Lorković–Vokić-összeesküvés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Lorković–Vokić-összeesküvés a Független Horvát Állam (NDH) vezetőinek sikertelen hatalomátvételi kísérlete volt, amelyet Mladen Lorković belügyminiszter és Ante Vokić, a fegyveres erők minisztere, szárnysegéd szervezett 1944 augusztusában. Az összeesküvés célja az NDH átállítása volt a szövetségesek oldalára.

Mladen Lorković belügyminiszter
Mladen Lorković belügyminiszter
Ante Vokić védelmi miniszter
Ante Vokić védelmi miniszter

Az összeesküvés erősen támaszkodott a háborúig központi szerepet játszó, legerősebb és legbefolyásosabb horvát párt, a Horvát Parasztpárt (HSS) soraira, amely Vladimir Maček vezetésével nem támogatta a németekkel, olaszokkal és usztasákkal való együttműködést. Miután világossá vált, hogy a nyugati szövetségesek nem szándékoznak partra szállni az Adrián, és nem akarnak együttműködni az NDH elemeivel, az összeesküvés kudarcot vallott.

Előzmények[szerkesztés]

Az összeesküvés akkor történt, amikor Románia (augusztus 23.) és Bulgária (szeptember 8.) átállt a szövetségesek oldalára, és amikor a szövetségesek normandiai inváziója már javában zajlott. A külügyminiszteri posztot betöltő Mladen Lorković (később elbocsátották, és belügyminiszteri posztra helyezték át) ráébredt, hogy a tengelyhatalmak elveszítik a háborút, és ideje, hogy az NDH átálljon a a szövetségesek oldalára, egyúttal hadat üzennek a náci Németországnak.

Ante Pavelić államfő jóváhagyásával Lorković és Vokić miniszterek felvették a kapcsolatot a Horvát Parasztpárt vezetésével, akik a nyugati szövetségesekhez fűződő ideológiai közelségük és nemzetközi kapcsolataik miatt megpróbálhattak megegyezni az átállásról a szövetségesek oldalra. A HSS megtagadta az együttműködést egy ilyen kísérletben akkor, ha ezzel egyidejűleg nem biztosítják Ante Pavelićnek a hatalomból való eltávolítását.[1] Ezért olyan terv született, hogy Lorkovićot állítsák az állam élére, aki majd bejelenti az NDH átállását a szövetségesek oldalára, míg Vokić katonai támogatást nyújt a puccshoz. Összeesküvésbe beavatták a horvát hadsereg azon tisztjeit, akik szimpatizáltak a HSS-sel, annak elnökével Vladko Mačekkel és másokkal, akik nem támogatták az usztasa rezsimet. Sőt, egyes források szerint maga Maček volt az összeesküvés ötletgazdája, és ő vette volna át a hatalmat az országban.[2]

A szervezkedés bukása[szerkesztés]

A szándék az volt, hogy az NDH fegyveres erői az új kormány rendelkezésére álljanak, és készen álljanak a szerb csetnikekkel és esetleg a Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Hadsereg (NOVJ) erőivel együtt ellenállni a német erőknek addig, amíg nem találkoznak azokkal a szövetséges erőkkel, amelyek a Balkánon egy második frontot nyitva Európában majd megszállják az országot.

Úgy tűnik, hogy Vokić a szervezésben elért némi sikert, és a puccs megvalósítható lett volna. A hadsereg soraiban gyakorlatilag akadálytalanul terjedt a HSS-hez kapcsolódó propaganda, és sok tiszt működött együtt Vokićcsal és Lorkovićcsal. 1944 augusztusában szórólapokat kezdtek terjeszteni még a hadsereg tagjai között is, hogy nagyszámú katonai erőt készítsenek fel a szövetségesek oldalára való átállásra, ami a német katonai erővel való konfliktust vont maga után.[3]

Úgy tűnik, az összeesküvők Pavelićet mindenről tájékoztatták, többek között arról is, hogy a szövetségesek nem ígérnek együttműködést, valamint arról, hogy a HSS nem járul hozzá, hogy Pavelić az NDH élén maradjon. Erre Pavelić 1944. augusztus 21-én tájékoztatta Kasche német nagykövetet egy németellenes összeesküvés létezéséről, majd 1944. augusztus 30-án az NDH kormánya ülést tartott, amelyen Lorkovićot és Vokićot leváltották.[4]

A történészek általában úgy vélik, hogy Ante Pavelićet maguk az összeesküvők tájékoztatták az összeesküvésről.[5] A kormány 1944. augusztus 30-i ülésén Vokić Pavelićet vádolva próbált védekezni: „Főnök, mindent, amit tettünk, az Ön utasításai szerint és az Ön jóváhagyásával tettünk, így nem tudom, miért kellene felelősséget vállalnom.” A következő napokban letartóztatták Milutin Jurčićot, az államrendőrség vezetőjét, több tucat katonatisztet és több HSS-vezetőt, köztük Ljudevit Tomašićot és Ivanko Farolfit.

1944. október 1-jén Tito partizánjai – akik negatív véleményt mondtak a briteknek az összeesküvőkkel folytatott tárgyalásokról, és ezzel ténylegesen ellehetetlenítették azok sikerét – letartóztatták August Košutićot, a HSS prominens tagját, aki összekötőként működött az összeesküvők és NOVJ között és a partizánok által ellenőrzött területen a brit hírszerző tisztek kapcsolata volt.[6] Vokić és Lorković Lepoglavába került, ahol 1945 áprilisában, amikor az NDH hadsereg elkezdett kivonulni erről a területről kivégezték őket.

Ezt követően, 1944. szeptember 18-án Pavelić meglátogatta Hitlert, elé tárva a hadsereggel kapcsolatos követeléseit. Hitler elfogadta az NDH alakulatainak megerősítésével kapcsolatos követeléseket, és lehetővé tette a hadsereg és az usztasa katonai egységeinek formálisan a horvát fegyveres erőkbe való egyesítését, hadosztályokba és hadtestekbe szervezését (ezt már 1944. december 1-jén végrehajtották); de nem engedte, hogy az NDH egységei külön parancsnokságot kapjanak (az NDH főparancsnoki funkciójának csak formai jelentősége volt), így az NDH egységei továbbra is a német hadsereg parancsnoksága alatt maradtak.[7]

A hadsereg az összeesküvésben[szerkesztés]

A hadsereg alakulatai voltak azok a fő erők, amelyekre Ante Vokić, a fegyveres erők minisztere számított a Lorković–Vokić-puccsban. A Pavelić elleni fellépés termékeny talajra talált a hadsereg soraiban. Ivan Klišanić ezredes, Pero Blašković nyugállományú tábornok, Ivan Mrak a légierő ezredese és még sokan mások a puccsistákkal egyetértőleg reagáltak.[8] Mrak ezredes fő feladata az volt, hogy megszabaduljon minden németbarát beállítottságú tiszttől.[9] Akkoriban Vokić miniszter is többet tartózkodott az alakultoknál, mint Zágrábban, hogy meglátogassa az összes egységet és beszéljen az összes parancsnokkal. Beszédei egyfajta szenzációt jelentettek. Beszédeiben, nyilvánvalóan a németekre utalva, mindig arra hivatkozott, hogy a horvát hadsereg szembeszáll mindenkivel, aki az államfenntartás útjába áll.[10]

Arra az elhatározásra jutottak, hogy a puccs után a horvát honvédelemnek kell garantálnia a közrendet és a békét, és reguláris hadseregként a honvédség lesz „Maček alakuló serege”.[11] Annak érdekében, hogy megkülönböztessék őket a többi honvédtől, akik nem csatlakoznak a HSS-hez, megállapodtak abban, hogy a lázadó katonát a felismerés jeleként az ujjukon fehér szalagot viselnek.[12] Az egyik összeesküvő Stjepan Trnski 1944. szeptember elején Nartában is tartott előadásokat több honvédtiszt és katona előtt, és arra buzdította őket, hogy ne adják meg magukat a partizánoknak, tartsanak ki a harcban, mert a HSS számít rájuk.[13] Ahhoz, hogy az összeesküvők pozíciói megerősödjenek, át kellett volna venniük az usztasák befolyása alatt álló hadsereget, és le kellett volna fegyverezni a németeket, hogy amikor a britek partra szállnak, a puccsisták a hadsereggel együtt átmenjenek a szövetségesek oldalára.[14]

Alternatívák is készültek arra az esetre, ha a katonai akció nem sikerülne. Így a Horvát Parasztpárt sorait minden nap meg kell szervezni és készenlétben tartani, átképezni és aktivizálni. A HSS-ben volt egy direktíva, miszerint „meg kell akadályozni, hogy embereink a partizánokhoz csatlakozzanak, miközben a partizánokból a honvédségbe átlépőkkel semmi sem fog történni”. A puccs vezetőinek, Vokićnak és Lorkovićnak a hirtelen bukása kettős hatással járt. Mártírkultuszuk kezdett elterjedni a hadsereg soraiban.[15] A tervezett puccs összeomlása nagy félelmet keltett a puccsban részt vevő tisztek soraiban, így sokan a partizánok soraiba kezdtek menekülni. Josip Broz Tito nyilvános felhívást is intézett a honvédséghez, hogy legkésőbb szeptember 15-ig (különben katonai bíróság elé állítanák őket, és népárulóként vonnák felelősségre őket),[16] tehát éppen azon a napon, amikor Pavelić kormánya ülésén leváltotta Lorković és Vokić minisztereket csatlakozzanak a NOVJ soraihoz. A NOP forrásai szerint csak a keleti egységekhez az 1944. szeptember 1. és 15. között 245 ellenséges katona csatlakozott fegyveresen a különböző helyőrségekből.[16]

Epilógus[szerkesztés]

A mai napig a vita tárgya, hogy ha sikerrel járt volna az összeesküvés, hogyan nézne ki ez a terület a háború után. Egyesek készek azt hinni, hogy ha az összeesküvés sikerrel járt volna, a Független Horvát Állam a háború után is fennmaradt volna (ez volt az összeesküvők fő célja), és a kommunisták nem alakíthattak volna kormányt. A többség szerint azonban egy ilyen kimenetel valószínűtlen a következők miatt:

  • a szövetségesek elállása a balkáni invázió tervétől a teheráni konferencián 1943 végén, ahol elhatározták Észak-Franciaország megszállását,
  • a partizánok elismerése a szövetséges erők részéről a Jugoszláv Királyságban, amelyről ugyanezen a nemzetközi konferencián döntöttek, valamint a szövetségesek védnöksége alatt álló Tito–Šubašić-kormány megalakítása 1944 júniusában.

Ezek a politikai események egyszerűen nem hagytak teret az NDH fennmaradásának. Feltehetően megmaradt volna bizonyos lehetőség arra, hogy a hadsereg elkezdjen együttműködni a NOVJ-jal olyan célok elérése érdekében, mint amilyeneket a HSS elért a jugoszláv politikában a második világháború előtt. (Ivan Šubašićot például, a HSS tagjaként az új jugoszláv kormány kulcsfigurájaként tisztelték, legalábbis a nyugati szövetségesek körében). Jugoszlávia ilyen jellegű helyreállítására a helyreállított Horvát Banovinával azonban láthatóan nem volt meg a felkészültség magukban a katonai egységekben – sem az NDH-hoz, sem a NOVJ-hez tartozókban, ahol a horvát partizánok úgy becsülték, hogy a nemzeti célok jobban elérhetők a háborús ellenséggel való együttműködés nélkül a Horvát Szövetségi Állam létrehozásával. A HSS viszont egy olyan helyzetben, amikor a háború utáni Jugoszláviában a katonai hatalom teljes egésze a kommunisták kezében volt, teljesen tehetetlennek bizonyult bármely célja elérésében – függetlenül attól, hogy a nyugati szövetségesek mit gondoltak róluk.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ "Politički program ratnoga HSS-a »puč Vokić-Lorković«", Jozo Ivčević, "Časopis za suvremenu povijest", Vol. 27 No. 3, 1995.
  2. ↑ Vladimir Dedijer et al., History of Yugoslavia
  3. ↑ Željko Karaula: Previranja u Bjelovaru uoči “puča Vokić - Lorković” 1944. godine. Cris : Časopis Povijesnog društva Križevci, Vol. X No. 1, 2008.. (Hozzáférés: 2019. szeptember 23.)
  4. ↑ Hrvoje Matković: Pismo Mladena Lorkovića iz kućnog pritvora poglavniku Anti Paveliću. Časopis za suvremenu povijest, Vol. 25 No. 2-3, 1993.. (Hozzáférés: 2019. szeptember 23.)
  5. ↑ Matković, op. cit.
  6. ↑ Jozo Tomasevich. Rat i revolucija u Jugoslaviji: 1941-1945: okupacija i kolaboracija. Zagreb: EPH Liber, 365–377.. o.. Hozzáférés ideje: 2019. január 6. 
  7. ↑ Tomasevich, op. cit., pogl. X. Oružane snage NDH, Objedinjenje Hrvatskog domobranstva i Ustaške vojnice (horvát nyelven). Rat i revolucija u Jugoslaviji: 1941-1945: okupacija i kolaboracija. EPH Liber. (Hozzáférés: 2019. január 6.)
  8. ↑ Nada Kisić Kolanović, Mladen Lorković - ministar urotnik, Golden marketing - Hrvatski državni arhiv, Zagreb, 1998., str. 81.
  9. ↑ HDAB, Okružni sud Bjelovar, k II., 75/45., Izjava Mate Hanžekovića od 21. VII. 1945.
  10. ↑ Bogdan Krizman, Ustaše i Treći Reich, knjiga 2., Globus, Zagreb, 1983., str. 94., riječ je o Elaboratu Ante Moškova koji je dan poslije rata jugoslavenskim istražnim organima.
  11. ↑ HDAB, Okružni sud Bjelovar, k II., 73/45., Izjava Steve Pocrnića - Izjave koje terete Luku Starčevića (dátum nélkül).
  12. ↑ HDAB, Okružni sud Bjelovar, k II., 61/45., Izjava Đure Hagljena dana kod OZNE od 21. VII. 1945.
  13. ↑ HDAB, Okružni sud Bjelovar, k II., 43/45., Optužujući materijal protiv Stjepana Trnskog.
  14. ↑ HDAB, Okružni sud Bjelovar, k II., 68/45., 219., Izjava Luke Starčevića pred Okružnim sudom Bjelovar, 7.
  15. ↑ HDA, “Ustaše” - Hrvatski oslobodilački pokret - ustaški logor za grad Bjelovar, isto.
  16. ↑ a b Zdravko Dizdar, Teror okupatora i ustaša i aktvnost NOP-a u Bjelovaru 1941.-1945., Bjelovarski zbornik, Bjelovar, 1989., str. 50.

Források[szerkesztés]

  • Dedijer, Vladimir. History of Yugoslavia (angol nyelven). McGraw-Hill Book Company (1975) 
  • Krizman, Bogdan. Ustaše i Treći Reich (horvát nyelven). Globus (1983) 
  • Matković, Hrvoje. Povijest Nezavisne Države Hrvatske (horvát nyelven). Naklada Pavičić (2002). ISBN 953-6308-39-8 
  • Tomasevich, Jozo. War and Revolution in Yugoslavia: Occupation and Collaboration (angol nyelven). Stanfrod University Press (2001). ISBN 0-8047-3615-4 

Fordítás[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Urota Lorković-Vokić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Lorković–Vokić-összeesküvés&oldid=26432712”