Luciano Berio

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Luciano Berio
Luciano Berio.jpg
Életrajzi adatok
Született Oneglia,
1925. október 24.
Származás olasz
Elhunyt Róma,
2003. május 26. (77 évesen)
Tevékenység zeneszerző

Luciano Berio (Oneglia, 1925. október 24.Róma, 2003. május 26.) olasz zeneszerző.

Zenész családból származott, első tanára apja volt. A milánói Verdi Konzervatóriumban Pariban és Ghedini vezetésével tanult zeneszerzést, Votto és Giulini irányításával vezénylést. Az amerikai Tanglewoodban Luigi Dallapiccola volt a mestere, aki nagy hatást gyakorolt rá zeneszerzőként is.

Első művei szeriális hatást mutatnak. 1955-ben Bruno Madernával együtt megalapította a RAI milánói elektronikus zenei stúdióját (Studio di fonologica). Első elektronikus zenei kompozíciója a Thema (Omaggio a Joyce). 1960-tól kezdődően kurzusokat tartott Európában (Darmstadt) és az Egyesült Államokban (Mill’s College, Harvard University, Columbia University, Juilliard School of Music). A rock és a népzene iránt is érdeklődött, ezeket saját zenéjében is alkalmazta (Folk Songs, 1964; Wasseklavier, 1965; Erdenklavier, 1968). Különösen jelentősek az énekhang újszerű alkalmazásával kitűnő kompozíciói (Visage, 1961 – elektronikus zene Cathy Berberian hangjával, Sinfonia, 1968 – hat énekes és zenekar, Coro, 1974 – énekhangok, hangszerek).

Berio egyformán otthonosan mozog az elektronikus, a hangszeres és a vokális zenében. Az 1960-as évektől írt Sequenza I–IX sorozata a hagyományos hangszerek hangzási lehetőségeit újították meg. A hagyományos előadói apparátusokat eredeti módon alkalmazta. Műveinek jelentős része színpadi alkotás (Traces, 1964 – színpadi oratórium; Labirintus II, 1964), színpadi kísérőzenét is írt Molière Képzelt betegéhez.

Az 1970-es évek végén Berio az IRCAM első munkatársai közé tartozott. Itt az elektroakusztikus részleg vezetője, később Firenzében alapított új stúdiót (Tempo reale). A 80-as években színpadi műveket alkotott (La vera storia, 1982 és Un re in ascolto, 1984), mindkettőt Italo Calvino szövegére.

Berio kutatója és alkotó újraértelmezője volt a klasszikus tradíciónak. Brahmsot és Mahlert hangszerelt, rekonstruálta Schubert 10. szimfóniáját (Rendering) és Monteverdi Orfeóját (Orpheo II), Boccherini művét dolgozta át. Saját műveiben is gyakran alkalmazott idézeteket (Sinfonia).

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Varga Bálint András: Három kérdés - 82 zeneszerző, Zeneműkiadó, 1986 ISBN 963-330-611-6
  • Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon