Lugal

A lugal vagy lúgal (ékírással: 𒈗 [rab-gal], 𒇽𒃲 [lu₂-gal], [újasszír]) sumer nyelven nagy ember, tulajdonképpen király, uralkodó. Fokozva – „királyok királya” – 𒈘) a sumer városállamok korának egyik, legmagasabb uralkodói címe volt. Fölötte áltt az egyes városok főpapját jelentő ennek és a helytartó enszinek, bár egyes vélemények szerint eredetileg egyes városokban ez vagy az a cím jelentette az uralkodót, akit a sumerek templomállamában nem is lehetett elkülöníteni a főpaptól. A szó etimológiája szerint a LU és a GAL összetétele. LU (LU₂) = „ember” (szabad ember), GAL = „nagy, erős”. Azaz „nagy ember”. A „királyok királya” mellett másik lehetséges fokozása a LUGAL.GAL, azaz „nagykirály”.

Az ország királya

Később azonban, amikor egyes városok fölébe kerekedtek másoknak, vagy az összes többinek, akkor a LUGAL jelentette az „ország” királyát, az ENSI a „helytartót”, az EN pedig egyre inkább csak papi tisztséget. Előfordult ugyanakkor, hogy a templom en-je egyben a város enszi-je és ugyanakkor lugal is volt, mivel több város hódolt neki.

Sumerben a legfontosabb királyi cím a Kis királya cím volt, mivel az első időkben Kis urai domináltak Sumerben. Később ennek hatása alatt olyanok is felvették a Kis királya (lugal) címet, akik nem voltak Kis uralkodói, de ezzel jelezték hatalmi igényüket Sumer felett. Többnyire ez azt is jelentette, hogy Kis enszije nekik hódolt.

A szó megfelelője az akkád nyelvben a „sarru” (ŠARRÛ) vagy „sar” (ŠAR) volt király értelemben, bár ez valószínűleg ismeretlen eredetű jövevényszó az akkádban. A sémi nyelvekben létező másik szó a királyra a malikum (vagy malik, melek), valamint az óasszír királyok a waklum címet is használták.

A lugal egyéb jelentései

A feliratokon a lugal szót nemcsak az uralkodóra használták, hanem ezzel jelölték többek között a családfőt, egy hajó tulajdonosát, egy mező gazdáját, vagy általában a köznéppel szembeállított nagy hatalmú gazdag embert.

Lugal az írásban

Az ékírás LUGAL jele (𒈗, 𒇽𒃲, vagy 𒈘, késői változatban ) determinatívumként szolgál az uralkodók nevei előtt, ilyenkor az akkád és asszír szövegekben olvasata šarrum. A hettita írás is használta, de e nyelvben ismeretlen a kiejtése.

Források

• Oppenheim, A. Leo. Az ókori Mezopotámia, 2. kiadás, Gondolat Budapest 1982. ISBN 963 281 151 8 
• Roaf, Michael. A mezopotámiai világ atlasza. Helikon – Magyar Könyvklub. ISBN 963 208 507 8 (1998) 
• Ókori keleti történeti chrestomathia., Szerk.: Harmatta János, Budapest: Osiris. ISBN 963 389 425 5, ISSN 1218 9855 (2003) 
• Roman Herzog: Ősi államok – A hatalomgyakorlás eredete és formái (Corvina, Budapest, Helikon, 1999. ISBN 963-13-4755-9
• Horst Klengel. Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Budapest 1985. ISBN 963 281 618 8