicionális verseket írt, legjellegzetesebb költői eszköze a megszemélyesítések és antropomorfizmusok gyakori használata. Versei sokszor egy vagy több, a természet látványa által kiváltott gondolattal, képpel indulnak s a lírai én önreflexiójával zárulnak. Vasalis költői életművében a pillanatnyi valóság jelenségeit az örökkévalóság, időtlenség dimenziójában ábrázolja. A valóság az olvasónak kaotikus és töredezett képet mutat. A költőnő az összefüggéseket kutatja, a kaotikus valóságban fellelhető harmóniát; kapcsolatok feltárásával kísérli meg helyreállítani az egységet. Mindezek miatt Vasalis költészetét neoszimbolistának is szokták nevezni.

1940-ben debütált Parken en woestijnen (a. m. Parkok és sivatagok) című kötetével. Az ebben szereplő versekben szembetűnő az ellentétek használata (amint azt már a kötetcím is mutatja): rend és káosz, idő és örökkévalóság, kötöttségek és szabadság. Az ellentétek egyetemes emberi problémát reprezentálnak a verseiben, pl. az ember belső meghasonlottságának szimbólumaiként funkcionálnak.

1947-ben jelent meg második, De vogel Phoenix (a. m. A Főnix-madár) című kötete, amelyet kisgyermekkorában meghalt fiának, Dicky-nek ajánlott. A versekben személyes élményeit általánosabb érvényű szimbólumokká formálja. A kötet meghatározó témái a szeretet, a bánat és a költői inspiráció.

1954-es harmadik, Vergezichten en gezichten (a. m. Látképek és arcok) című kötetében központi helyet kapnak az emberi gyengeségek és a nyelvi kifejezés lehetetlensége.

1954 után néhány esszén és egy versen kívül semmit sem publikált a költő.

2002-ben, posztumusz jelent meg a De oude kustlijn (a. m. A régi partvonal) című verseskötete.

Magyarul megjelent művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csipke és tulipán: versantológia. ford. Tóth Z. László. Budapest, 2007. (4 vers: Egy kis szamár, Tájak, Október, Apály)
  • Franyó Zoltán: Atlanti szél. ford: Franyó Zoltán. Bukarest, 1978. (1 vers: A Vondel-park egyik fájához)

Művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1940 - Onweer [egy novella]
  • 1940 - Parken en woestijnen
  • 1945 - Fragmenten uit een journaal [esszé]
  • 1947 - De vogel Phoenix
  • 1952 - Naar aanleiding van Atonaal [esszé]
  • 1954 - Vergezichten en gezichten
  • 1958 - Kunstenaar en verzet [esszé]
  • 1960 - De dichter en de zee [válogatott versei]
  • 1982 - Het ezeltje, facsimile [egy vers]
  • 2002 - De oude kustlijn, nagelaten gedichten
  • 2009 - De amanuensis [hét novellatöredék]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Vasalis című holland Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. De Nederlandse en Vlaamse auteurs (szerk. G.J. van Bork és P.J. Verkruijsse). 1985. [1]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

M. Vasalis életrajza, néhány műve és róla szóló szakirodalom a holland irodalom digitális könyvtárában.